Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Magyarország sem szavakban sem tettekben nem kíván belekeveredni a háborúba – húzta alá a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Mandiner megkeresésére.
„A háború következménye, hogy emberek ezrei halnak meg és egész országrészek válnak pusztasággá. Magyarország ezért akar békét és fegyverszállítások helyett azonnali tűzszünetet. Ez Magyarország világos álláspontja a háború kezdete óta.
Magyarország sem szavakban sem tettekben nem kíván belekeveredni a háborúba”
– reagált lapunk megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A tárcát annak kapcsán kerestük meg, hogy – mint a Mandiner is megírta – az ukrán külügyminisztérium beidézi Íjgyártó Istvánt, Magyarország ukrajnai nagykövetét, hogy panaszt tegyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ukrajnával kapcsolatos „elfogadhatatlan” megjegyzései miatt.
Oleg Nikolenko azt írta a Facebookon, hogy Orbán újságíróknak azt mondta, Ukrajna a senki földje, és Afganisztánhoz hasonlította. „Az ilyen kijelentések teljességgel elfogadhatatlanok. Budapest folytatja azt az utat, amelynek célja a magyar-ukrán kapcsolatok tönkretétele” – mondta. Hozzátette: „A magyar nagykövetet behívjuk az ukrán külügyminisztériumba egy megbeszélésre. Fenntartjuk a jogot, hogy más intézkedéseket is hozzunk.”
Lapunk főmunkatársa, Szilvay Gergely véleménycikkét az üggyel kapcsolatban ITT olvashatja!
Nyitóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, fotó: MTI/Máthé Zoltán