A Krétakör emlékére

2015. február 05. 12:38

Eggyel kevesebb azon csoportosulások száma, ahol összekeverik a művészeti tevékenységet az ellenzéki politizálással. Ezzel mindenképpen nyert a művészet.

2015. február 05. 12:38
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Páholy

Végezetül vessünk egy pillantást a jövőbe. Mint ismeretes, a Krétakör színházként indult, civil szervezetté alakult, majd most alapítvány lesz belőle. Az új ügyvezető, Potyondi Lilla az Indexnek elmondta, ebben a formában az idei évtől a Krétakör Alapítvány a nemzetközi társadalomfejlesztésre fog koncentrálni, miközben továbbra is támogatni fogják Schilling Árpád művészeti projektjeit. Ízlelgessük ezt a kifejezést: „nemzetközi társadalomfejlesztés”! Ne hessegessük el azt a gondolatunkat, hogy kísértetiesen hasonlít ez a jelzős szerkezet az Obama amerikai elnök elhíresült tervében hallottakra. Nevezetesen arra a kijelentésére, amikor egész kormánya feladatává tette más országok civil szervezeteinek segítését, és világszerte innovációs központok létrehozását tűzte ki célul a civil társadalmi csoportok támogatására. Mert szerinte a demokrácia eszméjének elnyomása, ha egy civil szervezetet a hatalom vegzál. Ezt ő nyilván tapasztalatból tudja, ott nincsen csak két valamirevaló párt. Nálunk speciel több száz ad lehetőséget a hatalom kritizálására, és a több tízezer civil szervezetből csak néhány foglalkozik kormánybuktatással, miközben függetlennek hazudja magát. Azt már csak én teszem hozzá, hogy Obama szavaival nyíltan, gátlás nélkül buzdít beavatkozásra más országok belügyeibe, amit véres diktatúrák esetében is fanyalogva kellene fogadnia egy hangos civil demokratának, ott pedig, ahol nem dőlt még el a vita arról, diktátor-e, akire többen szavaztak, mint azok jelöltjére, akik utálják őt, egyenesen vissza kellene utasítani. Sokat szenvedett hazánkban mégis úgy tűnik, a művészekből-tudósokból átvedlett, politizáló hajlamú civiljeink inkább máris felkészülnek a gazdag pénzeső becsatornázására, miután a »felhősödést« az elnök szintén megjósolta.

Nézzük viszont a történtek pozitív oldalát! Eggyel kevesebb azon csoportosulások száma, ahol összekeverik a művészeti tevékenységet az ellenzéki politizálással. Ezzel mindenképpen nyert a művészet. Gulyás Márton sem fog éhen halni, de amennyiben szükségessé válik, a Páholy blog gyűjtést szervez neki egy megafonra. Fájdalom, de nem tudok sírni.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Vigyora
2015. június 03. 16:14
Ennyire egyszerű lenne a közbeszéd, szürkelómány?
Ouroboros
2015. május 25. 12:58
Amúgy a kurva anyád, Ottó. Remélem, hamarosan adhatok neked alamizsnát, ha Pesten járok valamelyik aluljáróban.
Ouroboros
2015. május 25. 12:58
Tuskó takony. Ostoba, bunkó senki: http://youtu.be/DnrwS-OgKfM
Szúnyog
2015. április 01. 19:27
Krétakör - zsidókör. S nyilván az is marad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!