Buttigieg feladta, kiszállt a demokrata versenyből

2020. március 02. 06:35

Amilyen gyorsan berobbant, olyan gyorsan is távozott az országos politikából a volt hírszerző, aki távozásával Bident erősítheti a szuperkedd előtt.

2020. március 02. 06:35

Az indianai South Bend városka volt polgármestere vasárnap este a kampánykörúton őt kísérő újságírókkal közölte: kiszáll a Demokrata Párt amerikai elnökjelöltségéért folytatott versengésből. Buttigieg egy alabamai kampánygyűlésről indulva, a repülőgépen közölte az újságírókkal, hogy nem a texasi Dallasba megy folytatni a kampányt, hanem visszatér South Bendbe, hogy ott jelentse be hivatalosan is a visszavonulását az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből. Ezt később meg is tette, a Fox News-on volt látható.

A 38 éves politikus szinte az ismeretlenség homályából bukkant fel tavaly az országos politika színpadán. Elemzők fontosnak tartják megjegyezni róla, hogy az amerikai történelemben ő volt az első elnökjelölt-aspiráns, aki nyíltan vállalta homoszexualitását, és jogilag is érvényes melegházasságban él. Az iowai jelölőgyűlésen, majd a New Hampshire-ben tartott előválasztáson Buttigieg sikeres volt. Mindkét megméretésen első helyen végzett, bár Iowában a jelölőgyűléseken kialakult káosz miatt csak a szavazatok újraszámlálását követően, február 18-án hirdették ki győzelmét, amelyet Bernie Sanders vermonti szentor meg is támadott, újraszámlálásra kérve fel az iowai Demokrata Pártot.

Kifejezetten rosszul szerepelt azonban Buttigieg a nevadai jelölőgyűléseken, a szombaton Dél-Karolinában tartott előválasztáson pedig még kisebb volt a támogatottsága. A fiatal korosztályokat és a színes bőrűeket nem tudta meghódítani. Kampányát már a kezdetektől kísértette az afroamerikaiak körében várható kudarca. South Bendben ugyanis többször is faji zavargások voltak, amelyeket polgármesterként képtelen volt kezelni.

A Harvardon és Oxfordban is diplomát szerzett, több nyelven beszélő Buttigieg korábban az amerikai haditengerészet hírszerzésénél dolgozott, és Afganisztánban teljesített katonai szolgálatot. Ő volt a demokrata elnökjelölt-aspiránsok között a legfiatalabb, de a fiatalokat – szemben a 78 esztendős Bernie Sanders szenátorral – nem tudta meggyőzni programjáról. A kampányban mérsékelt demokrata pártiként jellemezte magát.

Elemzők szerint Joe Biden volt alelnök helyzetét erősítheti, hogy Buttigieg az úgynevezett szuperkedd, azaz a március 3-án egyszerre 14 tagállamban tartandó előválasztások előtt jelentette be visszalépését.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dekoninck
2020. március 02. 10:11
Pedig jó lett volna egy ilyen nevű elnök
Knerten
2020. március 02. 09:51
A "melegházasság" az olyan, amikor két buzi esküvőset játszik?
Tidal_wave
2020. március 02. 07:22
Charles Gáti megint szomorú lesz...
catalina9
2020. március 02. 07:17
Buttigieg feladta, kiszállt a demokrata versenyből" hát nem zsidó, nem néger, nem átoperált nő, mit keresne a demokratáknál...igaz, hogy buzi, de abból nagy kínálat, azzal nem lehet villogni a demokratáknál..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!