Gerőt fölmentik titkárságából

2016. október 26. 14:51

Az ágyúk egész nap dörögtek. 10-felé Maja is átjött és vele játszottunk. 1-kor hazajöttünk ebédelni. Anyu azt mondta, hogy menjünk a kisszobába, mert a légnyomás betörheti az ablakot. Este Jancsi anyukája azt mondta, hogy a Parlamentnél óriási volt a harc, és ők is folyton az óvóhelyen voltak.

2016. október 26. 14:51
Csics Gyula
Magyar forradalom 1956 – napló
„Reggel 8-kor keltem fel. Reggeli után átmentem Jancsihoz. Egész délután lemezeztünk. Majdnem minden lemezt eljátszottunk. Eljátszottuk a tiltott Kossuth és Erdélyi indulót is. Jancsi szülei már dolgozni mentek. Az ágyúk egész nap dörögtek. 10-felé Maja is átjött és vele játszottunk. 1-kor hazajöttünk ebédelni. Anyu azt mondta, hogy menjünk a kisszobába, mert a légnyomás betörheti az ablakot. Délután a várost rajzoltuk a kisszobában. Délután a rádió bemondta, hogy Gerő Ernőt felmentették a tisztsége alól és helyette Kádár János lett a titkár. Ezután kitűzték a házakra a nemzetiszínű zászlót, de címer nélkül, mert az ifjúság követelte az Alkotmány címer betiltását és a csillag levételét. Ezért minden házon lukas zászló lógott. Később a fekete zászlót is kitették. Este Jancsi anyukája azt mondta, hogy a Parlamentnél óriási volt a harc, és ők is folyton az óvóhelyen voltak. Este 6-tól kimenési tilalom volt. A kapualjban a férfiak beszélgettek, én is odamentem és hallgattam, hogy mit beszélnek. Verebes néni albérlője a 19 éves Kókai mesélte, hogy egy orosz tankon mentek a Parlament felé, mikor a Néphadsereg térnél egy sortüzet kaptak a tankról csak úgy potyogtak az emberek, ő éppen a zászlót fogta, egy golyó kilőtte a kezéből a zászlót és ő elesett, de rá a tankra. A tank oldaláról potyogtak rá is a golyók, de csak a térdét sebesítette meg erősebben. Ezután leesett a tankról. Még oda is csak úgy porzottak a golyók. Még szerencse volt, hogy ő is megmenekült. Sokan azt mondták, hogy az orosz tank készakarva vitte be őket a tűzbe. 6-kor a kaput be kellett csukni. Este Góré még két röpcédulát is hozott. Az egyik az egyetemisták újabb 4 pontja, a másik pedig Kádár J. és Nagy I. tisztségéről adott hírt.” 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jelszó
2016. október 30. 12:04
A Fiatal Demokratàk miért temették ujra? Feltàratlan titkositott dossziék.... Most nem a 90-es évek olajugyeirol beszélek, amiben Pintér "ur" is érintett
jelszó
2016. október 30. 12:04
A sztàlinista Nagy iMRE KI IS VOLT???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!