Március 15. és március 19.

Nyitókép: Wikipédia 

Idén márciusban nemcsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezhettünk, hanem egy szomorúbb – kerek – évfordulóra, hazánk 1944-es német megszállására is, amikor egy szövetséges(nek hitt) hatalom megmutatta, valójában mit is gondol a magyar önrendelkezésről.

Mind a két esemény tartogat maradandó leckéket, amelyeket érdemes észben tartanunk, különösen napjainkban. Mikor a hazai közéletet – egyébként érthető okokból – belpolitikai viták és törések rázzák meg súlyos és minden családos embert húsba vágóan érintő ügyekben, könnyű szem elől téveszteni a nagyobb kérdéseket, az országokon és kontinenseken átívelő „nagy játszmát”. Noha 1848-ban és 1944-ben is közéleti megosztottság kínozta hazánkat, a magyarság vezetői nem felejtették el ezt a szempontot. Kossuth Lajos Pesti Hirlapjának mindjárt az egyik első számában lefektette, hogy programjának része a gazdasági és politikai önrendelkezés – mai szóval szuverenitás. Kállay Miklós miniszterelnök pedig végül a német megszállás miatt elmaradó 1848-as megemlékező beszédében tervezte kiemelni a szuverenitás fontosságát.