A lyukas ünnep

2019. október 28. 08:45

Lyukas lett az ünnep, mint a zászló. A miniszterelnök lyukasztotta ki.

2019. október 28. 08:45
Lendvai Ildikó
Népszava

„Lyukas lett az ünnep, mint a zászló. Legalábbis a hivatalos megemlékezés. A miniszterelnök lyukasztotta ki. Kivágott belőle egy darabot, mint egykor 56-ban a Rákosi címert a trikolórból. Csakhogy ő a köztársaságot tépte ki. Sok dolga között valahogy kiment a fejéből, hogy október 23-a kettős ünnep: a forradalomé és a III. Köztársaság 1989-es kikiáltásáé. Az utóbbit simán kivágta az ünnepelni valók közül. Beszédében egy hangot se szólt róla. Van az úgy, hogy az ember szívesen mellőzne egy születésnapot (engem a jeges rémület fog el, ha már megint egy újabb jön), de a harmincadik túl kerek ahhoz, hogy csak úgy véletlenül elfelejtse. Talán úgy gondolta, a köztársaság gyengélkedik, egyre több testrésze mozgásképtelen, néhányat már saját kezűleg amputált is, jobb, ha hagyja csendesen elszenderülni. Kár olyan nagy faksznit csinálni belőle.

A lyukas zászlót 56-ban először épp egy kormányhivatalra tették ki: a Külügyminisztériumra a Bem téren, a diáktüntetők követelésére. Szép történelmi analógia, hogy a lyukas ünnep látványában először a kormány hivatalos rendezvényén gyönyörködhetünk. Pedig 1989. október 23-ának hétfőjén Magyarországon nemcsak – mint az anyakönyvekből kiderül – 338 kisbaba született, hanem a köztársaság is. És az akkor még közös akarat: »A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam lesz.« Hát most őszintén: mi a fene tetszene ebben a mai Orbán Viktornak? Pláne, hogy a köztársaság már nevében is a közösség társaságát, szövetségét jelenti, a közügyekről való közös döntést. Ma úgy mondják világszerte: »Semmit rólunk, nélkülünk!« Felforgató eszme.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2019. október 28. 21:51
Kevéske önismeret, sok-sok botox.
írmag
2019. október 28. 17:57
Te biztosan a vaskefénél ünnepeltél, egy részt az aczél miatt, másrészt a kefe miatt. Komoly emlékek, de ezekkel maradj egyedül, ne akarj másokat hánytatni!
pensioner
2019. október 28. 14:44
Nem lesz gázáremelés! / kell még valamit mondanom, Ildikó?/
SoJe
2019. október 28. 14:40
Csókolom Ildi néni! Tetszik emlékezni, amikor egy suksükölő munkásőr bácsival eltetszettek jönni az iskolánkba és megtetszettek magyarázni nekünk, hogy miért kellett felakasztani a Nagy Imrét? Repkedtek a jelzők (fasisztanáci, meg horthyfasizmus, meg fasisztacsőcselék) fel is tetszett emelni a mutatóujjacskáját is és figyelmeztetni tetszett minket gimnazistákat, hogy miért ne jusson eszünkbe csoportokba verődni, utcán kóborolni, lengyel filmeket nézni stb. Szép idők voltak azok Ildi néni,daliás idők. Állni tetszett a vészben! Aztán eltelt egy-két év és látom ám, hogy Ildi néni 56-ot ünnepli, Nagy Imre emlékét ápolja, koszorúz, pislog, mosolyog az Ildi néni. Az lenne a kérdésem Ildi néni, hogy tud magácska tükörbe nézni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!