Sose lesz vége: újabb ígéretet kaptak az ukránok Washingtontól
Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb katonai támogatási csomagot készít elő Ukrajnának.
Az amerikai elnök szerint nem hibázott semmiben a kivonulás idején.
Közzétette az amerikai külügyminisztérium az afganisztáni kivonulásról készített utólagos értékelését. Joe Biden ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, nem követett el hibákat a kivonulással kapcsolatban – írta a Breitbart.
„Nem, nem. Minden bizonyíték ott van. Emlékszik, mit mondtam Afganisztánról? Azt mondtam, hogy az al-Kaida nem lesz ott. Azt mondtam, hogy nem lesz ott. Azt mondtam, hogy segítséget kapunk a táliboktól. Mi történik most? Mi folyik itt? Olvassa a sajtót.
Igazam volt”
– fogalmazott az elnök arra kérdésre, hogy elismeri-e az afganisztáni kivonulás kudarcát.
Egy másik újságíró is próbálta volna megkérdezni az elnököt a külügyminisztérium jelentéséről, de Biden faképnél hagyta őt, és kisétált a teremből.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Biden tagadta, hogy megbánta volna a káoszba fulladó csapatkivonást, aminek következtében a tálibok betörtek Kabulba és megdöntötték az Egyesült Államok által támogatott kormányt.
A jelentés, amely a külügyminisztérium intézkedéseire összpontosított, mind a Trump-, mind a Biden-kormányzatot azzal vádolta, hogy nem készültek a legrosszabb forgatókönyvekre.
A kivonulás kudarcáért a mai napig senkit sem bocsátottak el annak ellenére, hogy 13 amerikai katona és legkevesebb 170 afgán halálát okozta, miután az Iszlám Állam merényletet követett el a kabuli repülőtéren, ahol a kaotikus evakuálás folyt.
***
Nyitókép: Jacek Boczarski / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP