Meg lehet-e határozni egyáltalán, milyen gazdasági költségei vannak a háborúnak, és milyen kockázatokkal jár a jövő gazdaságára nézve? Fel vagyunk-e készülve a békére? Erre keresték a választ az MCC Peace Forum panelbeszélgetés résztvevői.
Ács Zoltán, a George Mason University professzora, György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért felelős kormánybiztos, Tuomas Malinen, a GnS Economics vezérigazgatója és Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke részvételével zajlott az MCC Peace Forum egyik panelbeszélgetése június 6-án. A résztvevők a háború gazdasági következményeivel, az energiaárak alakulásával, az inflációval és a globális előrejelzésekkel kapcsolatosan osztották meg gondolataikat.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az ukrajnai háború nagyban befolyásolja a globális gazdaságot, a vélemények inkább az egyes államokra gyakorolt hatások mértékét illetően különböztek. A háború negatív hatásai csak a háborúra adott szintén negatív reakciók tükrében értelmezhetők, erre a legnyilvánvalóbb példa a szankciók által kiváltott energiaár-robbanás volt. Az energia áremelkedése minden előállítási részfolyamatot és a termékköltséget is magával rántotta, az Európai Unió ragaszkodása a függetlenedésre az orosz energiától, az alternatív megoldások keresése pedig még jobban emelte az amúgy is magas árakat. Ez összességében
Különösen igaz ez Németország esetében, amelynek gazdasági problémái minden esetben kihatnak az egész EU-ra, márpedig orosz energiafüggősége miatt Berlin szenvedte meg leginkább a leválást, a szankciókat és az új ellátási láncok kiépítését. Az enyhe tél ugyan segített a takarékos üzemmódra készülő Európának a túlélésben, az igazi erőpróba azonban az idén jön el, amikor a tározókban (néhány tagállam, például Magyarország kivételével) már egyáltalán nem lesz orosz gáz.
Az, hogy a háború okozta károkat lehet-e egyáltalán összegesíteni, ismét csak nézőpont kérdése. Ha az akadozó előállítási kapacitással küzdő hadiipart és fegyverszállításokat vesszük alapul, az az USA szempontjából önmagában nem sok például az afganisztáni vagy iraki jelenlétbe ölt pénzhez képest, ám míg az ukrajnai háború „csupán” bő egy éve tart, utóbbiak hosszú távú műveletek voltak, így a relatív számok sem mérvadóak. Amennyiben a gazdasági hatásokat tekintjük, egy vélemény szerint azért nehéz számolni, mert a pusztítás és újjáépítés mértékéről egy jelenleg is zajló háború esetében szintén nehéz beszélni, ráadásul világos, hogy míg Európát a lehető legnegatívabb gazdasági hatások érik a háború miatt, az USA ebből egyelőre nem sokat érez. Ami az emberi veszteséget illeti, ott felmerül a kérdés: be lehet-e árazni gazdaságilag, például a munkaerőpiac szempontjából a százeres nagyságrendű hiányt, vagyis lehet-e mérhetővé tenni egy szakképzett orvos és egy aluliskolázott ember halála közötti különbséget? A válasz nyilvánvalóan nem, ám a háború után ez a probléma nagyon is valóssá válik egy gazdaságilag és szó szerint is romokban heverő országban.
A beszélgetés folyamán elhangzott: jelen pillanatban az aktuális helyzetnek megfelelő elsietett vagy jobban átgondolt intézkedések történnek, a háború tizenöt hónapja alatt azonban még messze nem látszanak azok a hatások, amelyek hosszabb távon érik majd az egyes állami, az európai és a globális gazdaságot. Ahhoz egy sokkal hosszabb, akár még hosszú évekig tartó konfliktus kellene, ami – egyes vélemények szerint – egyáltalán nem elképzelhetetlen.
György László kormánybiztos szerint ugyanakkor kimutatható és összegesíthető a háború negatív gazdasági hatása. Globális hatását tekintve a GDP arányában be lehet árazni az eddigi veszteségeket: míg a háború a világ GDP-jének 10 százalékát kitevő, mintegy 10 ezer milliárd dollárnyi jóléti veszteséget eredményezhet,
Ez a tendencia több think tank – köztük a Makronóm Intézet – előrejelzései szerint is folytatódik, amennyiben nem következik be valamilyen pozitív változás a konfliktusban. A kormánybiztos rámutatott: az európai országok már több mint 700 milliárd dollárt költöttek a háztartások és a vállalatok energiaköltségeinek megóvására, ez az összeg az európai GDP négy százalékát teszi ki. A magyar kormány szintén mindent megtesz a háztartások és a vállalati szereplők veszteségeinek csökkentése érdekében, de a negatív hatásokat így is mindenki a saját bőrén tapasztalja, ráadásul nagyon is összegesíthető módon.
Ami az energiaimport területén felgyorsult diverzifikációs törekvéseket illeti, György László szerint nehéz optimistának lenni. Tény, hogy a függetlenedési erőfeszítések felgyorsultak, de ha azt nézzük, hogy az USA és az EU energiaárai közti különbségek a háború előtti kétszeresről öt-hatszorosára emelkedtek, az európai befektetések emiatt kevésbé vonzóak, az EU-s vállalatok pedig érezhetően óriási hátrányba kerültek, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy míg az USA profitál a válságból, az európai gazdaság egyre nagyobb problémákkal küzd.
Tuomas Malinen elmondta: Finnország történelmi vetületben pontosan tisztában van azzal az aranyszabállyal, amely szerint Oroszországgal semmilyen formában nem szabad függőségi viszonyba kerülni. Szerinte Németország (és az EU) a legnagyobb ostobaságot követte el, hogy nem vette figyelembe ezt az alapelvet, és a mostani telet kizárólag az enyhe időjárásnak köszönhetően élte túl.
Ugyanakkor ami a háború kirobbanása óta történik az energiafüggetlenedés területén, az már a ló másik oldala. A fizikai konfliktussal szinte egy időben az energiavállalatok háborúja is kitört, mígnem Európa úgy nem döntött, hogy minden hidat feléget maga és Oroszország között. „Ezen a ponton azért hátra kellett volna lépni, és elválasztani a háborút az energiakereskedelemtől” – mondta, hangsúlyozva, hogy – amerikai nyomásra – az európaiak maguk választották ezt az utat, és politikai döntések alapján
A döntésnek természetesen mindig vannak vesztesei és nyertesei is. Utóbbiak közé azok az energiavállalatok és exportőr országok tartoznak, akik az orosz leválás miatt sokszoros áron adják el az energiát Európának, amely azonban a vesztesek táborát erősíti.
Ezzel a véleménnyel értett egyet György László is, aki szerint a statisztikai adatokkal nehéz vitatkozni, azok pedig világosan azt igazolják, hogy a szankciós politika sokkal negatívabb hatással van az Európai Unióra, mint Oroszországra. „Először mindenki azt mondta, hogy a szankciók hatására Oroszország gazdasága összeomlik. Ehhez képest az orosz kereskedelmi többlet tavaly folyamatosan emelkedett. Aztán azt hallgattuk, hogy a szankciók hatása mégsem azonnali, de valamikor be fog érni a gyümölcsük. Ennek sem látjuk nyomait a mai napig” – mondta, rámutatva, hogy az exportkiesést Moszkva Indiával, Kínával és más országokkal pótolta, miközben Európa az energiaellátás hiányosságai miatt kénytelen volt egy akkora árugrásba belemenni, ami az európai GDP hat százalékát teszi ki. „Ez nem Magyarország döntése volt, de ugyanúgy fizetjük az árát. A mi alkupozíciónk sokkal gyengébb Németországénál, de mit látunk? Azt, hogy Németország gyakorlatilag tönkretette saját versenyképességének egyik alappillérét, ezzel az Európai Unióét is. Hogy mi a konklúzió? Egyszerűen fel kell hagyni azokkal a szankciókkal, amelyek bennünket sokkal negatívabban érintenek mint Oroszországot” – mondta a kormánybiztos.
A háborús nyereséget elkönyvelő államokkal és vállalatokkal kapcsolatban elhangzott: ha a háború csak veszteséget termelne, akkor már holnap vége lenne. Mindig vannak azonban olyan befolyásos, az árpiaci kilengésekben érdekelt szereplők, amelyeknek érdekében áll megakadályozni vagy legalábbis lelassítani a béketörekvési folyamatokat, és egyáltalán nem érdekeltek egy fegyverszünetben és a stabilizációban.
Egyes vélemények szerint azonban mégis lehet egy olyan pozitív hatása a háborúnak, amelyről jelenleg még kevés szó esik. Az ugyanis lerombolja azokat az intézményeket, amelyek akadályozták a fejlődést, a sikeres gazdasági előrehaladást. Ez a lehetőség most adottá válik nem csak Ukrajna és Oroszország, de az EU számára is, amelynek sok mindent újra kell gondolnia külpolitikájával és gazdasági szemléletével kapcsolatban.
Azzal kapcsolatban, hogy az inflációs mutatók visszasüllyedhetnek-e a háború vagy a Covid-járvány előtti szintre, meglehetősen pesszimista volt a beszélgetésen résztvevők véleménye. Mint elhangzott: figyelembe véve
az infláció csökkenése rövid távon nem valószínű. Jelenleg a legfontosabb feladat egy szeptember-október környékén bekövetkezhető deflációs sokk elkerülése, de kiemelten kell figyelni a bankrendszerben kialakult krízist is, hogy elkerülhető legyen a gazdasági világválság.
Az inflációs folyamatok egyébként nem a háború kirobbanásakor, hanem a világjárvány alatt kezdődtek, amikor az ellátási láncok összeomlásával párhuzamosan a kormányok elkezdtek természetellenesen sok pénzt pumpálni a saját gazdaságukba. Ezzel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy Brüsszel észrevette-e időben a figyelmeztető jeleket, és mindent megtett-e a diverzifikációs folyamatok felgyorsítása érdekében. György László kormánybiztos szerint a válasz egyértelmű nem. Mint mondta, a közgazdászok 90 százaléka az inflációra fiskális ösztönzőként tekintett, Magyarország azonban például feltételekhez kötötte a támogatást: a juttatásban részesülő vállaltok nem halaszthatták el a tervezett beruházásaikat és nem bocsáthattak el munkavállalókat.
Az inflációra azonban – mutatott rá – jelenleg már más is hatással van. A háború és a Nyugat által erőltetett, Kínától való függetlenedési szándék mind negatív hatással járnak az ellátási láncokra, emellett a magas energiaárak továbbra is magasan tartják az inflációt. A Covid előtti időszak már soha nem fog visszatérni, az infláció ezért a következő minimum tíz évben nem fogja elérni a békeidős szintet, és folyamatosan fent fog állni megugrásának veszélye.
Körülbelül 2015 körül kezdett el a világ megváltozni, aztán jött a Covid, a háború, és a második világháború óta tartó növekedés folyamatosan és tartósan lassul – hangzott el a beszélgetésen.
Abban az összes résztvevő egyetértett, hogy a jelenlegi háborúnak nem lesznek győztesei. Ács Zoltán szerint a fő kérdés azonban nem az, hogy a háború jobbá vagy rosszabbá teszi-e a világot, hanem az, hogy az azt követő békének milyen architektúrája lesz. Az 1. világháborút káosz, szervezetlenség, infláció és gazdasági válság követte, ami el is vezetett a második világégéshez. 1945 után azonban gondos szervezéssel megalakultak azok a nemzetközi szervezetek és intézmények, amelyek kisebb-nagyobb hibákkal ugyan, de hetven éven át biztonságossá és jobbá tették a világot. Ahhoz, hogy ez az állapot újra kialakulhasson,
ahhoz, hogy ne fulladjon politikai és gazdasági káoszba a háború után.
György László a béke lehetséges architektúrája kapcsán úgy fogalmazott: a globális kelet és dél már évek óta készül a multipoláris világrendre, a Nyugat és különösen az Európai Unió azonban hatalmas hátrányból várja a folytatást. „Míg az Európai Unió azon hezitál, hogyan és mibe fektessen be az elkövetkezendő tíz évben Afrikában 300 milliárd eurót, Kína már 1000 milliárd dollárt, egyes becslések szerint ennek a dupláját fektette be a kontinensen természetes erőforrásokhoz kapcsolódó projektekbe, bányákba, infrastrukturális fejlesztésekbe. Amit tehát Európa most még csak tervez, azt Kína már megcsinálta” – mondta a kormánybiztos a beszélgetés zárásaként, rámutatva: amíg a Nyugat a háború folytatásával van elfoglalva, a harmadik világ országai minden erejükkel már az azt követő időszakra és egy új, multipoláris világrend gazdaságpolitikájára készülnek.
Fotó: MCC
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
Gombamód szaporodnak az ukrán fegyvergyárak, ám a kívülről aranybányának tűnő vállalkozások napi gondokkal küszködnek. A legfőbb ellenség a bürokrácia és az alulfinanszírozás.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
Csaknem 600 millió eurót adnak az ukránoknak. Csak úgy.
Európai vezetők üdvözölték a washingtoni döntést, de most újra rajtuk a nyomás, hogy a nyárra várt orosz támadás réme miatt ismét kisöpörjék a hadiipari padlást.
Az ISW elemzőközpont szerint minden azon múlik most, hogy az amerikai (és európai) katonai szállítmányok mikor érnek ki az ukrajnai frontra.
A bukott miniszterelnök szerint egyébként a lemondás „nem államférfiúi gesztus”, és Magyar Péterről is meg van a véleménye.
Másfél óráig küzdöttek a mentők az egyik horgász életéért, de se sajnos nem tudták megmenteni.
