Elhunyt Papp László biológus, az MTA rendes tagja

2021. március 29. 16:10

Életének 75. évében elhunyt Papp László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus – közölte az MTA hétfőn.

2021. március 29. 16:10
null

A közlemény szerint Papp László vasárnap hunyt el. Fő kutatási területei voltak a kétszárnyúak (Diptera) imágóinak, lárváinak alaktana, a legyek rendszertana, a repülő rovarok (elsősorban a legyek) közösségszerkezete és társulásszerveződése, valamint a ritkán előforduló rovarfajok tanulmányozási és védelmi módszereinek vizsgálata.    

A rendszertani nómenklatúrával foglalkozó munkáiban három légycsaládot, ezen belül harminc új légynemet és háromszázötven légyfajt írt le.

Magyarország állatvilágában hétszáz légyfajt sikerült elsőként kimutatnia. Ez az eredménye nemzetközi figyelmet is keltett. Könyvszerkesztői munkássága is jelentős, Darvas Bélával és Soós Árpáddal több nemzetközileg elismert kézikönyvet írt, elsősorban rovartani területen.    

1965-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, ahol 1970-ben kapott biológusi diplomát.

Diplomájának megszerzése után a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának munkatársa lett. Itt több mint tíz éven keresztül dolgozott, utána rövid ideig általános iskolai tanár volt Vecsésen. 1982-ben az Állatorvostudományi Egyetemen kezdett el dolgozni, majd 1986-ban visszatért a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárába. Később az MTA és a Múzeum közös Állatökológiai Kutatócsoportjának vezetésével bízták meg, majd kutatóprofesszori megbízást kapott. Múzeumi állása mellett oktatott az Állatorvostudományi Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.    

1976-ban védte meg a biológiai tudományok kandidátusi, 1988-ban akadémiai doktori értekezését. 1976-ban az MTA Zoológiai Bizottságának, 1986-ban az Ökológiai Bizottságnak lett tagja. 1990-ben megválasztották az MTA levelező, 1998-ban rendes tagjává. 1998 és 2000 között a Tudományetikai Bizottságban is dolgozott, 2000-től részt vett az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa munkájában. 1991 és 1998 között az Országos Tudományos Kutatási Alap több szakbizottságának tagja volt.    

1965-ben lépett be a Magyar Rovartani Társaságba, amelynek 1975 és 1977 között titkára, majd választmányi tagja lett, emellett tagja volt a Magyar Biológiai Társaságnak, a Magyar Parazitológusok Társaságának és a Magyar Ökológusok Egyesületének. 1992 és 1996 között az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae főszerkesztője volt– olvasható a közleményben.

(MTI)

Fotó: http://malnalab.hu/

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Unknown
2021. március 29. 20:03
A képen Gráf László szerepel, javítsátok
buckafej
2021. március 29. 16:23
Isten nyugtassa! Ő volt a Legyek Ura.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!