Félmeztelenül, késsel a kezében akart a Dohány utcai zsinagógába bejutni egy lengyel férfi (Videó)

2023. február 14. 16:29

A hosteljében fogták el a TEK kommandósai.

2023. február 14. 16:29
null

A VII. kerületi Dohány utcai zsinagóga biztonsági szolgálatától értesítették a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2023. február 13-án 19 óra 14 perckor, mert körülbelül egy órával korábban egy férfi megpróbált bejutni az épületbe. A biztonsági őrök, bejelentésükkel egyidőben elküldték az esetről készült kamerafelvételt, amelyen jól látszik, hogy a katonai ruházatot viselő, szakállas férfi félmeztelenre vetkőzött, és a kezében kést tartott.

Mivel az esemény kapcsán az esetleges terrorista célzat sem volt kizárható, a TEK felderítői a kiterjesztett környezeti adatgyűjtés során  az elkövetőt és annak tartózkodási helyét beazonosították, majd a 29 éves lengyel állampolgárt szálláshelyén, egy, a zsinagóga közeli hostelben a TEK műveleti egysége elfogta.

A fővárosi rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja.

Nyitókép: Carlo Morucchio / Robert Harding Premium / robertharding via AFP

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2023. február 15. 00:20
ja, legyen alapja, mit pofáz az amcsi nigger kurva az enszben... szánalmas provokáció...
vérgőz
2023. február 14. 23:02
tenyleg megnacultak ezek a tetu polakok...
Ólat a trolloknak
2023. február 14. 19:17
Apa kezdődik! Ferenc testvér évértékelőjével elindult a provokáció-hadjárat.
GyurkaPista
2023. február 14. 18:15
Tudjuk, tombol az antiszemitizmus magyarorszagon!!! Jaaa, nem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!