Pengeélen táncol Ukrajna támogatása: elkaszálta a Biden által sürgetett javaslatot az amerikai szenátus

2024. február 07. 22:43

Hiába sürgette Joe Biden amerikai elnök a tervezet elfogadását, az csúfosan megbukott az amerikai szenátusban.

2024. február 07. 22:43

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: szerdán kiderült, hogy Bidenék nem állnak le, újabb ígérettel „támogatják” Ukrajnát. Csakhogy nem sokkal a hír megjelenése után kiderült: a demokraták javaslata óriásit bukott az amerikai szenátusban.

Az amerikai Szenátus szerdán ugyanis elutasította a kétpárti egyeztetés után előterjesztett, határőrizetről szóló törvényjavaslatot, amely egyben tartalmazta Ukrajna és Izrael katonai támogatásának finanszírozását is.

A szövetségi törvényhozás felsőháza 49-50 arányban elkaszálta a 118 milliárd dollárról szóló tervezetet, amelynek elfogadásához 60 támogató voksra lett volna szükség. A nemmel szavazók között egyaránt voltak demokrata és republikánus szenátorok. A szenátus kétpárti tárgyalódelegációjának tagjai tavaly decemberben óta próbálták tető alá hozni a kompromisszumot, amely megfelel a republikánusok fő követelésének, amely a bevándorlási rendszer és határőrizet jelentős és valós szigorításáról szól, és egyben lehetővé teszi az év elején források hiányában megszakadt amerikai támogatás folytatását Ukrajna számára.

Pedig Biden is sürgette az elfogadást

A kompromisszumos javaslat elfogadását kedden határozottan sürgette Joe Biden elnök, aki a republikánusokat, és elsősorban az elnökjelöltségre ismét pályázó Donald Trump volt elnököt vádolta az ukrajnai támogatás elakadása és a rekordszámú illegális bevándorlóval járó határőrizeti válság miatt is.

A törvényjavaslat elbukása után azonban az nem kerül a Kongresszus alsóháza, a képviselőház elé, amelynek republikánus elnöke és több képviselőtársa már előzetesen közölte, hogy a tervezet nem jelent valós megoldást a határőrizet szigorítására a benne szereplő feltételek miatt.

A határvédelem bukott, Ukrajna még kérdéses

A szenátusban kudarca fulladt szavazást követően a többségi demokraták vezetője, Chuck Schumer közölte, hogy a felsőház elé terjeszt szavazásra egy módosított javaslatot, amely csak Ukrajna, Izrael és Tajvan biztonsági támogatásának fedezetét tartalmazza. A Fehér Ház álláspontja szerint Ukrajna további támogatásán a háború kimenetele múlik.

John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője kedden újságírók előtt azt állította, hogy az ukrán hadszíntéren a parancsnokok az egyre kevesebb rendelkezésre álló katonai eszközhöz kénytelenek igazítani a műveleteket.

A Kongresszus alsóházában, a képviselőházban kedden nem kapott többséget a republikánus házelnök, Mike Johnson által előterjesztett, kizárólag Izrael támogatásáról szóló jogszabály-javaslat, amely 17 milliárd dollárnyi hozzájárulást jelentett volna az Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségese számára a Hamász elleni hadműveletekhez.

(MTI/Mandiner)

Nyitókép: Handout / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madárinfluencer
2024. február 08. 09:23
Most rábaszik az USA, mert Ursula von der Leyen a falhoz szorítja őket és jönnek majd az EU-s szankciók.
elfújta az ellenszél
2024. február 08. 08:36
Jellemző a demokraták kétarcúságára, hogy a déli határon nem engedik megvalósítani a tényleges határőrizetet az emberáradattal szemben, míg a szövetséges Magyarországgal szemben beutazási korlátozásokat lebegtetnek. Jobban megfelel az igényeiknek az arctalan embertömeg, mint egy olyan arc, amelyik szembe mer velük nézni. Ebből a szempontból is a bolsevikok egyenesági leszármazottai.
pityuli-0
2024. február 08. 08:15
Sokkal nyugodtabb lenne a világ, ha a demokraták nyíltan nyomtathatnának pénzt, s mindenféle háborúk nélkül nyíltan tömnék a dollármilliárdokat a fegyvergyártók pofájába.
ertönszena
2024. február 08. 07:30
Mozgáskoordinációs zavarokkal küzd a szupergólem. A háborúsdi elképesztően sokba kerül, és a pertodollár sem annyira egyeduralkodó már, mint korábban. Európát ennél jobban most nehéz lenne kiszipolyozni, pedig jó ügynökök dolgoznak mindenhol. Csak hát ez a fránya nép, ja meg persze az Orbán. Hát, meglátjuk. Szurkolok Trumpnak. Elegem van nagyon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!