Baligazságok

2012. március 26. 19:10

Kit érdekel, hogy Schiffer András nagyapja fél évet siralomházban ült? Mindez kommunista-szocialista belügy.

2012. március 26. 19:10
Stefka István
Stefka István

„Itt már régen nem apák és fiaik bűneiről vagy azok átörökítéséről van szó. Hanem pusztán a tényekről az elkenés helyett. A Szociáldemokrata Párt szétverésében kiemelkedő szerepe volt Szakasits Árpádnak és Schiffer Pálnak. Gábor Róbert (szintén halálra ítélt szociáldemokrata) könyvében dokumentumokra hivatkozva leírta, hogy Peyer, Kéthly és Szélig szociáldemokrata vezetők Marosán mellett Schiffer Pált (Szakasits Árpád vejét) tartották a legveszélyesebb beépített kommunista ügynöknek. Schiffer befolyásolta leginkább Szakasitsot, és ő alakította ki körülötte a pártárulók csoportját. Pedig láthatta, mire megy a játék, hiszen már akkoriban szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők tízezreit bélyegezték meg, börtönözték be, kínozták halálra.

Kádár János belügyminisztersége idején pél­dául négyezer szocdemet és szakszervezetist tartóztattak le, köztük Ries István igazságügy-minisztert, akit az Andrássy út 60.-ban az egyik jól ismert balliberális politikus apja agyon is vert, és Kéthly Annát, aki hat évet ült. Nos, egy ilyen gyilkos rendszert Schiffer Pálnak diplomataként képviselni nem volt kötelező. Nem fogunk könnyeket hullatni csak azért, mert a kommunisták amellett, hogy ártatlanok tömegét gyilkolták le, és még többeket bebörtönöztek, megkínoztak, internáltak és koncentrációs táborba vetettek, olykor egymást is elintézték. Ebben az összefüggésben kit érdekel, hogy Schiffer András nagyapja fél évet siralomházban ült? Mindez kommunista-szocialista belügy.”

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2012. március 27. 09:05
Izgulsz,mi? kopaszkám.
tarackos
2012. március 27. 09:01
Az ügynök elvtársak ma is napos nyugost reggelre ébredtek. Stefka miatt sem kell aggódniuk, fontosabb neki Schiffer...
=nessuno=
2012. március 26. 23:32
Ilyen alapon Nagy Imre is kommunista belügy...
várúr
2012. március 26. 21:54
Még csak annyit: ha Schiffer doktor úrnak nincs is vaj a saját fején, ilyen felmenőkkel, nagynénivel, stb. napra menni óvatlanság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!