Hétfőn szavaz az elektori kollégium az USA új elnökéről

2020. december 13. 14:26

December 14-én szavaznak a megválasztott elektorok az Egyesült Államok új elnökének személyéről.

2020. december 13. 14:26
null

Egy összetett rendszer

A 2020-as amerikai elnökválasztáson Donald Trump hivatalban lévő elnök minden eddigi korábbi elnököt felülmúlva 74 millió szavazatot zsebelt be, ám mint kiderült, ez sem volt elegendő, hogy legyőzze kihívóját, a demokrata Joe Bident, aki 81 millió szavazatot szerzett. Azonban – mint ahogy az Euronews kiemeli – nem az a 7 milliós különbség, ami végül dönteni fog az elnök személyéről, hanem a megszerzett elektori szavazatok száma. A döntő pont itt az, hogy egyes államokban a „győztes mindent visz” elve érvényesül, avagy a győztes jelölt pártja kapja az összes elektori szavazatot, azonban más államokban az elektori helyek szavazatarányosak. Az elektorok száma ma 538, avagy egy egyszerű többséggel, magyarul 270 elektori hellyel tud egy jelölt győzedelmeskedni.

A rendkívül bonyolult rendszer szerint idén november 3-án a demokraták 306 elektort szereztek, míg a republikánusok mindössze 232-őt. Éppen ezért a megválasztott elnök Joe Biden demokrata jelölt lett, akit az elektori kollégium december 14-én, hétfőn fog megerősíteni szerepében. Az elektori kollégium rendre egy formális találkozó, hiszen

nem szokása az elektoroknak az ellentétes párt jelöltjére szavazniuk.

Ugyanakkor az elektori rendszert fennállása óta, avagy két évszázada bírálják.

Az egyik legerősebb érv, hogy az elektori rendszer értelmében nem garantált, hogy az lesz az elnök, aki a legtöbb szavazatot kapta. Az elmúlt két évtized során kétszer is volt ilyen: előbb George W. Bush által 2000-ban, majd 2016-ban Donald Trump által, aki közel 3 millióval kevesebb szavazatot kapott, mint Hillary Clinton, ám az elektori helyekkel behúzta a választást. Trump volt az Egyesült Államok történetének ötödik elnöke, aki alulmaradt a szavazáson, ám az elektori szavazatoknak köszönhetően mégis bejutott a Fehér Házba.

Kik az elektorok?

Az elektorok általában tisztségviselők, politikai reménységek, valamint a párt régi, lojális támogatói. A testület tagja volt idén Kristi Noem dél-dakotai kormányzó is, aki a Republikánus Párt egyik legesélyesebb 2024-es jelöltje. Hasonlóképp jelölt volt georgiai Stacey Abrams is, aki demokrataként behúzhatta a választást a billegő államban Joe Bidennek. Biden elektora a 93 éves Pail „Pete” McCloskey is, aki a vietnámi háború ellenzőjeként Nixon kihívója volt az 1972-es jelölőgyűlésen. Maximo Alvarez republikánus jelölt és kubai bevándorló már bejelentette, hogy Trumpra fog szavazni, a minnesotai demokrata Muhammad Abdurrahman viszont Bidenre. Abdurrahman arról vált híressé, hogy

az elektori kollégium 2016-os ülésén Hillary Clinton helyett Bernie Sanders-re adta le voksát.

New York állam egyik idei elektora nem más lesz, mint a volt elnökjelölt, Hillary Clinton.

Az 538 elektor jellemzően nem egy helyen találkozik, hanem minden tagállam székhelyén, a helyi törvényhozásban. A szavazás digitális technológia nélkül működik, hagyományos eszközökkel. Az elektorok papíron szavaznak az elnök és az alelnök személyéről. A megszámolt szavazatokat az elektorok végül hat példányban hitelesítik aláírásaikkal. A hat példány mellé csatolják rendre a kormányzó összesítését is a szavazás kimeneteléről.

Engedetlen párttagok

Harminckét államban, valamint a fővárosban, a Columbiai Kerületben (Washington DC) törvény kötelezi az elektorokat, hogy arra szavazzanak, aki a tagállamukban többséget kapott. Ezt a szabályt az elektorok rendre becsületben tartják olyan államokban is, ahol ez nem kötelező norma. Vannak ugyanakkor kivételek: 2016-ban 10 elektor (köztük a korábban már említett Abdurrahman) megkíséreltek másik jelöltre szavazni – Hillary Clinton helyett Bernie Sanders-re – sikertelenül. A híres-hírhedt tízes idén bejelentette, hogy Bidenre fognak szavazni.

Az elektori szavazatok január 6-án kerülnek leadásra Mike Pence alelnök vezetésével, melynek kapcsán együttes ülést tart a kongresszus két háza: a képviselőház és a szenátus. A képviselők és a szenátorok az eredmény kihirdetését megkérdőjelezhetik írásban – ami ugyanakkor

elég valószerűtlen, hiszen a képviselőház demokrata többségű.

Az észrevételek és megkérdőjelezések egyeztetését követően jelentik be – várhatóan január 20-án – az elektori szavazatok eredményeképp az új elnököt.

Fotó: Donald Trump amerikai elnök beszél támogatóihoz a Georgia állambeli Valdosta repülőterén rendezett kampányeseményen 2020. december 5-én. Trump az államban január 5-én tartandó szenátorválasztás két republikánus jelöltje, David Perdue és Kelly Loeffler mellett kampányol. (MTI/ EPA/ Stan Badz)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. december 13. 17:46
Ez a rendszer az ország XVIII. századi viszonyaira van kitalálva. Akkor volt értelme így csinálni a nagy távolságok és a technikai lehetőségek hiánya miatt. Azaz mára rendkívül elavult.
Akitlosz
2020. december 13. 17:42
"Az 538 elektor jellemzően nem egy helyen találkozik, hanem minden tagállam székhelyén, a helyi törvényhozásban." Ettől is olyan titokzatos ez az elektori testület. Még nem látta senki.
Akitlosz
2020. december 13. 17:38
Micsoda izgalmak már megint! Mik az oddsok?
tevevanegypupu
2020. december 13. 16:36
Jaj de izgatott az ember,vajon kire szavanak "közkivánatra"..próbálnának csak esetleg Trumpra..a BLM és akik mögötte állnak, egyenként vadásznák le mindet..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!