Hősök vagy tettesek?

2023. május 17. 16:42

A második világháborús munkaszolgálat története talán sok olvasó előtt ismeretes, mint ahogyan azon borzalmas tettek is, melyeket a köznyelv által keretlegénynek nevezett honvédok, valójában a muszos századokat kísérő katonai keret tagjai követtek el.

2023. május 17. 16:42
null

Veszprémy László Bernát írása a Mandiner hetilapban.

Ocskay László, a 101/359. számú század embermentő parancsnoka történetét már feldolgozták, ám a munkaszolgálat kutatása még számos olyan keretlegény esetét tudja bemutatni, aki bár talán maga sem volt makulátlan, igyekezett segíteni egyes zsidókon. Ez árnyalja a munkásszázadok történetét.

Cseke Imre 1909-ben született a zalai Kerkateskánd falucskában, Budapesten lett kereskedő. 1942 áprilisában vonult be a nagykátai kiegészítő parancsnoksághoz, és ott beosztást kapott a 101/7. muszos századhoz, élelmiszer-felvételezőként teljesített szolgálatot. Népbírósági ügye 1946 őszén kezdődött, egy dühös munkaszolgálatos feljelentése után a politikai rendőrségen azzal vádolták, hogy elvette munkaszolgálatosok ételét, majd előkerültek a velük szembeni kegyetlenkedések vádjai is. A vád­iratot a népügyészség 1946 októberében nyújtotta be; „ütötte-verte a muszosokat” – szólt a szöveg.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!