Gyurcsány Rákosi legjobb tanítványa

2023. február 07. 06:11

Gyurcsány szerint a Fideszt támogatni több mint bűn: szégyen.

2023. február 07. 06:11
null
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Nemzet

„A nemzeti, konzervatív kormánynak Magyarországon nincs ellenzéke, ellenségei vannak. Gyurcsány Ferenctől tudjuk ezt, aki nem volt elég bátor ahhoz, hogy ezt így kimondja évértékelőnek csúfolt legutóbbi ripacskodásán.

Az ellenfél kifejezést használta, de miután kifejtette azt is, hogy a Fideszt támogatni több mint bűn: szégyen, senkinek nem lehet kétsége, mire is gondolt. Tulajdonképpen jó, hogy ő mondta ki, amit mindig is tudtunk, de csak szemérmesen, kétszer is meggondolva utalgattunk rá, amikor nagyon feldühítettek bennünket. Magyar a magyart nem szívesen nevezi ellenségének, legalábbis abban a politikai közösségben, amelynek most szégyenkeznie kellene, mert állítólag egy bűnöző, gyilkos kormányt támogat. Szóval helyre került immár minden, fogalmazhatunk ­egyszerűen: Gyurcsányék a haza ellenségei.

Törvénytelen, erkölcstelen, becstelen, bűnöző, a haza ellenfele. A DK-s alternatív valóságban ezt kell mindenkinek szajkóznia, amikor a nemzeti kormányról esik szó. Ezen a ponton a rendkívüli erőfeszítéseket sem szabad megspórolnunk, hogy higgadtak tudjunk maradni. Mert ki is mondja ezt? Az a szemkilövető politikai bűnöző, aki miután totális csődbe juttatta a rá bízott országot, becstelen módon úgy próbálta takargatni mindezt, hogy véres utcai zavargásokat provokált hazugságai kiszivárgása után azzal, hogy nem távozott azonnal a közéletből.

Ki nem kényszerített önbevallását erkölcstelen kormányzásáról azóta is igazságbeszédnek hazudja. Törvénytelen machinációinak sora végtelen, csak azért nincs börtönben, mert csak késve sikerült ezeknek egy töredékét megnevezni, azok is elévültek akkorra. És van képe kiállni a pulpitusra egy tisztességben megőszült joviális öregúr képére maszkírozva, és álszent farizeusként fröcsögni ellenfelére mindazt, amit ő maga testesít meg.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. február 07. 18:43
Vab egy olyan érzésem, hogy Gyurcsány és a szektája, - Vágóstól, Gréczystöl, Dobrevestöl, Vadaistól stb. -, valójában csak szórakozni akarnak ezzel a "politizálgatással". Gyurcsány mint komoly politikus nem jön számításba, erre sem szakmailag, sem emberileg, sem morálisan nem alkalmas. Viszont az neki, - mint egy léha, könnyelmü szélhámosnak -, igen is lehet egy óriási móka, hogy Orbánt, - akit nyilván irigyel, mert öhozzá képest Fecó csak egy silány pancsernek érzeheti magát, hiába pózol rendszeresen Mussilini stílusában -, ahol tudja gáncsolja, idegesítse, pofátlanul rágalmazza, hecceljen ellene. De nem szeretne és nem is akar Orbán helyében lenni. Orbán cipöjében Gyurcsány elveszne, azt hinné, hogy egy barlangba tévedt. Az ország gondját, az óriási felelösséget dehogy akarja ö a nyakába venni. Ugyan már, megvan ö nagyon jól az ellenzéki szerepben, csak pofázni, nagyot mondani, hazudozni, "szerepelni" kell, és ez neki nagyon megy. Mindig lesz annyi balgatag választó, - még a saját, hasonnemüek táborán kívül is -, hogy ö bejusson a parlamentbe, és ott szép nagy gázsiért szórakozzon, kiélje narcisztikus ösztöneit és gond, felelösség nélkül lubickoljon, pancsikoljon a "demokrácia" egyre büdösödö, olcsó gázon melegített medencéjében. Szóval én így látom az ö politikai "nagyságát és jelentöségét".
Palatin
2023. február 07. 18:42
Ebben az országban nem fognak a gyurcsányisták mégegyszer tombolni. Gyurcsány csillaga zuhanóban van, erösen szenilizálódik az istenadta, ma már ö nem más, mint egy bohóc. Klára meg a Bohócné. Ferenc testvér hallgasd meg dalom. Azt mondom néked, fő a nyugalom. Hisz popsid körül nagy a forgalom, Akolodban is van trágya, friss alom. Bizony magasztos erény az irgalom. De neked az nem jár, úgy gondolom. Nem erősséged az építő szorgalom. Bennünket felráz tőled a borzalom. Szektád egy csődöt termelő malom, Legyen veszted az átkos fogadalom: Hogy törjön ellenünk a birodalom. Amiért jussotok lesz gyász, siralom. Nekünk nem kell stressz és izgalom. Tünj el tüstént, némán a valogadon, Amig erre még megvan a jó alkalom. Fedjen be téged egy békés sírhalom.
209158783
2023. február 07. 15:44
Az még hagyján, ha ifjúgárdista volt,mondhatja fiatalkori botlásnak, de a munkásőrség -ahonnan a Bencsikkel való barátsága is datálódik - már tudatos választás volt. Ő azok közül a magyar félnótások közül való, akik kényszeres seggnyalók és a mindenkori autokrácia kiszolgálói.
Vörösbegy
2023. február 07. 14:42
Amióta hallottam, egyfolytában szégyenlem magam..... Vagy neeeem is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!