Napfény járja át a szívem újra, át lett adva a felújított Blaha

2022. december 13. 12:40

Az új Blaha Lujza tér szebb, jobb és mindenre is alkalmasabb; végre megszűnt a környezetszennyező autókat tároló parkoló, és még több felületen pihenhetik ki polgártársaink fáradalmaikat. Független és objektív riportunk következik.

2022. december 13. 12:40
null
Veczán Zoltán

Valljuk be, a Blaha Lujza tér nem feltétlenül volt a város szívcsakrája. Az egykor szebb napokat megélt közterület elsődleges problémája természetesen nem az apró szélsőjobboldali budapesti kisebbség által felemlegetett mocsok, a konstans vizeletszag, vagy a kordában tarthatatlan aluljáróbeli hordák voltak – hanem a zöldterület alacsony aránya, ami mindeddig megakadályozta a polgárokat, hogy igazán birtokba vehessék a teret. Emlékszem, egyszer annakidején

elfogott a szédülés a betonon, ezért, mondhatni, traumatizált voltam a gondolattól, hogy visszatérjek ide.

Szkeptikusan indultam hát útnak, hogy megnézzem, mit is sikerült kihoznia Karácsony Húsvét Szigetek főpolgármester úrnak és lelkes csapatának alig három év alatt ebből a betondzsungelből. Igyekeztem levetkőzni a belbudai mikrokörnyezet és -adományok jelentette miliőt, és független-objektív riportot írni az átadott térről, nem amolyan szervilis propagandát, mert olyat csak a kormánysajtó tollforgatói írnak, mi aztán soha.

…de az vesse rám az első térkövet, aki objektív tudott volna maradni, annyira megható, megindító és egyszerre fantasztikus érzés volt, amikor megérkeztem a színpadhoz, ahol a főpolgármester úr velős, szívszorító és egyszerre felemelő beszédével megnyitotta az eseményt. „Istenem, hogy ezt megélhettem!” – szöktek könnyek egy idős asszony szemébe, aki mellettem álldogált. Vállára tettem a kezem – „Tarlós megígérte, Karácsony megcsinálta, tessék elhinni, tényleg elkészült a Blaha” – mondtam objektíven, mire a néni szinte ingerülten intett le. „Nem azt! Hanem a Főpolgármester Urat tessék hagyni beszélni!” (éreztem, ő is nagybetűvel mondta, így is írtam le – a szerk.).

A tömeg hömpölygött, mindenki a színpadhoz próbált odanyomakodni, ahol

a karakán államférfi érces hangjának dübörgése hallatán többen szinte üdvözülten elájultak.

A Főpolgármester magabiztos, mégis bőkezűen osztogatott mosolyával közelebb intett egy kisgyermekes anyukát, mert észrevette, hogy az nem látja jól a színpadot; szárnyas kerubok emelték ki a tömegből és vitték egy lebegő székre az asszonyt. Persze olyanok is akadtak, akik csupán az ingyen osztogatott tea vagy a puszta buli kedvéért jöttek, de mivel ez egy befogadó közösség, senki nem nézett rájuk megvetően.

De nem csak Karácsony beszélt, hanem a kerületi polgármesterek is: Niedermüller Péter például megjegyezte, mennyire fontos, hogy ilyen közösségi terek létrejöhessenek, mert ha valakinek eszébe jutna este kilenckor bezáratni a kocsmákat, itt bátran folytatható a mulatozás. Karácsony maga a tér liget-jellegét hangsúlyozta. Természetesen nem a Liget Projektre gondol – itt finoman elmosolyodott, mindenki más pedig könnyesre nevette magát a nagyszerű államférfiúi bonmot-n –, hanem arra, hogy itt igazán megmutathatták, mi is a különbség a zöldszemlélet és a tarlósi térkősivatag között.

Tűz Zsolt fideszes képviselő persze nem hagyta ki az alkalmat, hogy a potom egymilliárdos állami hozzájárulást Karácsonyék orra alá dörgölje, a főpolgármester viszont a lényegről beszélt: arról, hogy

a viakolor kövek közé organikus gyomnövényeket ültettek, amelyek néhány év szigorú békénhagyás után eresztenek szívós gyökeret;

s hogy mivel a fenntarthatóságra is gondoltak, az elültetett új fák mellé hat új üvöltözős hesszelőbanda beszerzése is folyamatban van, akik az öntözési és trágyázási munkákat végzik majd a fákon a következő években.

Az egységesítés jegyében a főváros emellett természetesen gondolt a tér állandó használóira, akik mostantól kapucnis uniformist hordanak majd, és a megfelelő, az Action for Robbery és az Európai Parlament forrásaiból fedezett tréningek után felhagynak a „szoszi tesó, mutasd az időt a telefonodon” kirekesztő szöveggel, tekintettel arra, hogy a „tesó” szó a család bigott fogalmára utal. Kiemelten fontosnak tartották, hogy a közterület autentikus tereit is megtartsák. Ezért a tucatnyi különféle indiántörzsnek, hat meg nem értett művésznek és számos ritka gombafajnak otthont adó aluljárót gondosan elkerülték a felújító kezek – tudtuk meg.

A beszédek végeztével az emberek végre birtokba vehették a teret – a környék apraja-nagyja várta már a színpadon a zenekarokat, akik a fő attrakciót jelentették, de még az Archer című sorozat főszereplőjét mintázó cosplay-show is belefért a mulatságba –, rossznyelvek szerint az amerikai titkosügynök ötlete az utolsó percben vetődött fel, ezért

Konyári Városdiplomácia Dávidot kérték fel a szerepre, mert neki már nem kellett hozzá hazamennie átöltözni.

Öröm volt nézni, ahogy a tavaszra kiviruló, szinte ligetszerű közterület végre az, ami: összehozza az embereket, kompromisszummentesen képviseli mindazt, amit Budapest nyújtani tud. Egyedül talán az újonnan idevarázsolt székek tűntek kényelmetlennek: mintha csak azt akarta volna egy fasiszta tervező, hogy ne itt történjenek meg azok a szerelmi aktusok, kulturált borkóstolók és nudista napfürdőzések, amelyeknek természetesen mindig a város főterén lenne a helyük az emberi méltóság és az egyenlő hozzáférés jegyében.

De ettől az apróságtól eltekintve öröm volt látni, ahogy a város ismét birtokba veszi saját magát. Őszinte sajnálattal hagytam hátra ezt a varázslatos kis Völgyzugolyt, és hosszasan szomorkodtam hazafelé azon, hogy ki kellett hagynom az esti záróprogramot – pedig a világzenét játszó Buszjegy Anyám Szívműtétjére című zenekar és a Hosszú Kések Éjszakája Lépcsőző-Futóverseny is izgalmasnak ígérkezett. Talán majd legközelebb.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egali
2022. december 14. 08:34
Dej'szen csak oda feküggyenek eccer a nyári hőségbe, egy pokrócra, a Kerecsen meg az Alsómolnár az ökogyomfák alá a hűvösre......
Rocktoberi
2022. december 14. 04:31
Blama Lujza tér. Illik Gelgőhöz.
Ricsibmf
2022. december 13. 22:44
Nem tudom miért utálják az autósokat, és miért kellett a parkolót megszüntetni - főleg ilyen kritikán aluli tömegközlekedés mellett!
Palatin
2022. december 13. 21:14
Ennél egy sokkal szebb teret adtak át 1-2 évvel ezelöt Köszegen, az ország legkisebb városában. Hogy még mindig Köszeg a legkisebb város, azt nem tudom, de sokáig az volt. Szerintem Karácsony egy új egérlyukat is óriási csindradattával adna át. Az "új" Blaha tér fantáziátlan, unalmas. Még romosan is jobban nézett ki. Tipikus Karácsony-termék. Rendkívül meglep, hogy a budapestiek nem féltik a városukat Karácsonytól. Karácsony valóban egy agyalágyult tacskó. Nem érti a világot, fogalma sincs, hogy öneki melyik oldalon kellene állni. Ha futbalista lenne, ö lenne az öngól király, nem tudná, hogy melyik csapatban játszik. De valójában azok a hibbantak, akik megválasztották. Karácsonyból, ebböl a "tisztakezü" (bruhahaha...), tesze-fosza Mekk Elekböl mára már egy jól kifejlett, telivér, korrupt, gonosz gyurcsányista lett. Radnóti ma ezt írná róla: Nem tudhatom Karácsony, hogy neked e város mit jelent, Nékem szűkebb hazám e gyöngyszem, örök, ékes és szent. A sors cikcakkos útjain barangolván, ha újra megcsodálom, Praclid nyoma szívem csücskén oly rút, hogy falra mászom. Hát mit tettél bölcsömet ringató kis hazámmal te ripacs? A városunk fennségét akarókkal miért vagy oly makacs? Miért vagy mostoha Lánchidunkkal, hogy az már tragacs? Egy bohóc vagy Gergő, bár sapkádról hiányzik a pamacs. Árpádunk helyett te Gyurcsányt, e simlis kóklert kedveled, Benne kenyéradódat, pártolódat, utad egyengetőjét leled. Hazád, városod nincs neked, szemed a dícsfénybe réved, Álmodban előtted térdel, kegyeidért esengve árva néped. Mert bölcs és hazádat szerető nem lévén, te lankadt manó, Egy személyben is murisabb vagy mint a jó Hacsek és Sajó. Mamlaszságban, balgaságban sehol nincs hozzád fogható, Se, ki bolsevista árulásra oly szószegön és rögvest kapható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!