Levelet írt szövetségesének Putyin, nagy reményei vannak

2023. augusztus 15. 14:42

Szövetségese pedig biztosította, hogy szorosabbra fűzik az együttműködést.

2023. augusztus 15. 14:42
null

Levelet írt egymásnak Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden. Az orosz és az észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy fejlesztik a két ország közötti együttműködést, amelyet Kim hosszú távú, stratégiai kapcsolatnak nevezett.

A levélváltás Korea japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 78. évfordulóján történt, mely Dél-Koreában is nemzeti ünnepnek számít. A Putyinnak írt levelében Kim azt állította, hogy a két ország barátsága a második világháborúban, a Japán felett aratott győzelem során kovácsolódott össze.

Országaink teljes mértékben bizonyítják legyőzhetetlenségüket és erejüket az imperialisták önkényes uralmának szétzúzásáért folytatott harcban”

– Írta Kim. „Szilárd meggyőződésem, hogy országaink között a barátság és a szolidaritás egy hosszú távú, stratégiai kapcsolattá fog fejlődni, amely megfelel az új korszak igényeinek” – közölte az észak-koreai vezető. „Ez a két ország mindig győztesen, erősen és határozottan emelkedik fel, egymást támogatva és együttműködve a közös célok és ügyek megvalósításában” – szögezte le Kim. 

Putyin az észak-koreai vezetőnek küldött levelében arra is ígéretet tett, hogy megerősítik a kétoldalú kapcsolatokat.

Biztos vagyok benne, hogy minden területen erősíteni fogjuk a kétoldalú együttműködést a két nép jóléte, a szilárd együttműködés, a Koreai-félsziget és az egész világ stabilitása és biztonsága érdekében” 

– írta Putyin a KCNA szerint.  Az Egyesült Államok azzal vádolja Észak-Koreát, hogy fegyvereket biztosít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz, de Phenjan és Moszkva tagadja a vádakat.

(MTI)

Nyitókép: Alexander Kazakov / POOL / AFP

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. augusztus 28. 15:19
"Az Egyesült Államok azzal vádolja Észak-Koreát, hogy fegyvereket biztosít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz, de Phenjan és Moszkva tagadja a vádakat." Bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű. Ki biztosít fegyvereket Ukrajnának? Ki vádolja ezért az Amerikai Egyesült Államokat? Neki mindent szabad, másoknak semmit?
birozsletaparadicsomnemzsargamagyarorszageloremegyennemhatrafelecsakafidezsesadogtorminizsterelnokurasag
2023. augusztus 15. 18:31
A dogtorminiszterelnögúr már szart sem ér? Neki nem írt?
gyaloggos
2023. augusztus 15. 18:18
ROPPANT mókás ám ez: "Az Egyesült Államok azzal vádolja Észak-Koreát, hogy fegyvereket biztosít Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz" EZ nyilvánvaló volt, hogy így lesz! DE! AZT nem értem, mi a baja ezzel az USA-nak? ŐK meg az ukránoknak szállítják, nagyon sok milliárd értékben.
files32
2023. augusztus 15. 16:59
Lecsapott a Storm Shadow: orosz főtiszt is lehet az áldozatok között Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. Orosz források ( Telegram-csatornák) arról számoltak be, hogy a támadás áldozatai között lehet Viktor Anatolijevics Kovaljev orosz ezredes is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!