Fideszes politikusoktól tanulnak Le Pen pártjának ifjúsági szervezetében
2023. április 20. 18:27
A szervezet párizsi politikai estjén a Fidesz-siker receptjéről beszéltek a kormánypárt brüsszeli képviseletének munkatársai.
2023. április 20. 18:27
p
35
3
28
Mentés
Magyar Ágnes Zsófia írása
Párizsban tartott előadást szerda este a Fidesz pártalapítványának brüsszeli képviseletvezető-helyettese, Magyar Ágnes Zsófia és Török Patrik, a képviselet politikai tanácsadója. A kormánypárt helyi képviselőit a francia jobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés ifjúsági szervezetének elnöke, Pierre-Romain Thionnet hívta meg.
Az ifjúsági szervezet Nemzeti Fórum című politikai estjén most először adtak elő külföldi vendégek. A meghívottak arról beszéltek, minek köszönhető a Fidesz sorozatos kétharmada, valamint a kormánypolitika legfontosabb alappilléreiről: a családpolitikai intézkedésekről, a nemzeti konzultációkról valamint a kezdetektől fogva szilárd migrációs álláspontról. Az esemény résztvevőivel beszélgettek a konzervatív-patrióta jobboldal nemzetközi építkezéséről, amelynek új lendületet adott, hogy a Nemzeti Tömörülés a tavalyi választásokon 89 képviselőt szerzett a nemzetgyűlésben.
Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és most Franciaország beavatkozna a háborúba, hanem arról, hogy egy indokolatlan tabut feloldanak Ukrajna javára.
A francia kormány megpróbált új választójogi törvényt bevezetni tengerentúli területén, de az emiatt kitört zavargásokon már hat napja nem tud úrrá lenni. Hat ember meghalt, tetemes az anyagi kár.
Ez nem csupán elmebaj, hanem egy olyan új keletű kultúrrasszizmus, ami ellen fel kell vennünk a kultúrharcot. Nagy Ervin írása a Nádas Pétert ért inzultusról és Európa posztliberális állapotáról.
p
1
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 28 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. április 21. 08:46
A nyugatnak sosem ment könnyen, hogy a tőle keletre lévőktől tanuljon.
Dr Miniszterelnök bárkinek elmondja a receptet, aki megkérdi (tavaly elmondta a CPAC-en). Aki megfogadja sokat nyerhet vele. Aki okoskodik, az meg bukni fog. Ilyen egyszerű. A Nemzeti Tömörülés harmadik erő volt és sokat kell még gyúrnia, hogy kihívó lehessen, főleg az ő rendszerükben, ahol a második forduló lényege, hogy mindenki összefogjon ellenük. Ha viszont önállóan megvan az 51%, akkor nem lesz ellenfelük.
Az eredeti franciák még többen vannak, addig van esélyük, amíg ez a helyzet. Ha a bevándorlók kerülnek többségbe, akkor lefőtt a kávé.
Disztingválni kéne megtanulniuk: patikamérlegen kimérni, mi az, amit a céljaikból a francia választók többsége elsőre elfogad, és mi az, amit nem. A Fidesz szakpolitikai intézkedéseiből egyébként jó néhány lehet ilyen (pl. babaváró hitel, CSOK). A baloldaltól és "középről" is sok szavazatot halászhatnának el, ha ügyesek. De ezen kívül még saját médiára is szükségük lenne. A Le Figaro semmit sem ér, más komolyabb lap vagy csatorna nincs is ott a jobboldalon.