Szilvay Gergely

2020. január 16. 10:01
Sorra deklarálták a klímavészhelyzetet a fejlett világ önkormányzatai és egyes parlamentjei 2019-ben. A klímavészhelyzetnek ugyanakkor nincs egységes definíciója, és általában konkrét, azonnali intézkedéseket sem jelent, pusztán szimbolikus jellege van – Budapesten sincs ez másként.
3
2020. január 12. 19:43
Hetvenöt éves korában, a rákkal való félévnyi küzdelem után elhunyt Sir Roger Scruton brit konzervatív filozófus, akit Orbán Viktor december elején tüntetett ki a Magyar Érdemrend középkeresztjével.
2020. január 9. 7:11
A két pápa: két nagyszerű alakítás, néhány jó ötlet – és számtalan hazugság. Vagy ha jóindulatúak vagyunk: tévedés.
6
2020. január 8. 12:38
Az értelmiségiek körében a populizmus olyan, népszerű meggyőződéseket jelent, amelyeket ők nem szeretnek – mondja lapunknak Theodore Dalrymple brit pszichiáter és konzervatív közíró, aki az MCC kereszténydemokráciáról szóló kerekasztal-beszélgetésének volt vendége Budapesten. Kérdeztük őt Brexitről, Boris Johnsonról és Donald Trumpról is. Dalrymple ateistaként is úgy látja: van értelme az élet keresztény szemléletének. Interjúnk.
6
2019. december 27. 11:00
A nemek átműtése csak látszatra lehetséges, valójában lehetetlen. A transznemű férfiak nem válnak férfivá, és a transznemű nők sem válnak nővé, hanem maszkulinizált nő és feminizált férfi lesz belőlük.
9
2019. december 24. 14:12
Mese a kacsalábon forgó palota lakóiról, a Kis Göncölt fenyegető Sárkányról, a szférákon túlról, s az égbe menekült szerzetekről, akik lecsusszannak a világfán, hogy karácsonykor még egyszer meséljenek.
4
2019. december 21. 15:09
Az örök kétely, az állandó analízis nem épít, hanem leépít, bomlaszt, rohaszt – és dögszagot áraszt. Márpedig nem lehet idézőjelekbe téve élni. A mintha-élet nem élet.
15
2019. december 15. 10:52
A fiatalok között most is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb politika erő – mondja a Mandinernek a Fidelitas új elnöke, Illés Boglárka, akit a fiatalok közélethez való viszonyáról, a környezetvédelemről és a bezöldülő Fidelitasról, valamint a női kvótáról is kérdeztünk. Interjúnk.
28
2019. december 13. 16:07
Az Index megfejtője nagyjából mindenben téved: a klímaszkepticizmust nem a populisták találták fel, klímavédelmet lehet nemzeti alapon csinálni, létezik zöld ideológia; de mutatjuk.
7
A legmélyebb Dél
2019. december 8. 9:32
Mississippi, mocsarak, ma is működő ültetvények, gőzhajók, európai gyökerek, mediterrán élet: Louisianában, New Orleansben és környékén jártunk. Útirajz.
1
Dwa bratanki
2019. december 7. 7:55
„Egy csomó evezővesztett embert látok a társadalomban, akiket dobálnak a hullámok, nem képesek semerre tartani” – mondja Tereza Worowska, aki a mai társadalmat bizonyos szempontból védtelenebbnek látja, mint a rendszerváltás előttit. A katolikus közösségszervezőként és a lengyel-magyar kulturális kapcsolatok építőjeként egyaránt jelentős munkát végző, hazánkban élő lengyel műfordítóval beszélgettünk irodalmi és társadalmi kérdésekről.
4
2019. december 4. 14:12
Az SZDSZ-jelenség – ezzel a címmel jelentetett meg kötetet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és az Antológia Kiadó. A kötet egyik szerzőjét, Halmy Kundot kérdeztük arról, mit is jelent az SZDSZ a magyar politikatörténetben, van-e máig élő öröksége és miért is foglalkoznak egyáltalán 2019-ben az SZDSZ-szel.
14
2019. november 28. 11:45
Az európai civilizáció fennmaradásának esélyeit latolgatták a Kommentár folyóirat új számának bemutatóján annak szerzői, külön kitérve arra, vajon Közép-Európa mennyire maradhatna meg szigetként, különállóan az őt körülvevő bomlástól.
2
2019. november 25. 10:45
A politikai harcok megnyerhetőek, ha felkészülünk rájuk és megharcoljuk őket, és erre Magyarország az egyik legjobb példa – mondja Patrick J. Deneen a Mandinernek. A neves amerikai filozófusnak nemrég jelent meg magyarul a liberalizmus kudarcáról szóló munkája. Miért bukik meg a liberalizmus? Mit hoz a jövő? Mit gondol a populizmusról? Hogy állnak a konzervatívok a kultúrharcban? Nagyinterjúnk!
4
2019. november 22. 10:20
A KDNP minek van? – teszi fel a kérdést az Index egyik cikke. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja válaszol.
9
2019. november 18. 8:40
Így keresik az izzadtságszagú érveket a ballib körökben, hogy megmagyarázzák, miért nem álltak fel a Nélküled alatt, és hogy miért nem tetszik nekik a dal.
20
2019. november 15. 12:35
Kínos, amikor kiderül, hogy egyértelműen úgy írnak egy könyvről, hogy nem olvasták. Patrick Deneen nem állít olyasmiket, amiket a HVG a szájába ad.
5
2019. november 14. 11:21
A globalista média a kortárs konzervatívok legnagyobb problémája, az Európai Unió pedig nem nevezhető konzervatívnak Francesco Giubilei olasz professzor szerint, akinek csütörtök este mutatták az európai konzervatív gondolkodás történetéről szóló munkáját az NKE-n.
2

összesen: 486 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó