A legyőzhetetlen gerilla mítoszát hagyjuk meg az agitátoroknak és képregényszerzőknek! – Válasz Kaiser Ferencnek
Népnek lenni nem jelent felmentést a háborúk elvesztése ellen.
A politikus úgy véli: a szélsőségesek vezetőinek érdeke a konfliktus gerjesztése.
Jámbor András Facebook-oldalán tett közzé egy képet Osama Abu Madiyam 28 éves muszlim beduinról, akit a Hamász terroristái végeztek ki. A politikus szerint hozzá hasonlóan számos muszlim, zsidó, ateista és keresztény embert végeztek ki, amelyből az alábbi következtetésre jutott:
„Aki ezt a szörnyűséget a népek vagy vallások háborújának akarja beállítani ahelyett, hogy annak látná, ami, vagyis terroristák gyilkosságsorozatának,
az pont a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.”
Jámbor szerint a szélsőségesek vezetőinek érdeke a konfliktus gerjesztése, hiszen ezzel tudják igazolni a létüket. A politikus úgy véli: „jó végszó nincs, de nem is nekünk kell találni, hanem azoknak, akik a döntéseket hozzák most ott a Közel-Keleten és szerte a világban.”
Nyitókép: MTI/Kovács Attila
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?