A balos művészettörténész nekiment Karácsonynak: „Ilyen fantáziátlan, szimpla, üres valamit átadni, és erre büszkének lenni...”

2024. február 08. 12:42

Oltai Kata szerint az egész Blaha Lujza tér „egy nagy, letérkövezett izé”, amely azt mutatja, hogy az ellenzéki oldalon ennyi a kulturális gondolat.

2024. február 08. 12:42
null

Oltai Kata művészettörténész, kurátor volt az egyik vendége a Magyar Hang Kultúrtáj című műsorának. A konzervatív jobboldalt sokszor ostorozó Oltai – természetesen a szokásos kormánykritikán túl – meglepő módon most az ellenzékbe is beleszállt, legalábbis annak fővárosi holdudvarába: az ellenzéki kerületekbe, illetve magába a főpolgármesterbe is.

Ezt is ajánljuk a témában

A művészettörténész sérelmezte, hogy annak ellenére, hogy a fővárosnak több kulturális alpolgármestere is volt, mégsem építettek erre a meglévő alapra, és ezt nagyon nehéz megértenie. Mint mondta: voltak pályázatok, és ő maga is több illetékest megkeresett ötletekkel, de mindig azt tapasztalta, hogy politikai érdekek mentén, darabosan működik minden, és „sok esetben a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal kéz”.

A főváros és az ellenzéki kerültetek egyszerűen nem tudták egymást segíteni kulturális- és urbanisztikai területen” 

– fogalmazott. Hozzátette: „Inkább azt érzi az ember, hogy ugyanaz a bürokratikus nehézkesség és helytartói viszony maradt meg, és számomra ez döbbenetes, szégyenletes és fájdalmas”.

Blaha Lujza tér

Oltai Kata szerint mindennek legszemléletesebb példája a Blaha Lujza tér felújításának esete. 

Ilyen fantáziátlan, szimpla, üres valamit átadni, és erre büszkének lenni egy olyan szimbolikus csomóponton, ami egy olyan metszete Budapestnek, amelyben rengeteg töltet lehetett volna...” 

– magyarázta.

A kurátor szerint nyugati példákon jól látszik, hogy más városoknak van koncepciója arról, miként lehet egy teret kulturálisan szerkeszteni, van egy urbanisztikai gondolat, itthon ezzel szemben az egészből annyi lett, hogy nincsenek ott autók, „de ezen kívül az egész egy nagy, letérkövezett izé – ami azt ekhózza, hogy ennyi a kulturális gondolat”. Hozzátette: a József körút felől még csak egy korlátot sem helyeztek el, hogy a gyerekek ne szaladjanak ki véletlenül az útra.

Számomra ez egy elvesztegetett lehetőség, amely fájdalmasan mutatja a nagy, üres lapot. 

Valószínűleg ennyi pénzből lehetett volna valami tök izgalmas, szimbolikus teret létrehozni”

 – fogalmazott.

Nyitókép: Magyar Hang-videó, képernyőfotó

 

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. február 09. 22:34
KEDVENC KÖLTÖM, RADNÓTI MIKLÓS BIZTOSAN NEM SZAVAZNA KARÁCSONYRA Nem tudhatom Karácsony, hogy neked e város mit jelent, Nékem szűkebb hazám e gyöngyszem, örök, ékes és szent. A sors cikcakkos útjain barangolván, ha újra megcsodálom, Praclid nyoma szívem csücskén oly rút, hogy falra mászom. Hát mit tettél bölcsömet ringató kis hazámmal te ripacs? A városunk fennségét akarókkal miért vagy oly makacs? Miért vagy mostoha Lánchidunkkal, hogy az már tragacs? Egy bohóc vagy Gergő, bár sapkádról hiányzik a pamacs. Árpádunk helyett te Gyurcsányt, e simlis kóklert kedveled, Benne kenyéradódat, pártolódat, utad egyengetőjét leled. Hazád, városod nincs neked, szemed a dícsfénybe réved, Eközben a bús a fenébe kiván téged elárvult pesti néped. Mert bölcs és hazádat szerető nem lévén, te lankadt manó, Egy személyben is murisabb vagy mint a jó Hacsek és Sajó. Mamlaszságban, balgaságban sehol nincs hozzád fogható, Se, ki bolsevista árulásra oly szószegön és rögvest kapható.
ProletarFC
2024. február 09. 21:59 Szerkesztve
Tetovált ez az extravagáns hölgy vagy csak henna?? A tetoválás a gyerekkori szeretetlenség egy árulkodó jele lehet,egy időben elterrjedt nézet volt, egyes szvsz ostoba a fehér civilizáció felsőbbrendűségben hivő (vagy szenvedő)rasszisták szerint nem is európai szokás, hanem a primitiveké. Egy maori tetko azért eléggé hagyományörző egy maorin.
Ez D-dúr és e-moll
2024. február 09. 03:08
"Csomorkany 2024. február 08. 22:22 Azért nem biztos, hogy kíváncsi volnék a gondolataira..." Pedig lehetnél, mert megdöbbentően józanul és értelmesen beszél Oltai Kata. Én már nagyon régen láttam ilyen normális hozzáállást akár jobbról, akár balról.
Csomorkany
2024. február 08. 22:22
Azért nem biztos, hogy kíváncsi volnék a gondolataira...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!