Itt az Állami Számvevőszék végleges jelentése: megkerülte az ellenzék a törvényi előírásokat a pártfinanszírozással

2024. február 20. 08:04

Az Állami Számvevőszék szerint az ellenzéki pártok és a Mindenki Magyarországa Mozgalom együttesen több mint 193 millió forinttal többet költött a választási kampányra az engedélyezett összegnél.

2024. február 20. 08:04
null

Végleges jelentés érkezett az ellenzéki pártfinanszírozással kapcsolatban. Az Állami Számvevőszék kedden reggel oldalára kitett jelentés szerint a 2022-es választások során a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd az MMM-től nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásban, azaz tiltott párttámogatásban részesült a választási kampány során ezen pártok helyett és érdekében finanszírozott kampánytevékenység formájában. 

Az ellenőrzés során a jogsértés ténye, valamint részben a tiltott párttámogatás összegszerűsége is megállapítható volt”

– fogalmazott az ÁSZ.

Az Állami Számvevőszék kedd reggeli jelentésében azt írta, hogy a hatpárti ellenzéki összefogás résztvevői elfogadták, hogy közös kampányt folytatnak, amelynek irányítója a kampánytanács lesz, ebben mindegyik szervezet, az érintett pártok és a Mindenki Magyarországa Mozgalom is képviselteti magát. Az ÁSZ szerint

a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampányhoz kapcsolódó tevékenysége és költései alkalmasak voltak a választási kampány és a választások befolyásolására.

Úgy fogalmaztak, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampányköltései a közös kampányhoz nyújtott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak minősülnek, amelyet az ellenőrzött szervezetek a kampányelszámolásaikban nem vettek figyelembe, ezáltal nem biztosították a közös kampány költéseinek teljes átláthatóságát. 

A közös kampány során az ellenőrzött szervezetek jogi személytől, a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól tiltott támogatásban, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásban részesültek, amelynek összege elérte a 261 millió forintot.

 

Mint kiderült, a hatpárti összefogásban részt vevő pártok a kampányköltésekre előírt törvényi korlátozást nem tartották be, a hat párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom együttesen több mint 193 millió forinttal többet költött a választási kampányra az engedélyezett összegnél. 

Továbbá politikai hirdetés vásárlása során a Demokratikus Koalíció 213 ezer forint, a Magyar Szocialista Párt négymillió forint tiltott támogatást fogadott el. 

Mint ismert, az Állami Számvevőszék már a nyáron tudatta, hogy vizsgálatuk szerint tiltott kampányfinanszírozás történt, ezért a szervezet több mint 500 millió forintos büntetést szabott ki az Állami Számvevőszék a 2022-es parlamenti választáson induló hat baloldali pártra.

 

Pontról pontra cáfolta Márki-Zayt az ÁSZ 

A jelentés publikálásával egy időben az ÁSZ honlapján megjelent egy cikk, amelyben elmagyarázzák a kampánypénzek ellenőrzésével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket. Az ÁSZ minden olyan jelölő szervezetet vizsgált, amelyik a szavazatok legalább egy százalékát megszerezte, 

„nem igaz tehát, hogy csak ellenzéki pártokat vizsgált volna az ÁSZ” – mint írták.

Úgy fogalmaztak, hogy az ÁSZ nem vizsgálta a Márki-Zay által fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalmat, sem a szervezetet magát, sem annak gazdálkodását. Az Állami Számvevőszék az MMM-et, mint ellenőrzést támogató szervezetet kereste meg azért, mert a mozgalom elnöke – aki az ellenzéki összefogás miniszterelnökjelöltje is volt – a választások után olyan nyilatkozatot tett, amely szerint a mozgalom közvetlenül, anyagilag is támogatta a velük együttműködő pártok kampányát. 

Ez törvénytelen, tiltott kampányfinanszírozásra utal, természetes, hogy a pártok vizsgálatának keretében be kellett kérnie az ÁSZ-nak az MMM kampányfinanszírozásra vonatkozó dokumentumait”

– jelezte az Állami Számvevőszék.

Ezt is ajánljuk a témában

Márki-Zay korábban azt mondta, hogy „volt egy MMM-es számla, ami a központi kampánynak a működtetését szolgálta”, ez a számvevőszék szerint egyértelműen törvényben tiltott kampányfinanszírozásnak minősül, ezért az ÁSZ megkereste az MMM-et, hogy tisztázza a mozgalom szerepét a kampány támogatásában. A törvény szerint a párt külföldről nem fogadhat el támogatást és párt részére jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni hozzájárulást nem adhat, a párt pedig jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el.

Az ÁSZ megállapította, hogy a kampány során – külföldről kapott támogatásból – részben az MMM fizette a pártok közös plakátjainak, szórólapjainak, kiadványainak a gyártását, valamint részben ő állta a közös rendezvények költségeit. 

Ezt a támogatást az együttműködésben részt vevő pártok elfogadták, ezzel megszegték a tiltott pártfinanszírozásra vonatkozó szabályokat.

Az ÁSZ-jelentés kitér arra is, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom által bizonyítottan kifizetett és a pártok által elfogadott összeg 261 millió forint, további 1,4 milliárd forint vonatkozásában a NAV-vizsgálat folyamatban van.

Az Állami Számvevőszék leszögezi, nem megengedett, hogy jogi személy a pártoknak plakátokat, szórólapokat, rendezvényeket finanszírozzon, 

az MMM esetében éppen ez történt.

Az ellenzéki pártok azon felvetésére, hogy ők nem tudtak az MMM ilyen jellegű tevékenységéről, az MMM anyagi hozzájárulását ők nem fogadták el, az Állami Számvevőszék úgy reagált, hogy ennek az állításnak ellentmondanak a pártok saját nyilatkozatai és azok a dokumentumok, amelyeket az ÁSZ megvizsgált.

Azt, hogy a plakátokat, szórólapokat, kiadványokat, rendezvényeket részben egy párton kívüli szervezet finanszírozza, arról minden pártnak tudnia kellett” 

– jelezte az ÁSZ, amely szerint ha nem, akkor is minden pártot tehermentesített a költségek átvállalása, tehát anyagi előny keletkezett belőle.

Az ÁSZ döntésének értelmében a külföldről érkezett pénzügyi adományok miatt több mint 260 millió forintot kötelesek fizetni az ellenzéki összefogás pártjai, egyenként több mint 43,5 millió forintra rúg a büntetés. 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. február 22. 19:05
A Párt (egyik) ökle odacsap...🤮
2024. február 20. 23:45 Szerkesztve
Húgyos Fletó már régebben is megmondta, hogy jobb, ha nem tudjátok kitől jönnek a pénzek! (mondta a sajátjainak) Miért is nem kérdezte meg senki, hogy honnan is??? Na ez azóta is így van; folyamatosan tömik a dodókat az ellenzékbe, de mint látjuk szart sem érnek vele! A nép ugyanis TORKIG VAN a ballibes gané bandával és soha többet nem juttatja őket hatalomba Mo.-on! Szerencsére olyan ostobák, hogy nem tanulnak a saját hibáikból és Fletót sem hányják ki maguk közül, az pedig nagy hiba, mert Fletó senki újat nem enged fölemelkedni, nehogy elsöpörje!
Csubszi
2024. február 20. 23:34
Ezek a balga balosok azt hitték, hogy ha nem direktben, hanem az MMM-en keresztül közvetve kapták az USA dodókat, akkor az nem pártfinanszírozás! Istentelen barmok! A lényeg, hogy a pénz hol landolt, ami ugye könnyen kideríthető! Védhetetlen! Megint buktak az ostobák! Ebből Fidesz 4/5 lesz:)
kekszalagosautistamarki
2024. február 20. 23:22
tehát kb elhozott emberenként 20 ezer forintba került kb a hősök terén a dzsembori leközelebb nekem is szóljatok, a feléért is kimegyek egy órára tapsolni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!