Legyőzhetetlenül

2017. november 04. 08:40

A kommunista vezetőknek és mai utódaiknak az lett a kínszenvedésük, hogy tehetetlenül kénytelenek elviselni, nézni az ország fejlődését.

2017. november 04. 08:40
Megyeri Dávid
Magyar Idők

„A rendszerváltás idején mindenki azt hitte, hogy a történelem legtisztább forradalmának emléke végre méltó helyére kerül. Ez azonban csupán felemás módon valósult meg, mivel az igazságtételt áltudományos jogászkodással elszabotálták, megakadályozták, így a bűnösök, a megszálló szovjet csapatokkal kollaboráló, saját hazájuk ellen forduló kommunista vezetők még szimbolikusan sem nyerhették el méltó büntetésüket.

Nekik és mai utódaiknak az lett a kínszenvedésük, hogy tehetetlenül kénytelenek elviselni, nézni az ország fejlődését, gazdasági sike­reit. Pedig mindezt annak ellenére érte el a magyar lakosság, hogy az álbaloldal továbbra is a pártállam levitézlett csődkultúráját, a külső érdekek maximális, gerinctelen kiszolgálását vitte tovább, míg hatalomban volt, s vinné tovább ma is, ha lenne erre módja.

(...)

Ma ugyanígy azt hallani ideológiai és vagyoni örököseik­től: nincs semmilyen terv, nincs veszély, nincs kvóta, nincs még migráció sem, nemhogy terrorfenyegetettség. Ne legyen kétségünk: most is ők lennének az elsők, akik jót mulatnának azokon a naivakon, akik elhiszik, amit hazudnak. Ha viszont november negyedike után nem dőlt be és tört meg még a fenyegetések hatására sem a nemzet, erre ma még kevesebb esély mutatkozik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. november 05. 07:21
Evente 2-4 milliard kozpenzt kap ez a partlap, hogy a kormany segget nyalja. Es ebben mernek komcsizni. Hiaba, a magyar gerinc a regi: ultrarugalmas.
noMores
2017. november 05. 07:20
Mindekozben ma mar a fideszben tobb a komcsi, mint a munkaspartban. Ez is egy szep komcsi seggnyalo cikk lett. Amikor bastya elvtars katonai kommunistaznak. Durva... Ja, az ugynokaktakrol meg ne essek szo, meg kiderulne, hogy tele van avossal a fidesz...
Hunyadi Mátyás
2017. november 04. 21:34
Orbán Viktor papája párttitkár volt. Most akkor kinek esik jól mi? Vannak emberek akik a véleményüket is eladják. Ilyen ember (?) írta a cikket. Mondjuk, senki nem is olvassa.
brekker
2017. november 04. 15:19
"Ha viszont november negyedike után nem dőlt be és tört meg még a fenyegetések hatására sem a nemzet, erre ma még kevesebb esély mutatkozik.Ha viszont november negyedike után nem dőlt be és tört meg még a fenyegetések hatására sem a nemzet, erre ma még kevesebb esély mutatkozik." Nooormális?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!