Molnár Tamás egész életében harcolt a modernség ellen – Pánczél Hegedűs János a Mandinernek

2019. augusztus 22. 10:47

A kortárs jobboldal fő problémája, hogy paralízisben van, és megfelelési kényszere van a baloldal felé – mondja Molnár Tamás nyomán Pánczél Hegedűs János, akinek nemrég jelent meg a 2010-ben elhunyt magyar származású amerikai filozófusról szóló monográfiája. Ki volt Molnár Tamás, mit gondolt a jobboldaliságról és konzervativizmusról, és miként vélekedne a kortárs populizmusról? Interjúnk.

2019. augusztus 22. 10:47
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Mit gondolt a világról Molnár Tamás?

Molnár Tamás egy Amerikában élő, magyar származású, jobboldali katolikus filozófus volt, akit sokan ma is konzervatívnak tartanak, de ő elutasította  ezt a jelzőt. Itthon a kilencvenes évek után lett ismert a műveivel, amelyek a rendszerváltás utáni szellemi közegben pozitív visszhangra találtak az értő hazai olvasókban, aminek azért is örülhetett professzor úr, mert világéletében öntudatosan magyarnak vallotta magát. 2009-ben, nem sokkal a halála előtt tartották róla az első nagyobb hazai tudományos konferenciát, amit ugyan  az előző évben az MTA II.osztályának Filozófiai Bizottsága meghiúsított azzal a kifogással, hogy szerintük Molnár Tamás „szélsőjobboldali” volt. De aztán a konferenciának helyt adó Sapientia Szerzetesi Főiskolán az ülést az MTA akkori elnöke nyitotta meg. Az egyik legismertebb munkájában, A liberális hegemónia című kötetében arról ír, hogy a modernség egyik hajtómotorja és éltetője a liberalizmus;

a modernséggel pedig Molnár egész életében szemben állt és harcolt.

Molnár számára a jobboldaliság és a vallás két, egymással szorosan összefüggő dolog: a jobboldaliság a vallásra támaszkodik, megvédi azt, merítkezik is belőle, és nem választható el a vallásos élettől, sőt a jobboldali politika annak egyfajta gyakorlati alkalmazása.

Mit tartott működő társadalmi rendnek Molnár?

Fontosnak tartom Molnár Tamásnak az autoritásról szóló koncepcióját. Az autoritást Molnár a baloldal elnyomó tekintélyről szóló koncepciójával szemben határozza meg: az autoritás nála társadalmi kohézió, ami transzformál és integrál is egyszerre; olyan természetes, mint a szeretet. Természetes, mert az emberek között különbségek vannak, nincs egyenlőség, így teremtettek minket, a természetjog szempontjából is ez a helyes. Amellett, hogy feladatunk jól végezni a munkánkat és jól élni az életünket, egymásra vagyunk utalva, ami a társadalomban különbségeket képez. Ezek a különbségek szükségszerűen tekintélyt generálnak az emberek közti viszonyrendszerben.

Ha a tekintélyt kiiktatjuk, valami más fogja kitölteni a keletkező vákuumot,

jobb esetben egy torzult tekintély, rosszabb esetben egy absztrakt hatalmi forma, például a totalitarizmus, ami elméletileg brutális egyenlőséget hirdet az embereknek, de egy leegyszerűsített, durva hierarchia kialakításával. Molnár  szerint mindig vannak történeti elemek, amelyek előrébb viszik, gazdagítják a modernséget: a népszuverenitás, a tömegember elterjedése, a transzcendenstől és a szakrálistól való elfordulás, s ennek kihasználása. 


Molnár Tamás (balra) és Russell Kirk feleségeikkel, New York, 1965 (Frenyó Zoltán: Korfordulón című kötetéből)

Molnár Tamást annak ellenére szélsőjobboldalizza a baloldal, hogy megjárta Dachaut. Vajon miért?

Molnár Tamás azért került Dachauba, mert részese volt a nácikkal szembeni belga katolikus ellenállásnak. Innen egyébként megszökött a háború végén. Molnár Tamás jobboldalról vallott képe lényegesen árnyaltabb, mint liberális, demokrata vagy baloldali kritikusaié. Európában elsősorban a francia és spanyol  jobboldali csoportokkal állt kapcsolatban, főleg karlistákkal, falangistákkal, francia monarchistákkal vagy nacionalista jobboldaliakkal, és igen, szimpatizált Francóval.

Mindez kihatott a besorolására, ami így egyébként bántóan egyoldalú és torz.

Molnár Tamás számára ez A Jobboldal. Elvégre ő a II. vatikáni zsinat után integrista, tradicionalista katolikus volt. Nyaralót vett Spanyolországban a Franco-rezsim utolsó éveiben; befolyásos pártfogója, barátja, Alfredo Sánchez Bella is segíthette ebben, s ide jár sokáig nyaralni, itt járt össze a számára fontos emberekkel. Számára az európai jobboldaliság jellege a karlizmusban, a francoizmusban és a francia nacionalista-monarchista élő szellemi közegben tudott megtestesülni, amely inkább személyeket, mint politikai pártokat jelentett. Mindebben Molnár soha nem mozgott kritika nélkül, és más irányba is nyitott volt, nemcsak a jobboldalon belül – lásd a neopaganista francia új jobboldalt –, hanem azon kívül is. 

 

A liberalizmust és demokráciát sokat kritizáló Molnár Tamás a liberális demokrácia fellegvárában, az Egyesült Államokban talált menedéket. Nincs itt némi ellentmondás?

Volt olyan időszak, amikor megvédte az Egyesült Államokat. Például Az ellenforradalom című könyvében azt írja, hogy

az európai civilizációnak két támasza van még: a katolikus egyház és az Amerikai Egyesült Államok.

Ezt aztán az atlanti kultúráról szóló könyvében, amelyet több évtizeddel később írt, már kritikává módosítja, minthogy a II. vatikáni zsinatot az egyház októberi szocialista forradalmának tartotta, tehát ezek a támaszok is meginogtak; Amerikát pedig idővel szerinte nagyon áthatja a liberalizmus szelleme és gyakorlata, és ez rossz hatással van Európára is. Nyugaton elhatalmasodott a tömegdemokrácia, amely egyfajta vallás is lett, a gondolkodás elgépiesedett, az Egyesült Államok a globalizmus élcsapata lett, amely a tömegember vulgarizált tapasztalatát a leghatékonyabban terjesztette el. Amerika Európát szerinte elamerikaiasította, Európa viszont nem tudta rendesen kifejteni hatását Amerikára, s ami ott európai volt, az lényegében elveszett, vagy már nem tud érvényesülni, mint régebben.

Molnárnak az volt szimpatikus Amerikában, hogy oda bizonyos formákban és tartalmakban a forradalmak előtti Európát sikerült átmenteni – főleg Délre. Ezt az – egyébként konzervatívok között a mai napig vallott elképzelést – sokáig ő is magáénak érezte, de aztán a hetvenes évek végétől mindez megváltozik, és Molnár fokozatosan kiábrándul Amerikából. Az EU létrejöttét Molnár mindig erőteljesen kritizálta,

az Európai Uniót európai Disneylandnek is nevezte,

ami szerinte az európaiság végét jelenti, s ez csak Amerikának lesz jó. 

Nem volt Molnár Tamás hálátlan Amerikával szemben?

Több írásában leírja, hogy mennyire hálás Amerikának azért, hogy befogadta őt, egzisztenciát biztosított neki. De ő nem tudta nem kifejteni a kritikáját azzal szemben, amivel szemben nem lehetett hálás; ahogyan fogalmaz: a szív hálája nem zárja ki a tárgyilagos elemzést. Nem hiába vár több mint három évtizedet, mire kifejti Amerika-kritikáját két kötetben (L’americanologie; Az atlanti kultúra kibontakozása) is, és a hidegháború alatt lényegében végig Amerika-párti volt, mert Amerikában látta a kommunizmus megdöntésének bázisát, és míg ez meg nem történt, addig sok mindent félretett. Azt várta, hogyha összeomlik majd a kommunizmus, megerősödnek a nemzetállamok. De

ehelyett a fogyasztói társadalom, a konzumerizmus, a globalizmus és a liberális hegemónia erősödött meg. 

Van egy közkézen forgó feltételezés, miszerint Molnár Tamás dolgozott volna a CIA-nak. Erről tud valami közelebbit?

Ezt szerintem amiatt gondolják, hogy nagyon sokat utazott. Tartott előadásokat Dél-Amerikában és Dél-Afrikában is, sokáig visszajárt Spanyolországba. Mindezért szokták feltételezni, hogy esetleg CIA-ügynök volt, jelentsen ez bármit is, de én nem találtam eddig erről semmilyen forrást, lehet, hogy ez csak egy tetszetős városi legenda. 

Mit gondolt volna a demokráciát és népszuverenitást nem kedvelő Molnár a úgynevezett mai „populizmusról”?

Elsőként biztos kifejtené, hogy honnan ered a kifejezés, és eredetileg mit is jelentett. Aztán talán hozzátenné, hogy 1945 után a jobboldal a baloldal tükörképe lett, így átvett olyan baloldali eszközöket, fogalmakat is, amelyeket a baloldal használt előszeretettel, ilyen volt a népszuverenitás. Molnár nem tartotta kielégítőnek a népszuverenitás elvét. A nagy kérdés ugyanis az, hogy

amennyiben a nép szuverén, kik az alattvalók?

A populizmus eredetileg neutrális politikai kifejezés, de recepciójában és alkalmazási terepében inkább baloldali megoldás és baloldali gondolkodási sémát követ.

Kellenek alattvalók?

Mindig vannak alattvalók, csak nem annak hívjuk őket. Mindig van egy ténylegesen uralkodó, a hatalmat gyakorló politikai elit. Akik alattuk vannak, azok az alattvalók, ha nem is így hívják őket. 

Nem hasonlítható a Molnár-féle irtózás a népszuverenitástól ahhoz, ahogy ma a liberális-baloldali technokrata elitek irtóznak a néptől? Elvégre a mai jobboldal ezzel szemben állva nevezi magát nép-pártinak.

Szerintem ez egy véletlen egybeesés, és nem is ugyanarról van szó. A neoliberális technokrata elitek zsigerileg irtóznak a néptől. Molnár a népszuverenitást nem szerette, elvi okokból, és hát mondanom sem kell, hogy a technokraták homlokegyenest mást gondolnak a világról, mint Molnár Tamás. Őszerinte egyébként a tömegdemokrácia az eredeti uralom és autoritás elveszítését jelenti. Szerinte az már szükségtelen kompromisszum, hogy uralom helyett valakinek a képviseletére hivatkozzunk. A tömegdemokrácia és a pártokrácia Molnár számára a jobboldaliság halála. 1945 – amelyet történeti választóvonalnak tart a jobboldal szempontjából – után az autentikus jobboldali számára hős, a küzdő ember, aki a világrendszerré átalakult tagadás – a modernség – ellen küzd. Ehhez képest minden más, ami a baloldaltól vesz át eszközöket, hosszú távon szükségtelen kompromisszum. Azok az 1945 előtti jobboldaliak ugyanis, akik átvettek eszközöket a baloldaltól, tragikusan elbuktak. Ebből le kell vonni a konzekvenciát: 1945 után sokáig nincs jobboldali politika; leginkább a művészet és a kultúra marad meg, mint a jobboldal számára elérhető kibontakozási terület. A baloldal számára hasznos paralízist pedig nem szabad tovább folytatni a jobboldalnak, saját kultúrát és művészetet kell csinálni, saját politikát kell folytatni.

Molnár megfigyelte, hogy a jobboldal mindig megbocsátó a baloldallal szemben, de ez egy egyoldalú dolog, mert a baloldal ezzel őrizte meg a jobboldali kurzusokban is a politikai magjait, amelyek egy kedvezőbb szituációban kikelhettek. Van Molnárnak egy kiváló hasonlata: szerinte

1945 óta a jobboldaliak „csengőfrászban” élnek,

hogy mikor nyomja meg egy baloldali a csengőt, figyelmeztetvén, hogy te nem vagy demokrata, hanem fasiszta vagy. Vagy bármi, ami a tömeg számára rémisztő. Ezzel miért kell foglalkozni? – teszi fel a kérdést Molnár. Az ő válasza az, hogy ő valóban nem demokrata, ő nem akart megfelelni ezeknek az elvárásoknak, szuverén jobboldali volt. Szerinte a jobboldalnak egyszerűen meg kellene próbálnia gyakorolni az autoritást, nem azzal foglalkozni, hogy ez rossz dolog a baloldal vagy a demokraták szerint. Ezek egymásból következő dolgok. Mint katolikus, például természetesen elvetette az abortuszt. Szerinte ugyanis ha igent mondunk az abortuszra, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a családban szétesik az apai, a szülői tekintély, hogy elterjed a szexuális szabadosság; és feltette a kérdést, korát megelőzve: ha az abortusz lehetséges, akkor lehetséges lesz a nemváltás is? Ha tehát egyszer belemegyünk egy szükségtelen kompromisszumba, akkor utána egymás után jönnek a továbbiak, amelynek a végén elvesztjük a politikai krédónk lényegét. 

Érdekes: ahhoz képest, hogy Molnár Tamás mennyire kombattáns jobboldali volt, akit véletlenül sem hívnánk ma „nyünnyögőnek”, és azon lamentált, hogy XVI. Lajos nem mert lövetni, ezzel elkövetve a jobboldal ősbűnét, a mentális harcban való megadást, mennyire nem látta a cselekvés lehetőségét a politika terepén.

Molnár Tamás csak az általad nevezett „nyünnyögőkhöz” képest tűnik kombattánsnak, mert ő lényegében egy nagyon művelt társasági ember volt, egy gentleman. Az első felesége balettáncos volt, a második felesége – aki szintén emigráns magyar volt – mellett is olyan társasága volt, amellyel mindig szívesen cserélt eszmét – s nem csak jobboldaliak voltak közöttük. Egyik leghíresebb könyvét a neopaganista újjobboldali Alain de Benoist-val írta közösen, vele polemizál benne.

Molnár vágyott a pezsgő kulturális tudományos közegre Amerikában és Európában is.

Egyszer leírta, mi számára a tökéletes jobboldali kulturális élmény: megnézni Mircea Eliade egyik tanítványának egy filmjét a francia királyi palotáról, majd részt venni egy tridenti rítusú szentmisén, végül este megnézni egy kiváló előadást egy francia színházban. Ez nem egy kombattáns attitűd. Minden könyvét szívből írta, nem tudományos megfelelési kényszerből. Diskurzuskész ember volt, talán úgy gondolta, hogy amit nem tud megvédeni az érvei közül, azt nem is kell, hogy már leírja többé. Elfogadta Hankiss Elemér meghívását a tévébe vagy az invitációt egy baloldali vitafórumra, de a Pannon Rádió meghívását is. Önálló rovata volt a Havi Magyar Fórumban, és írt a Jel című lapba is. Nyitott intellektus volt: annak idején, amikor megismerkedtünk csak odamentem hozzá ismeretlenül egy szemináriuma után, és végül egy órát beszélgettünk, pedig egy huszonéves akárki voltam, mégis megtisztelt ezzel. 

Szeretett élni?

Minden bizonnyal!. Nagyon szeretett cigarettázni például. Sőt, felháborodva mesélte egyszer, hogy eloltatták vele egy repülőtéren a cigarettáját. Lényegében szerintem láncdohányos volt. Ha az élet élvezetéhez hozzátartoznak a kulturális élvezetek is, akkor ő szerette élvezni az életet. Sokat járt színházba, sokat utazott, kereste a társasági élet fórumait. Nem mondanám karót nyelt szobatudósnak. Viszont megjelenését tekintve

számomra sokáig ő volt a Konzervatív Professzor, annak ellenére, hogy ő nem tartotta magát annak.

Nem felejtem el, ahogy frissen vasalt fehér ingben, nyáron is a zakót a vállára vetve, sétapálcával lépkedett a budapesti aszfalton.

Mennyire releváns az öltönyös-nyakkendős, népszuverenitást és demokráciát kritizáló Molnár Tamás a 21. század jobboldali politikára számára? 

Részint azért is írtam meg a könyvemet róla, mert a világszinten is elismert Molnár Tamás a reálpolitikai térben alig tudott kifejteni bármilyen hatást. A kilencvenes években, a kommunizmus utáni liberális közhangulatban egyszerűen sok volt Molnár Tamás a reálpolitikának. Ugyanakkor a művei kétharmada megjelent magyarul, köztük a legfontosabbak is. Furcsának tartottam mindig is, hogy mégsem lehetett a politikában felfedezni a közvetlen hatását, ezért kötetemben vázolni akartam egy molnári politika lehetőségét is. Jó kérdés, hogy létezik-e egy olyan politikai közösség, ami ezt magáénak tudja vallani.

Szerintem minden olyan filozófusnak megmarad az aktualitása, aki örök érvényű dolgokra hivatkozik. Molnár szerint az embert formáló politikai közösségek csak az immanenst nyújtják a számunkra, a baloldal és a modernség pedig elvágta a transzcendenshez vezető utakat. Szerintem Molnár gondolatait könnyű és hálás dolog aprópénzre váltani. Ő maga is gyakorolta ezt, nemhiába írt publicisztikát, amiért tudományos közösség részéről mindig kritika érte. 

Molnár Tamás egyszerre foglalkozik a jobboldal örök értékeivel és aktuális problémáival,

valamint legfontosabb éltető elemeivel is, az autoritás elméletével és gyakorlati terepeivel, a modernséggel, a baloldali és liberális kihívással vagy a kultúra jobboldali szegmenseivel, az ellenforradalommal, mint a jobboldal aktivitásával és egzisztenciával; és még sorolhatnám. Ezek olyan témák, amelyek mellett elmehet a politikus, de akkor csak egy politikai viszonyrendszer szerint nevezi magát jobboldalinak, ami lényegében annyit tesz csak, hogy nem baloldali vagy a baloldal nem tartja annak. 

Ma a világ intellektuális életében a modernitáskritikáról a posztmodern jut eszünkbe. Vonható párhuzam Molnár Tamás modernitáskritikája és a posztmodern modernitáskritika között? Vagy csak felszínes fogalmi egyezésről van szó?

Ez inkább felszínes fogalmi egyezés. Molnár szerint a posztmodernnek meg lett volna a lehetősége, hogy meghaladja a modernitást, de inkább csak radikalizálta azt. Molnár szerint az lett volna a jó, ha a posztmodern a modernitás meghaladásával visszahozza a premodern értelmezéseket, gyakorlati lehetőségeket. Ehelyett inkább

újabb stációjába érkezett a modernség, ez pedig a technokrácia és az emberi gondolkodás elgépiesedése,

amely a lélek helyét akarja átvenni. Annyiban azonban talán jobb a posztmodern nekünk, akik már egyre jobban benne élünk, hogy kicsit tágította a határokat, nem kell mindenben a klasszikus modernitás értelmezéseit elfogadnunk, eltérhetünk tőle, bár ebben lehet, hogy még jobban elmerülünk a posztmodernben. 

Többször említette, hogy Molnár Tamás nem tartotta magát konzervatívnak. A konzervativizmushoz sorolt gondolkodók közt mindig is volt egy ilyen divat, hogy valamiféle nüanszok miatt mégsem tartották magukat konzervatívnak, és ezt igyekeztek nyomatékosítani – gondoljunk csak John Lukacsra. Eközben viszont minden hétköznapi mérce szerint konzervatívnak lehet nevezni őket, így Molnár Tamást is. Mi volt a baja a jelzővel?

Szerintem a konzervatív jelzőt sokszor jobb híján használjuk arra, hogy valaki nem baloldali, lényegében a megalkuvás jeleként, hogy valami elfogadhatóbbat mondjunk.

Molnár szerint minden konzervatív előbb-utóbb a status quo megőrzője lesz,

ő viszont nem akarta megőrizni a modernség status quóját. Emellett úgy látta, a konzervativizmus egy álarc a modernségben, ami a lényegében a klasszikus vagy éppen a modern liberalizmust fedi csupán. 

Ez inkább csak az angolszász világra igaz. 

De ő az angolszász konzervatív közeget ismerte jobban, miközben egész életében frankofón volt és a kontinentális ellenforradalmárokat, jobboldaliakat kedvelte. Itthon is többen az angolszász konzervatívok közé sorolták, ami ellen ő igencsak tiltakozott. Van még egy különbség közte és a konzervativizmus között.

Szerinte a konzervativizmus inkább szemlélődés, a jobboldaliság viszont akció.

Ő inkább az akciót választotta. Azt mondanám, a konzervatív pozíciót is magáénak való, jobboldali filozófus volt. Képest volt a konzervatív pozíciót felvenni egy értekezésben, diskurzusban, például egy írásában konzervatív szemszögből vizsgálta a fasizmust; de politikailag, lényegében jobboldali volt. Eredeti értelemben vett, európai, katolikus jobboldali. 

Az ellenforradalom című kötetében arról értekezik, hogy XVI. Lajos óta a jobboldaliak hogy nem mertek cselekedni, valamiféle pszichológiai gátnak köszönhetően. Vajon hogyan lehetne lerombolni ezt a pszichológiai gátat?

Látom, tetszik neked ez a példa! Boldog IV. Károly királyunkkal kapcsolatban is meg szokták kérdezni, hogy miért nem lövetett 1918-ban, miközben akart, csak nem maradt katonája, aki a parancsait végrehajthatta volna, ahogyan kell. Ő akart lövetni a forradalmi Budapesten, és kezdetben még a városparancsnok is mellette állt. Egyébként szerintem ez tényleg egy paralízis a jobboldalon. De mi 2019-ben beszélgetünk erről, amikor a jobboldal már több paralízisen túl van. Amikor Molnár a kilencvenes években itthon kimondta, hogy „jobboldali vagyok”, az nagyon sok magyarázatra szorult akármilyen társaságban. A jobboldal paralízise abban nyilvánul meg, hogy több olyan kísérlete volt, amiben a baloldaliságot, a modernséget le akarta törni, tragédiába fulladt. Volt a 19. században a klasszikus elitista nekifutás, aztán 20. század elején megpróbálta átvenni a baloldali eszközöket, a tömegre hagyatkozott; ekkor nagyobbrészt fausti személyiségek vezették a jobboldalt, akik önmaguk nevében szóltak és vezettek, de a nemzetért akartak tenni. 1945 után pedig Molnár szerint is gyakorlatilag két lehetőség volt:

keleten a gulag és az akasztófa, internálás; nyugaton pedig a konzumerizmus és konformizmus, ami felzabálta a jobboldalt.

Mi már sokszorosan ezután vagyunk. Ma több megfelelési kényszer van benned, ha kimondod, hogy jobboldali vagy, mint 1990-ben. 

Ezt azért vitatnám. Pont, hogy kevesebb.

Szerintem meg több. A populizmus például nem egy megfelelési kényszer?

A populizmus saját narratívája szerint egyszerűen ma az emberek problémáinak komolyan vétele, szemben az emberek lenézésével, egyben a korábbi jobboldali elit megfelelési kényszereinek levetkőzése.

De a populizmusban benne van a tömegdemokrácia igenlése. Az nem megfelelési kényszer? A harmincas években egy mérsékelt konzervatív – például gróf Bethlen István – sem fogadta el a demokráciát, és ezt nem kellett különösebben magyaráznia, nyugodtan elmondhatta akárhol.

Ma a demokrácia egy vallás vagy valláspótlék,

igazodni kell hozzá, de leginkább megfelelni kell neki. 

Viszont az adott politikai helyzetben való cselekvéshez nem mondhatod nyilvánosan, hogy nem vagy demokrata. Valamint miért ne vallhatna magáénak valaki jobboldali értékeket úgy, hogy azokat egy demokratikus klímában kívánja érvényre juttatni? Ma ezek a cselekvés adott keretei, ha nem fogadod el őket, akkor csak a partvonalról tudsz kiabálni a semmibe, hiába vannak nagyon jobboldali elveid. 

Valószínűleg így van, hogy jobboldaliként sem teheted meg, hogy elveted a demokráciát. De azonosítsuk be: ez az említett paralízis tüneti része. Legalább magadban hozzá kell tenned, hogy azért teszed ezt meg, mert a hatalmat éppen gyakorlod vagy gyakorolni akarod, kormányzol, és a demokrácia mindehhez egy eszköz. 

Molnár Tamás mennyire respektálta a reálpolitika kompromisszumkényszereit, amelyeket a jobboldal rendszerint hangsúlyozni szokott az értelmiségi álmodozásokkal szemben?

Nos, számára azok a jobboldali politikusok az értékesek a 20. századból, akik nem kötöttek kompromisszumot, vagy csak kevés kompromisszumot kötöttek, és nem estek a totalitarizmus modern csapdájába sem: Franco, Pinochet, de Gaulle – bár ő már több kompromisszumot is megkötött. A magyarokat tekintve elismerően beszélt Horthy Miklósról, Imrédy Béláról és Habsburg Ottóról. De a rendszerváltás után említi Antall Józsefet is. Ezek nagyon különböző személyiségek, de mindegyikben azt értékelte, hogy

egyfajta helyreállítást, restaurációt végeztek, erőfeszítéseket tettek az organikus társadalmi rend irányába. 

Jellemző rá, hogy Amerikában az angolszász konzervatív orgánumok mellett egy Triumph nevű, karlista-tradicionalista szellemiséget magáénak valló lapnak lett a szerkesztője a hatvanas évek közepén. Egyébként ezzel is, ahogy majdnem minden közösségével, egy idő után szakított, mert túl erős egyéniség volt. 

Akkor nem volt csapatjátékos? 

Nem kifejezetten, vagy csak egy ideig. Képes volt beilleszkedni, megtermékenyíteni egy közösséget a gondolataival, de egy idő után majdnem mindegyiktől eltávolodott. Nagyjából két-három ember volt, aki több évtizeden keresztül  bírhatta a tartós barátságát. Viszont nagyon sok emberrel  tartotta a kapcsolatot, széles volt a kapcsolati hálója.

Szóval kissé doktriner volt?

Molnár Tamás

nem doktriner, hanem szuverén volt.

A gondolataiban, elképzeléseiben nem kötött kompromisszumot csak azért, hogy jó kapcsolatban maradjon valakivel.

Miben állt a vallásossága, ami annyira meghatározta a munkásságát is? Csak azért kérdezem, mert Én, Symmachus című munkájában azt írja, hogy ha a kereszténység felbukkanása idején élt volna, lehet, hogy a megőrzés ürügyén inkább pogány lett volna. 

Ez az egyik legszemélyesebb munkája Molnárnak; megkapó szimbolika. A mély vallásossága egy ír származású amerikai apáca, Helen Casey nővér kisugárzásának és mély hitének volt köszönhető, aki

szembesítette azzal, hogy a gyermekkorából hozott langyos, formális vallásosság nem elegendő,

és kezdje el ezt megélni. Ez nála hosszú folyamat volt. Az első, hosszú házassága nem is volt szentségi házasság, a második viszont már igen. Így a hetvenes évektől nála összeért a vallásos praxis és az egzisztencia. Onnantól kezdve nem tágított. Bőven felnőtt ember volt, mire ez beérett, és sokan azt mondják, hogy azelőtt inkább egyfajta bohém életet élt. Utána viszont a hite egy, az intézményt, tehát az egyházat is védő, apologetikus vallásossághoz vezetett. Számos jelentős munkája vallásfilozófiai kötet. Folyamatosan megvédte a katolikus doktrínákat, ő úgy gondolta, hogy minden, amit mond, levezethető a katolikus hitéből, ezért nem túl elnéző a protestáns felekezetekkel és más vallásokkal szemben sem. Részemről nem osztom például a katolikus misztikával kapcsolatos felfogását: kemény kritika alá vette Eckhardt mestert, a keresztény misztika egyik kora középkori szerzőjét. Szerinte a misztika azt ülteti el bennünk, hogy az emberből lehet isteni vagy az isteni részévé válhat, ami ellentétes azzal, hogy van Isten, s az általa teremtett világ, ami az ember tudatától függetlenül is létezik, és az ember megpróbálja felfogni a tudatával. Szóval szerintem Molnár mérsékelt realista keresztény, aki a inkább a neotomizmushoz kapcsolható. Szerintem viszont annyi pozitívum van a keresztény misztikában, hogy már a puszta létével alternatívát kínál a transzcendenst tagadó, mellőző modern világgal szemben.. 

Nem lehet, hogy Molnár Tamás is túlértékelte az észt, a rációt, túl ésszerű módon közelítette meg a hitet?

Biztos, hogy nem. Fontos, hogy egy gondolkodónak mi a hatása, milyen gyümölcsei vannak a munkásságának. Molnár Tamás szerint a keresztény misztika egy gondolati eretnekséget eredményezhetett, ami önistenítéshez vezethet sokakban. Ő a bajokat a gyökerüknél próbálta megfogni és kihúzni. Ezért nem megbocsátó Kanttal, Locke-kal és Hegellel szemben sem. A magántulajdonról alkotott locke-i felfogás például szerinte már a modernség egyik alappillére. Szóval fontos a filozófia társadalmi hatása. A baloldalnak előbb volt filozófiai megalapozása, mint aktivitása, ami inkább az absztraktságát mutatja. A jobboldal viszont mindazt képviseli, amivel szemben a baloldal létrejött, tehát

az egész korábbi, premodern társadalom és világfelfogás inherensen inkább jobboldalinak tekinthető.

Az ezt képviselő politikai jobboldal viszont addigra, párhuzamosan dolgozta ki a filozófiáját, mire a baloldal már kialakította a maga hegemóniáját. Ezért a jobboldal mindig fáziskésésben van a baloldallal szemben. A jobboldal szerint vannak létező, teremtett dolgok, és azoknak vannak tulajdonságaik. A baloldal szerint folyamatok vannak és állapotok, amelyek állandóan változnak. Molnár szerint ezért mindig is létezett jobboldal és baloldal, mivel mindkét álláspont létezett, és mindig létezni is fog. Ha pedig egyszer megszűnik ez a dichotómia, az csak a baloldalnak lesz jó, mert akkor jön az egyenlősítés, a nivellálás, amely a természetes egyenlőtlenség helyébe a torz egyenlőtlenségeket hozza el. Aki ma azt mondja, hogy nincs jobboldal és baloldal, az igazából azt mondja, hogy már csak baloldal van, vagy csak arra van szükség. Mert a teremtés óta mindig vannak különbségek ember és ember között. A különbségek tagadása a teremtés tagadása. Ezért Molnár, ha már van baloldal és jobboldal, akkor inkább a jobboldalt választja.

Pánczél Hegedűs János PhD, történész, Pécsett és Szegeden végzett kommunikáció és közoktatás-vezetői szakokon, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának hallgatója volt. A kar Politológia Tanszékén, valamint a BKF-en (jelenleg Metropolitan Egyetem) óraadó volt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóközpontjának egykori ösztöndíjas kutatója, valamint a Miles Christi periodika szerkesztője, amelyben először jelentetett meg magyarul írásokat, olyan szerzőktől, mint Arthur Moeller van den Bruck vagy Erik von Kuehnelt-Leddihn. Eddigi munkái: gyűjteményes kötetben jelentek meg a monarchizmus kérdéseivel kapcsolatos írásai (Nekünk királyság kell, 2011); az első magyar monarchista írásokat tartalmazó antológia szerkesztője és egyik szerzője (Királyságban gondolkodunk, 2018). Nagyobb tanulmányokban, majd kismonográfiában összegezte több éves kutatásainak eredményeit Mindszenty József hercegprímás 1956-os szerepléséről (Mindszenty 1956 – Szabadságharc, nem forradalom, 2015).

A kilencvenes évek végén látogatta Molnár Tamás kurzusait Budapesten, amely kapcsán éveken keresztül kapcsolatban maradt a professzorral. Interjút készített vele és recenziókat írt frissen megjelent köteteiről. A professzor halála után több évi kutatómunka eredményeképp igyekezett összegezni politikai filozófiájának alapelveit. Munkájának eredménye 2019-ben lát napvilágot az eme interjú apropóját adó, önálló kötetben (A rend bástyái – Molnár Tamás politikai filozófiájának alapelvei, Disciplina kiadó), törlesztve ezzel személyes ígéretét is tanára felé.

Fotók: Földházi Árpád

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Syr Wullam
2019. augusztus 25. 11:42
"Molnár Tamás azért került Dachauba, mert részese volt a nácikkal szembeni belga katolikus ellenállásnak. Innen egyébként megszökött a háború végén." Nem. MT Magyarországról került Dachauba és csak a háború után Belgiumba. Valóban "belga" volt – már emennyiben ezt a vonalat mindenképpen erőltetni akarjuk –; éppen ezért került Dachauba. 1945 után értelemszerűen nem lehetett a "belga katolikus ellenállás" (???) tagja. Remélem, a könyv többi része nem ilyen dokumentumokkal alátámaszthatatlan állításokra épül. Mert a fentieket könnyen hozzáférhető dokumentumok igazolják.
Barna_Public
2019. augusztus 23. 17:05
Ket könyve is a kezembe volt. Unalmas, rosszul megírt, zavaros szovegek voltak, Eliadetol vagy Hamvastol vagy Ciorantol valobam lehet és érdemes tanulni. Heidegger legalabb jo poéta volt. Van sodrása az írásainak.
Barna_Public
2019. augusztus 23. 16:43
A muszlimok nem követik, nem fogják elkövetni az ősbűnt. Sőt, ők lőnek, lövetnek. Ez a forrasa a szentségnek. Állami- vallási szervezet képessége hogy elvegye masok életét, megkinozhasson, kizarhasson a társadalomból, Ez a rettenet a ni
nyugatiszél
2019. augusztus 22. 19:50
Ütős a könyvborító.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!