Alig adták át, máris problémák adódtak a Blaha Lujza tér burkolatával

2023. március 17. 18:51

Úgy tűnik nem sikerült rendesen felújítani a teret.

2023. március 17. 18:51
null

A Mandiner korábban részletesen beszámolt arról, hogy átadták a felújított Blaha Lujza teret.

Azonban kiderült, hogy újfent feljött a bazalt kockakő a felújított Blaha Lujza téren.

Nem ez az első eset, hogy probléma adódik a tér burkolatával.

A kivitelezés során a pihenőrésznél a térköveket cserélni kellett, a tér másik oldalán pedig először úgy rakták le a köveket, hogy nem ért össze a két irányból rakott minta, majd sufnituning módszerrel, betonnal öntötték ki a hézagot – írta meg pénteken a Magyar Nemzet.

A lap megírta, hogy amikor átadták a felújított Blaha Lujza teret, szinte azonnal darabokban jött fel a bazalt kockakő. Kérdéses, hogy ki és miért kezdte felszedni a burkolatot az egyik pihenőszék mellett.

Elképzelhető, hogy a silány kivitelezés következtében a vandáloknak nem volt nehéz dolguk a burkolat megbontásával,

de az is lehetséges, hogy egy rosszul lerakott, gyenge minőségű kő körül kezdték bontani a burkolatot. A lap az ügyben kereste a fővárost, de mindeddig nem kaptak választ a felmerülő kérdéseikre.

A lap hozzáteszi, hogy szintén kontármunka jellemzi a tér másik oldalán lerakott járólapokat, amit a tér két oldaláról kezdtek befelé rakni a munkások, ám a találkozási pontnál nem passzolnak a lapok egymásba. Ezt a hibát úgy is hagyta a kivitelező, a réseket pedig betonnal öntötték ki, ahogy minden más olyan helyen, ahol oszlopot kellett kikerülni.

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martonzsolt
2023. március 18. 16:48
Takarodjon már ez a szarházi pojáca, gerinctelen, jellemtelen, ukránszopadék a faszba a fővárosból, ...jóemberkedő, semmirekellő, debil hülyefasz.
Chardonnay99
2023. március 18. 09:35
Ezen nincs mit csodálkozni, a szoci munkamorál mindig is ilyen volt, lassan készül, drágán, rossz minőségben. Az lett volna a furcsa, ha nem így történik.
gallfec
2023. március 18. 07:44
Ritkán járok Pesten, néha hönapok telnek el, fél év, ilyesmi. Lehet, hohy csak nekem tűnil fel ??? A Blaha PONTOSAN UGYANÚGY néz ki, mint az átépítés előtt. Lényegi változás a struktúrában nincs. Át lett burkolva. Az egész " MEGÚJULÁS LESZ, EGY ÚJ BLAHA " egy lufi. Nekem azonnal beugrott az életem nagy részében a szemem előtt játszódó rutin : a " Hogyan Tüntessünk El Legálisan Nagy Pénzeket Magunknak " . És ez látható. A hatalmas összeg elfogyott, a Blaha csak át lett burkolva. Persze minden számla OK. A pénz el lett költve a felújításra. Így sikerült. Nesztek, pestiek. Mi, vidékiek már mást választottunk.
skin777
2023. március 18. 07:41
Jaj feljött a térkő! Majd jön a vállalkozó és garanciális javítás keretében helyreállítja. Azt meg csak a sok idióta szoponc miatt írom be, hogy egy ilyen projektnél nem kevés ideig nem kevés lóvé van visszatartva a vállalkozói díjból, hogy a tisztelt vállalkozó is érdekelve legyen az elbaszások helyreállítására, nemtől, pártállástól függetlenül. Mivel ilyen és ehhez hasonló projektek megrendelői oldalán tevékenykedek, semmilyen extra dolog nincs a történetben (nem számítva, hogy lehet a polgit ekézni). Olyan beruházást még nem adtak át ahol utólag ne jött volna elő valamilyen garanciális probléma. Legutóbbi projektemnél pont egy Lölö cég jött garanciában parkolót javítani mert egy helyen megrepedezett a burkolat. Két évre van visszatartva a vállalkozói díj 30 százaléka. A srácok időben megjelentek, melót elvégezték, kézrázás, mindenki örül. Ja és nem jelent meg a helyi lapban, mert a dolgoknak így kellene működni egy normális országban. Pesten meg az a baj, hogy geri miért nem rakja vissza a bazaltkövet. Szánalom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!