Népszabadság Online és az újságírói etika

2015. május 17. 17:13

Legyünk nagyvonalúak és zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a Népszabadság online változatánál továbbra is a Szabad Nép szellemisége uralkodik.

2015. május 17. 17:13
Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Facebook

„Negyedszázaddal a rendszerváltozás után a Népszabadság online változatát mégse lenne korrekt automatikusan az egykori kommunista pártlap örökségével összefüggésbe hozni. A Nemzeti Fórum tegnapi küldöttgyűlésén többek között azt mondtam, hogy ugyan másként ítéljük meg Antall József és Boross Péter 1990 és 1994, illetve Orbán Viktor 1998 és 2002 közötti kormányát, mint Horn Gyula e két időszak közötti miniszterelnökségét (negatív példaként külön is említettem a Bokros-csomag társadalompolitikai hatását és az közművek privatizációját), de mégis az 1990 és 2002 között a hazánkat vezető kormányok érezték felelősségük súlyát, ezért nem adósították el az országot és nem élték fel a jövőt. A 2002 és 2010 közötti kormányzás ebből a szempontból (is) elárulása a rendszerváltozás értékeinek.

A Népszabadság online változtatás nélkül közli az MTI tudósítását az eseményről (http://m.nol.hu/…/gulyas-bekemenyit-arulo-volt-minden-nem-f…), majd idézőjelbe téve (!) a következő címet adja a cikknek: Áruló volt minden nem fideszes kormány.

Legyünk nagyvonalúak és zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a Népszabadság online változatánál továbbra is a Szabad Nép szellemisége uralkodik és szándékosan adnak szó szerinti idezetnek feltüntetve sértő, provokatív, valótlan tartalmú címet.

Ebben az esetben csak a következő kérdések merülnek fel:

1.) Hogyan dolgozhat olyan munkatárs a nol.hu-nál, aki újságíróként nem tudja mire való az idézőjel?

2.) Hogyan dolgozhat olyan munkatárs a nol.hu-nál, aki nem tudja, hogy sem Antall József, sem Boross Péter, sem Horn Gyula nem volt fideszes?

Önmagában ez a cikk egysoros megjegyzést sem érdemelne, ha nem tükrözné pontosan azt a nem ritka újságíró törekvést, hogy - az amúgy is hidegháborús magyar politikában - hogyan lehet világos és legalábbis vitára érdemes állításokat meghamisítva tovább növelni a politikai oldalak és választóik közötti feszültséget.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2015. június 12. 22:34
A Népszabadság ugyanúgy jogutóda az egykori Szabad Nép kommunista pártlapnak, mint ahogyan az MSZP is jogutóda a kádári állampártnak, az MSZMP-nek.
Ellensúly
2015. június 05. 13:58
Ja, kérem, ahová Teller Edék írnak értékrendjükkel ellentétes levelet, ráadásul a haláluk után, ott minden megtörténhet.
balbako_
2015. május 23. 14:01
Mit várt jóember? A Népszabadság 1957 óta változatlan (még a gyilkos főszerkesztőkben is)
alles müller oder was
2015. május 20. 22:16
Hazudnak, csúsztatnak - ezek ennyit tudnak. Mondjuk ma a mandiner is belehúzott az Orbán bajai beszédéről szóló cikk félrevezető címadásával...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!