Utcai harcok (1956. október 24.)

2016. október 24. 23:59

A Szabad Nép és a bank tetejéről leszedték a vörös csillagot, és a Rákóczi út közepére dobták. Bevetették a páncéltörőket, s a harc tovább folyt. Kisebb-nagyobb tüzek keletkeztek. A Szabad Nép 2 autóját felgyújtották.

2016. október 24. 23:59
Kovács János
A magyar forradalom 1956 – napló

„A harc reggel javában folyt. Reggel géppuskaropogásra ébredtem. A rendőrök a harcban nem akartak részt venni, ezért hatan hozzánk menekültek. A felkelőktől való tisztogatásra magyar és szovjet alakulatokat vetettek be. Szovjet tankok vonultak a stúdió felé. A felkelők rálövöldöztek, egynek a tartályát kilyukasztották.

Kimentünk a Körútra, mert már nem volt akkora lövöldözés.

Megnéztük, mi a helyzet:

A Szabad Nép összes könyvét elégették, az égő könyvek megszenesedett darabjai még a mi házunkba is átszálltak. Távolabb a Nemzeti Színház előtt sínről leszedett és felfordított villamosok.

Valami kopácsolásra lettünk figyelmesek. Ahogy közelebb mentünk, láttuk, hogy a Sztálin-szobrot hatalmas kőtörő kalapácsokkal verik szét. Azonban valaki elkiáltotta magát: jön a katonaság! A tömeg széjjeloszlott. Pedig csak a stúdió felé egy autó magyar katona indult. A Szabad Nép és a Bank tetejéről leszedték a vörös csillagot, és a Rákóczi út közepére dobták. Bevetették a páncéltörőket, s a harc tovább folyt. Kisebb-nagyobb tüzek keletkeztek. A Szabad Nép 2 autóját felgyújtották. 80 tank közül állítólag 36-ot a Klauzál térig, 2-öt a Népszínház utcában, az Üllői úton, egyet a Rákóczi út 44. előtt kiégettek. Sok volt a sebesült. Azonban a mentőautókra is lövöldöztek. Mégis sok mentő, tűzoltó szaladgált a város utcáin.

A rádió Lakihegyről adott közvetítést, mely többnyire hanglemezekből és néhány közleményből állt.

Délben Nagy Imre, akit korábban miniszterelnökké választottak, rádióbeszédet mondott, melyben hangoztatta: Azok a felkelők, akik du. 2 óráig leteszik a fegyvert, nem kerülnek statáriális bíróság elé. 2 órakor azonban a felkelőknek csak kis része tette le a fegyvert, ezért az amnesztiát 6 óráig meghosszabbították. A felkelők a háztetőkre mentek, és onnan lövöldöztek. A harc mértéke mégis kezdett kisebbedni, mert a fegyveresek csoportjai az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Vörösmarty utcában, majd a Lánchídnál megadták magukat.

Délután rendőrökkel beszélgettünk. Gyuli átvolt nálunk, vele is sokat szórakoztunk, elmondtam neki azt a történetet, amit tegnap a Mór tanár mesélt.

Este 6-kor nem mindenki tette le a fegyvert. Ezek tisztogatása miatt 6 órától kijárási tilalmat rendeltek el. A kapuk ezalatt zárva voltak. A rendőrök nálunk, a kisszobában aludtak.

Éjszaka nem volt különösebb lövöldözés. A Palace szállónál hallatszott még 1-2 lövés.”

(Részlet a 14 éves Kovács János '56-os naplójából.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2016. október 25. 19:55
Van ennek valami különös, egyedi stílusa, ahogy az 56-osok beszélnek és írnak az eseményekről. Mindig olyan száraz tényfelsorolás, elmondják, hogy mi volt, aztán pont. Mint ha szándékosan mindegyik ilyen objektív, realista stílusban akarná közölni a történteket, de furcsa módon nem hiányzik ebből semmi, minden benne van. Mindent átadnak ezek a felsorolás jellegű mondatok. Ennél nem kell többet mondani, ez így teljes.
states
2016. október 25. 17:16
És ez a Szabad Nép, ez a bolsevik dinoszaurusz csak most szűnt meg, 60 év után. Mi zajlott itt 89-90-ben? Rendszernemváltás?
tevevanegypupu
2016. október 25. 12:37
Kicsit későn jött egy kis elégtétel, de minden esetre jött. A Népszabadságnak vége.
liberálzöld.
2016. október 25. 12:04
" Bevetették a páncéltörőket," Erről alig-alig hallani. Szlama Árpádról forgatott, mára a médiából eltűnt portréfilmben említi SzA, hogy ő tüzér volt, Orosz tankokat lőttek ki. Nagyon hiányzik az a film, de valamitől sehol sem elérhető. Pedig jó lenne újra megnézni. Talán kiderülne ez-az. Pl. az, hogy ki(k)nek az érdeke, hogy az a film "nem is létezik".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!