Folyton építik, de sosem fejezik be – hogy kerültek cigány „cifra paloták” Kalotaszeg történelmi központjába?

Ahogy nem rég a Mandineren is beszámoltunk róla, már közel kilencven cigánypalota épült Kalotaszeg történelmi központjában. Azt viszont kevesen tudják, pontosan miként kerültek ezek a „cifra paloták” a kalotaszegi városba.

A Kolozs megyei város hagyományosan fontos szerepet játszik Kalotaszeg, ezen túlmenően az erdélyi magyarság művelődéstörténetében. Bánffyhunyad Kolozsvártól 48 km-re, Nagyváradtól 100 km-re található, a Sebes-Körös és a Damos-patak találkozásánál, a Vigyázó-hegység és a Kalota-havas szomszédságában. A település egykor Kolozs vármegye nyugati részének központja volt. 

5194 lakosából 4699 magyar, 28 német és 451 román volt. A '30-as évekre azonban a település ugyan még magyar többségűnek számított, de már nagyon  a határon billegett, hiszen a magyarok már csupán a lakosságnak csak az 53%-át tették ki. A 2000-es évekre pedig már jócskán átbillent ez a szám a románok javára – a település 9439 lakosából 5647 román, 3127 magyar (ez 33%-ot jelentett) és 660 roma volt. Fontos kiemelni, 

Azonban a hajdani virágzó magyar múltat nem csupán a románok többségbe kerülése kezdte ki, akad más érdekes jelenség is Bánffyhunyadon. A településen ugyanis az utóbbi harminc évben különös paloták kezdtek kinőni a földből a cigányok lakta negyedben. Bánffyhunyad roma lakossága az 1990-es évektől, a Ceaușescu-korszakot követően kezdte felhúzni a meghökkentő otthonokat.

Palota és putri

A gigantikus épületek fő ismertetőjegye – azon túl, hogy ízléstelenül túldíszítettek –, hogy folyton építik, de sosem fejezik be őket. Az építtetők ezekkel a kastélyszerű épületekkel akarják jólétüket demonstrálni a cigány közösség többi tagja előtt. A paloták nagy része nyílászárók híján tulajdonképpen lakhatatlan, inkább csak amolyan státuszszimbólumként funkcionál, a tulajdonosok egy része többnyire külföldön tölti az év nagy részét, mások párszobás kis putrikban élnek a paloták mögött vagy a szomszédos telkeken.

A palotás cigányok zárt közösséget alkotnak, nehezen állnak szóba idegenekkel. Azt pedig főleg nem szeretik, ha újságírók kérdeznek felőlük. A gúnynéven „cigodaként” emlegetett épületek tulajdonosai még kívülről sem engedik lefényképezni azokat, oda csak akkor teheti be a lábát valaki, ha munkásként dolga van benne. A tulajdonosok óvatosságának oka valószínűleg az lehet, hogy a Daily Mail és a BBC is cikkezett már arról, hogy némelyikük nem feltétlenül tisztességes úton szerzi a pénzt – zsebtolvajlásról, koldusmaffiáról, fémlopásról is írtak.

„Ezeket a villákat két okból építjük. Egyrészt a gazdagságunkat mutatják, azt, hogy mi is képesek vagyunk olyasmire, amire a gádzsók (nem cigány emberek), másrészt itt üli meg népes családunk a nagy ünnepeket” – nyilatkozta korábban egy tulajdonos.

Nincs könnyű dolga annak, aki megpróbálja beazonosítani a palotákra ható stílusirányzatokat, vagy számba venni a rajtuk lévő stílusjegyeket, 

Azonban a helyi hatóságok – az engedély nélküli építkezésen túl – ennek is igyekeznek gátat vetni, ennek fényében pedig újabban már nem engedélyezik, hogy a tulajdonosok tornyokat biggyesszenek a házakra, és már a Mercedes logókat is tiltólistára tették.

Miért nem fejezik be a „cigodákat”?

A cigánypaloták jellemzően több száz négyzetméteresek, bár vannak köztük szerényebb méretűek is.

„Öntudatos emberek ezek, ragaszkodnak hozzá, hogy ők cigányok, nem romák. Büszkék rá, hogy Indiából jöttek, azért is építik ilyen stílusúra a házaikat” – mondta a egy erdélyi portálnak egy helybéli magyar, akinek cigány szomszédai vannak.

A Maszol cikkében arra is rávilágított: a cigánypaloták tulajdonosai

A városvezetésnek úgy sikerült végül rászorítaniuk őket az adófizetésre, hogy az adóhátralékkal rendelkezőknek nem bocsátják ki a személyi igazolvány elkészítéséhez szükséges iratokat.

„Egyesek nem értik azokat, akik rácsodálkoznak a »csiricsáré« épületekre. 

Nekik pedig nemcsak a női ruháik színpompásak, hanem a házaik is cifrák. Cigány módra tarkák, főleg bádogosmunkával, színekkel fejezik ezt ki. Naiv dolgok ezek, mint a magyar viselet” – fogalmazott Ágoston-Császár István kolozsvári képzőművész.

Nyitókép: Erdélyi Eszkimó Péter