A Krétakör Európa egyik legfontosabb kulturális díját kapja

2015. november 27. 12:17

A Krétakör társadalmi és szociális színházi tevékenységét ismerték el: Schilling Árpádék márciusban a holland hercegnőtől az ECF Princess Margriet Award for Culture elismerést vehetik át.

2015. november 27. 12:17

A European Cultural Foundation díját Őfelsége Margit holland hercegnő tiszteletére hozták létre, aki korábban a szervezet elnöke volt és nagy odaadással támogatta a kultúra demokráciában betöltött szerepét – írja a HVG. A szervezet minden évben két díjat ítél meg: idén a digitális kultúrával foglalkozó spanyol Medialab-Prado mellett azért nyert a Krétakör, mert innovatív módszerekkel arra törekszenek, hogy minél többen képesek legyenek az őket körülvevő társadalmat komplexen értelmezni és saját érdekeiket érvényesíteni.

 
„Középiskolákban végzett munkájuk különösen fontos, hiszen olyan fiatalokkal kerülnek kapcsolatba, akiknek így lehetősége nyílik arra, hogy hallassák a hangjukat” – indokolta döntését a zsűri, amelyben olyan neves szakemberek foglalnak helyet, mint például Chris Dercon, a londoni Tate Modern igazgatója.
 
„A díj annak elismerése, hogy jól döntöttünk, amikor 2008-ban profilt váltottunk, és megkezdtük a korábban Európa szerte elismert színházi társulat társadalmi műhellyé való átalakítását. Megérte vállalni a küzdelmet. Bár sosem kételkedtünk abban, hogy jó úton járunk, mindig is hiányzott némi bátorítás, amelyet most megkaptunk” - mondta az elismerésről Schilling Árpád, aki rendszeresen dolgozik Európa nagyvárosainak színházaiban. A Krétakör Alapítvány a díjat 2016. március 15-én Amszterdam legimpozánsabb színházában, a Stadsschouwburgban fogja átvenni Margit hercegnőtől a királyi család tagjainak és az európai kulturális élet képviselőinek a jelenlétében.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!