Megszavazták a törökök: támogatják a svédek NATO-csatlakozását

2024. január 23. 21:33

Az intézkedést 287 igen és 55 nem szavazat után, négy tartózkodás mellett fogadta el a 600 fős testület.

2024. január 23. 21:33

A török ​​parlament kedden megszavazta Svédország csatlakozását a NATO-hoz – adta hírül a New York Times. Mint a lap fogalmaz: a skandináv ország ezzel egy lépéssel közelebb került a katonai szövetséghez való csatlakozáshoz, valamint enyhíthet Törökország és az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatainak merevségén, amely hátráltatta a nyugati erőfeszítéseket Oroszország elszigetelésére az ukrajnai háború miatt.

Az intézkedést 287 igen és 55 nem szavazat után, négy tartózkodás mellett fogadta el a 600 fős testület. A döntés azt követően léphet majd hatályba, hogy közzéteszik azt az ország hivatalos közlönyében. Ha ez megtörténik, Magyarország lesz az egyetlen NATO-tag, amely nem hagyta jóvá Svédország csatlakozását a katonai szövetséghez – fogalmaz az amerikai lap.

A Mandiner olvasói emlékezhetnek: a svédek vérszerződést kérnek tőlünk – de közben ehhez képest piszlicsáré gesztusokat sem képesek megtenni. Svédország társtettes Magyarország uniós zsarolásában. Ulf Kristerssonnak ezt a csorbát ki kell köszörülnie – írtuk meg korábban. Erről itt írtunk részletesebben.

Orbán Viktor kedden, a török szavazás napján meghívta Magyarországra a svéd miniszterelnököt, hogy személyesen tárgyalhassanak többek között a svédek NATO-csatlakozásról. Megírtuk azt is, hogy a svéd külügyminiszter szinte azonnal reagált a meghívásra, noha az cikkünk írásáig nem derült ki, hogy a svéd kormányfő hazánkba utazik-e. Erről itt írtunk bővebben. A sajtóban megjelent hírekre még Daniel Freund, balliberális EP-képviselő is reagált. Szerinte Orbánnál a „tárgyalni” szó uniós pénzeket jelent, milliárdokat. Erről itt olvashat részletesebben.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: YVES HERMAN / POOL / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 487 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2024. január 24. 22:31
Az ugye megvan, hogy ez a szavazás akkor lesz ratifikáció, amikor majd Recep Tayip Erdogan aláírja a ratifikációs nyilatkozatot. Úgyhogy mindenki nyugodjon le a picsába.
Tommaso
2024. január 24. 20:14
ORBÁN egyrészt HAZUDOTT, másrészt HAZAÁRULÁST KÖVETETT EL. Ebben a háborús vészhelyzetben nem a hazánk szabadságát védő NATO-t erősitette, hanem az ellenséget, a terjeszkedő, területrabló, háborúkirobbantó Orosz Birodalmat. LEJÁRATTA MAGYARORSZÁGOT.
Tommaso
2024. január 24. 15:18
ORBÁN SZOPÓÁGON. micsoda égés ez az itt kommentelgető trolljainak! 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Tommaso
2024. január 24. 14:42
ORBÁN HAZUDOTT. Ismét hazudott, és ismét lebukott. Nagyon égő egy büszke nemzet számára, ha a saját MINISZTERELNÖKE HAZUDIK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!