Bod Péter Ákos szerint Magyarország „zsákutcába tart”, pedig a születésnapjára készült kötetben meg van írva a tuti

2024. január 29. 09:51

A Corvinus Egyetem professzora „elénekelte” az ellenzék által gyakran „előadott” összeszerelőüzemes nótát, a baloldal által kicsinált Erasmus-programról viszont csak annyit mondott: „csak sóhajtozik az ember, hogy már ez sincs.” Donáthék közbenjárása az ügyben már nem került szóba.

2024. január 29. 09:51
Béres Sándor

Interjút adott a Portfolionak Bod Péter Ákos, a lap tájékoztatása szerint „azt követően, hogy születésnapja alkalmából megjelent a Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások című könyv.” A professzor a tőle megszokott témában tett érdekes nyilatkozatot.

Bod Péter Ákos: Jobb iparra van szüksége Magyarországnak

„Nem több, hanem jobb iparra van szüksége Európának, Magyarországnak” – fejtegette a Portfolio interjújában a professzor. Bod Péter Ákos szerint ugyanis azoknál az országoknál, akik a 2008-as válságot követően „a »régi« ipar felé fordultak, mint Magyarország, ott tartós gond lett a termelékenység növekedési ütemével”.

Bod szerint „ezért is nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy most mit kellene tennünk, hiszen a járműiparunk nagy súlya, amihez most jön hozzá az akkugyártás, adottsággá válik.” Érdekesség, hogy az interjúban professzor  a baloldal hasonló kritikáihoz hasonlóan, név szerint nem fejtette ki, mely „kis-közepes hozzáadott értéket teremtő”, „összeszerelőüzemekre” gondol, csak azt, hogy olyanokra szerinte nincs szüksége az országnak, az „nem jó irány.”

A legutóbbi komoly port kavart, hazánkba érkező beruházás egyébként a BYD-beruházása. Ennek kapcsán a Mandiner olvasói emlékezhetnek: korábban francia lapok azt írták, hogy Németország, Spanyolország és Franciaország is tárgyalt az üzem ügyében, ám nem járt sikerrel, egyes források szerint pedig Belgrád, Szófia és Gent is versenyben volt a kínai BYD-nél, végül azonban Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártója. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre. Erről itt olvashatnak bővebben.

Vagyis annak ellenére, hogy olyan beruházások érkeznek Magyarországra, amit a franciák, bolgárok, spanyolok vagy a németek is örömmel vinnének haza (vö. BYD-beruházás, BMW, Audi, stb.), Bod Péter Ákos szerint „még két-három-négy összeszerelőüzemre nincs szüksége az országnak”. 

Mi lenne akkor a jó irány?

A kedves olvasónak ugyanakkor nem érdemes aggódnia, Bod Péter Ákos leszögezte: „a jó hír az, hogy a közgazdászok tudják, mire kellene több pénzt adni, ami a társadalom jólétéhez vezetne”. Ezt azonban a cikk vonatkozó részében már sajnos nem fejtették ki. A professzor szerint a tiszteletére kiadott „kötet fejezeteit érdemes átolvasni.”

Ezt is ajánljuk a témában

De nemcsak a szakértés kapcsán maradhat hiányérzet az interjút olvasókban, hiszen bár a baloldal által kicsinált Erasmus-programról Bod Péter Ákos megállapította: „csak sóhajtozik az ember, hogy már ez sincs”, az interjúban annak már szintén nincs nyoma, hogy a professzor elítéli, vagy éppen elismeri a Momentum, különösképpen Donáth Anna és Cseh Katka aknamunkáját, amely jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a magyar diákok ne juthassanak hozzá az Erasmus-program nyújtotta lehetőségekhez.

Az Erasmus-ügyről
Az Erasmus+ program 2021-2027-es végrehajtásáról szóló jelentésről szavazott az Európai Parlament néhány héttel ezelőtti plenáris ülésén Strasbourgban. Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője a témával kapcsolatban hangsúlyozta: „Két dollárbaloldali képviselő, Donáth Anna és Cseh Katalin kezdeményezésére az EP baloldali többsége a magyar kutatók, tanárok és diákok jogfosztásának fenntartása mellett döntöttek, tehát amellett, hogy a magyar diákok, kutatók és oktatók továbbra se vehessenek részt az uniós programokban. Donáth és Cseh képviselők eljárása szégyenteljes” – fogalmazott a politikus. Erről itt írtunk bővebben.

A baloldali politikusokat egyébként nem kímélte Donáthékat Schiffer és Hont az ATV-ben, kánonban kritizálták a Momentumot az Erasmus kicsinálása miatt. Erről itt írtunk bővebben.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

***

 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kohazi
2024. február 02. 12:16
Volt itt három nagy elme Kupa, Békesi, Bod, meg aki eladta az aranyat,nem csináltak szart se.
KBA98
2024. január 29. 17:56
Gerinctele alak!
nemecsek-3
2024. január 29. 17:26
Emlékszik valaki hogyan virágoztatta fel valamikor a gazdaságot Bod úr? Ja, hogy akkor a körülmények nem olyanok voltak? Lehettek volna olyan körülmények amikor ez az ember virágoztatni tudott volna? Ezt még valószínűleg ő sem tudja, csillagokat bámulni meg mindenki tud de ő most újfent szórja a téziseit. Meg azt is tudhatja, hogy belátó ember tőle már nem kérhet felelősségvállalást. Ez mindent elmond emberi tartásáról. A történet úgy szól nála, ha úgy lenne meg més azt tenné akkor azt kellene meg kellett volna,..... de nem az volt, nem az lesz és akkor nem úgy kell tenni. Az ijú titán tempó, normális esetben a kor előrehaladtával komolysággá megfontolt önkritikává érik. Bod esetében ez a fejlődési stádium kimaradt és jött a felelőtlen szenilitás
__iX
2024. január 29. 14:11
Van benne igazság. A reálbérek (euróban) növelésére kellene koncentrálnia a gazdaságpolitikának, nem a GDP-re.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!