Hivatalos: mindent vitt Sanders

2020. február 25. 06:57

Szombaton Dél-Karolinában előválasztást tartanak a demokraták.

2020. február 25. 06:57

A Nevadában szombaton tartott demokrata párti jelölőgyűléseken (caucus) a hétfőn délután nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmények szerint is Bernie Sanders vermonti szenátor győzött.  A nevadai Demokrata Párt közleménye szerint a jelölőgyűléseken valamivel több mint 105 ezer választó vett részt. Ez az arány nagyobb a 2016-os választási részvételnél, de kevesebb, mint a 2008-as választások rekordja, amikor 118 ezren vettek részt a jelölőgyűlések nyíltszíni vitáin, majd voksolásain.

 A közlemény szerint valamennyi választókerület adatainak feldolgozása után Bernie Sanders a választók 46,8 százalékának támogatását nyerte el. A második helyen Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke végzett a voksok 20,2 százalékával, a harmadik pedig Pete Buttigieg, egy indianai kisváros volt polgármestere lett, ő a szavazatok 14,3 százalékát szerezte meg.

A demokraták szombati jelölőgyűlésein 48 delegátusról döntöttek, közülük 36 küldöttet a caucusok eredményei alapján majd a tagállam pártvezetése „oszt szét” az elnökjelölt-aspiránsok között. A gyűlések egyébként úgynevezett zárt caucusok voltak, vagyis csakis az előzetesen a pártnál regisztrált szavazók vehetnek részt rajtuk. A republikánusok nem tartottak Nevadában jelölőgyűlést. A Republikánus Párt ugyanis egyhangúlag úgy döntött, hogy Donald Trump elnöknek ítéli az országos elnökjelölő konvencióra küldendő 25 delegátust.

Will Sexauer nevadai pártigazgató már korábban jelezte, hogy egyetlen republikánus elnökjelölt-aspiráns sem jelöltette magát a tagállamban. Valójában egyetlen republikánus politikus van még versenyben Trump mellett, mégpedig a 74 éves William Weld volt massachusetti kormányzó, aki az iowai jelölőgyűléseken elért eredményével egy delegátust nyert. Joe Walsh, Illinois állam volt republikánus képviselője már korábban, az iowai caucusok után kiszállt az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.

A Republikánus Párt az előválasztási folyamat következő állomásán, Dél-Karolinában sem tart előválasztást, hanem – másik elnökjelölt-aspiráns híján – Donald Trumpnak ítéli az összes delegátust ott is. A demokraták e héten szombaton választanak Dél-Karolinában.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. február 25. 13:16
Sanders, Joseph, Benedec,...korai a tavasz?!
luisbathhelena
2020. február 25. 12:21
Én örülök neki. Kítűnő ellenfél lesz Trumpnak. Még a józanabb demokraták is frászt kapnak tőle. A fiatalok meg tapasztalat híján szavaznak rá-egy fél év észak-koreai gulag mindenkire kijózanítóan hatna...
tóth mária
2020. február 25. 12:16
Egy fél-őrült vagy talán teljesen?! Ijesztő ez a kép.
Menhetten
2020. február 25. 11:56
USA ban is mennek az álhirek, pld , hogy szocializmust akar. Persze mondanom se kell, hogy az aluliskolázottakat etették meg ezzel, mert Trump óta több millióan veszitették el a egészségbiztositásukat, akinek van annak meg a duplája lett az ára. Egyszerűen US-ban is müküdik a lejárató propaganda, amiről fogalmuk sincs mit jelent. Orbán a republikánusoktól Magyarországra importálta. Arthur J. Finkelstein Orbán tanácsadója volt amig meg nem halt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!