Szlovákia ötszáz katonát vezényel a magyar határra

2023. szeptember 07. 11:22

Ódor Lajos miniszterelnök szerint így rendőri kapacitások is felszabadulhatnak.

2023. szeptember 07. 11:22

A Paraméter című szlovák lap szerint a kormány szerdán több olyan intézkedést is elfogadott, amely csökkentené a Magyarország felől érkező menekülthullámot. Például megszüntetnék a  „Szlovákiai tartózkodási igazolás” nevű űrlap kiállítását, amelyet a cikk szerint a menekültek egyfajta tartózkodási engedélyként értékelnek, illetve 

 

500 katonát vezényelnének a Magyarországgal közös határszakaszra. 

 

A magyar határon nem akarnak állandó ellenőrzést bevezetni, de szúrópróbaszerűen lesznek igazoltatások – írják.  „A nyár elején még hetente csak néhány száz menekült érkezett, akkor még elég volt a rendőrség kapacitása, most viszont már hetente néhány ezer ember érkezik” – indokolta a kormány döntését Ódor Lajos miniszterelnök. Ezzel szerinte rendőri kapacitás is felszabadulhat, ami felgyorsíthatja a menekültek ügyintézését is. „A menekültek nem akarnak nálunk letelepedni, tovább akarnak menni nyugati országokba” – magyarázta a szlovák kormányfő.

Nyitóképen: Ódor Lajos / MTI/EPA/Christian Bruna

 


 

 

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. szeptember 07. 19:29
Hetente néhány ezer migráns Mo. felől?? Hiszen a fidesz azt mondta, megvédi az országot tőlük.
survivor
2023. szeptember 07. 17:16
Mandiner444hu De nekünk nincs hozzá KATONÁNK, Lengyelek, románok katonailag erősek...
survivor
2023. szeptember 07. 17:13
500 katonát vezényelnének a Magyarországgal közös határszakaszra. Az egészre ?500-at ?
KBA98
2023. szeptember 07. 16:59
Férgek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!