Kivonulhat a Raiffeisen Magyarországról

2014. augusztus 21. 16:15

Nem zárható ki, hogy kivonul az osztrák Raiffeisen Bank Magyarországról – mondta el a bank vezérigazgatója Bécsben. A vállalat második negyedéves nyeresége nagyobb volt a várakozásoknál, de a magyarországi leányvállalat veszteséges volt a korábbi elbocsátások ellenére is.

2014. augusztus 21. 16:15

Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben.

Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója elmondta: a banknak nincs pontos terve az ukrajnai és magyarországi leányvállalatok eladására, de folyamatosan vizsgálják mindkét piacot. Nem tudják kizárni a kivonulást sem – tette hozzá.

Magyarországon a Raiffeisen Bank az elmúlt években 600 és 700 millió euró közötti veszteséget könyvelhetett el. A munkaerő-leépítések sorában Ukrajnát, ahol 959 Raiffeisen alkalmazottat bocsájtottak el, Magyarország követi, ahol 311 dolgozóval kevesebbet foglalkoztatnak idén. Eközben a bank szigorított kelet-európai piacának költségtakarékossági lépésein, amivel jelen állás szerint 600 millió eurót kívánnak megtakarítani 2016-ig. A következő három év célkitűzésében az szerepel, hogy a költségeket a 2012-es eredmények alá csökkentsék. Az üzleti modellünk sérthetetlen – ondta a vezérigazgató és összességében pozitívnak értékelte a Raiffeisen keleti piacokra való terjeszkedését.

A Raiffeisen Bank második negyedéves csütörtökön közölt adózott eredménye a várakozásokat felülmúlva 183 millió eurót tett ki (57,4 milliárd forint) a június végéig tartó három hónapban, az előző negyedéves 161 millió euró és a tavaly ugyanebben az időszakban elkönyvelt 120 millió euró után. Elemzők 123 millió eurós profitot vártak az idei második negyedévre. Az eredmények közzététele után 6,2 százalékkal megnőtt a Raiffeisen Bank részvényeinek árfolyama a bécsi tőzsdén.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 12:17
Csak Isten tud a semmiből valamit létrehozni! MIÉRT? Kölcsönöket hoznak létre világbankokkal és a társ- szervezeteikkel. A pénz valójában soha NEM az országnak megy, hanem a hatalmas cégeiknek, hogy infrastruktúrát fejlesszenek . Erőműveket, ipari parkokat, kikötőket. Olyan dolgokat amelyekből csak kevesen profitálnak igazán. A lakosok azonban nem részesülnek belőle. A lényeg a visszafizethetetlen adósság! Sosem tudjuk majd visszafizetni , így egy bizonyos ponton majd a gazdasági bérgyilkos visszatér a politikusainkhoz és eladatja az olajat, támogató csapatokat kér, katonai támaszpontokat épít az adott országba vagy szavazzatok velünk az ENSZ-be.... vagy privatizáljuk a villamos áram termelést , a víz és szennyvíz rendszerünket multinacionális cégeknek( Jó olcsón). A FED és az IMF adósságba taszít egy országot ,- olyan nagyba amit soha nem tud visszafizetni, aztán felajánlják a segítséget még nagyobb kamatot számolva és engedelmes kormányzást követelve.
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 12:14
A kölcsönök a banki tartalékokon (Amit egy korábbi kölcsön fedezetéül szolgáló államkötvény útján a semmiből teremtettek), a tartalékok betéteken alapulnak. Ebben a résztartalékra épülő banki rendszerben minden betét a saját értékének a kilencszeresét hozza létre leértékelve a meglévő pénzt és ezzel áremelkedést okoz. Mivel a pénz adósságból születik, s a gazdaságban véletlen szerűen kering, az emberek szem elől veszítik az eredeti adósságot. Az egyensúly hiány miatt az emberek kénytelenek versengeni a munkáért, hogy elég pénzük legyen a megélhetésükhöz. Ha a kormány pénzt kölcsönöz az IMF-től, vagy ember pénzt kölcsönöz egy bankból, azt mindig a felhalmozódott kamattal együtt kell visszafizetnie. Más szavakkal: Minden egyes forintot ami létezik, kamatostól kell visszafizetni. Azonban ha az összes pénz a központi banktól jön és a kereskedelmi bankoknál kamatokkal többszöröződik és ha az úgynevezett tőke csak a pénzügyi ellátórendszerben keletkezhet , akkor hol van a pénz ami a kamatot fedezi? SEHOL! NEM LÉTEZIK! Ennek következményei megdöbbentőek! A bankoknak visszafizetendő pénz mindig több mint a forgalomban lévő pénz , ezért állandó az infláció a gazdaságban! Folyamatosan új pénz kell, hogy azt az állandó a rendszerből fakadó hiányt fedezze, aminek oka a kamat. Tehát a fizetésképtelenség és a csőd a rendszer része. http://kisvadfold.hupont.hu/3/a-penz-keletkezese
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 12:13
Rep. Ron Paul kongresszusban elmondott beszédéből: „ Milyen híreket hallunk? Inflálódik a fizetőeszköz. Nem azt mondják: leértékelés, nem azt mondják: értékromlás, nem azt mondják: félrevezetjük az embereket, hanem azt mondják: kamatot csökkentünk. Az igazi csalás az, amikor eltorzítjuk a pénz értékét. Amikor a semmiből teremtünk pénzt, nincsenek megtakarításaink, habár „ tőkénk” van. Egy kérdésem van: hogyan várhatja bárki, hogy az infláció problémáját a pénzmennyiség növelésével, azaz további infláció- gerjesztéssel oldjuk meg?” Az adósság pénz! A legjobb példa rá a kamat intézménye. Minden egyes forint a zsebedben, valakinek a tartozása. Csakis adósságból jöhet létre pénz. Ez a monetáris rendszer legnagyobb hibája. Ha mindenki visszatudná fizetni az adósságát, beleértve az államokat, akkor egy fillér nem lenne forgalomba. ( "Ha nem lenne adósság, nem lenne pénz!" Marriner Eccles - FED vezér, 1941. szeptember 30.) Amíg ez az intézmény létezik, az állandó adósság garantált!
Orbán Páván
2014. augusztus 22. 12:11
Ez azt jelenti, hogy 10 milliárd dollár 10 %-a, 1 milliárd dollár tartalékként a banknál marad, míg a többi 9 milliárd dollár alapját képezi további kölcsönöknek. Logikus lenne feltételezni, hogy a 9 milliárd dollár szó szerint a 10 milliárd dollárból származik, azonban ez nem így van. Valójában a 9 milliárd dollár alap a semmiből jött létre a meglévő 10 milliárd dolláron felül. A számlán marad a 10 milliárd dollár, azonban a bank további 9 milliárdot tovább kölcsönöz, azaz 19 milliárd dollár lesz forgalomba. Így növekszik meg a pénzellátás . Ahogy a MPM- ban áll, természetesen a bankok valójában nem fizetik ki a beáramló pénzből származó kölcsönöket. Ha így tennének, nem keletkezne újabb pénz. Amikor kölcsönt adnak, kölcsönszerződést kötnek, fizetési ígérvényt adnak ki a pénz a kölcsönző fél számláján történő jóváírásáért cserébe. Más szavakkal : 9 milliárd dollár jöhet létre a semmiből, pusztán azért mert igény van a kölcsönre és van 10 milliárd dollár fedezetként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!