Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
Az új magyar történelmi film a II. magyar tartalék hadtestnek az 1944-es varsói felkelésben betöltött szerepéről szól: a magyarok át akartak állni a lengyelek oldalára és fegyvereiket a németek ellen fordítani.
Az 1944-es varsói felkelést a náci vezérkar a keleti frontról visszavonuló II. magyar tartalék hadtesttel akarta leveretni. A 30 ezer fős magyar kontingens azonban kijátszotta katonai szövetségesét. A honvédek nemcsak jelentős mennyiségű lőszer-, fegyver-, élelmiszer- és gyógyszertámogatást nyújtottak a lengyel fővárosban harcoló Honi Hadseregnek, hanem át is akartak állni a felkelők oldalára.
Az utóbbi évek egyik leglátványosabb magyar gyártású történelmi dokumentumfilmjét március 23-án mutatta be a Duna World.