Rainer M. János: „Az Orbán-rendszer szinte önkényuralmi formát ölt, és nehéz lesz más ígérettel felváltani”

2022. szeptember 04. 08:39

A történész szerint „a társadalomban jelenleg nincs akkora csalódottság, amely közel lenne a kritikus tömeges cselekvőképességhez”.

2022. szeptember 04. 08:39
null

„Az Orbán-rendszer kialakított egy integrált keretet, amely hierarchikus és alapsejtjeiben szinte önkényuralmi formát ölt, adományoz és jutalmaz, és nagy szerepet játszik benne a kény és a kedv” – fogalmazott Rainer M. János történész a Népszavának adott interjújában. Feltette a kérdést: „vajon olyan távol áll ez a magyar integráció történeti típusaitól?”

A lap a Rainer M.-mel folytatott beszélgetés során kitért arra, hogy mi a feltétele egy eredményes politikai összefogásnak, vagy egy tömeges megmozdulásnak. A történész négy alapvető tényezőt emelt ki. „Az első mindenképpen egy jelentős belső feszültség a társadalomban, ami adott pillanatban akár egy véletlen, egy szikra, vagy akár provokáció miatt kritikus nagyságú tömeges cselekvésbe csaphat át”. Majd azzal folytatta: a feszültség „általában nagy negatív érzésekből táplálkozik”. Rainer M. véleménye szerint

De az is fontos, hogy „mindez egy egyszerű történetbe illeszkedjen” – tette hozzá.

Az 1956-os Intézet Alapítvány néven működő műhely kuratóriumi elnöke szerint a forradalomkor „a társadalom többsége úgy érezte, hogy diktatúrában és nyomorúságban él, mert elvesztettük a háborút, megszálltak a szovjetek, és ránk erőszakolták a rendszerüket, a kommunistákat, Rákosit, a zsidókat, persze mindez különféle változatokban. Ha tehát az oroszok kivonulnak, minden megoldható. Ennél kidolgozottabb jövőképre aktuálisan nem is volt szükség” – hangsúlyozta.

„A rendszerváltás kivételes helyzet, kegyelmi pillanat volt”

Az 1989-es rendszerváltás időszakát a történész „kivételes helyzetnek, kegyelmi pillanatnak” nevezte. Úgy véli, „a közhangulatot ekkor leginkább a szorongás jellemezte. Hogy kevésbé kiszámítható a jövő, bajok lehetnek, egy gazdasági válság, a rendszer elerőtlenedése, vagy valamilyen külpolitikai tényező veszélybe sodorhatja az évtizedek alatt elért fogyasztási színvonalat” – sorolta. Ugyanakkor megjegyezte: „egyszerűen kifejthető jövőkép nem állt rendelkezésre”.

Arra kérdésre, hogy mi gátolja, hogy a jelenlegi ellenzék is hatékony egyeztető fórumokat hozzon létre, Rainer M. János azt felelte, „minden jel arra mutat, hogy jelenleg a társadalomban nincs akkora csalódottság, feszültség és düh, amely közel lenne a kritikus tömeges cselekvőképességhez. (...) Így aztán nincs egységesítő, nagy elutasítás sem.

be kell látni, ráadásul egyelőre csak megosztja az embereket” – mutatott rá.

„A Fidesz megoldotta, ami húsz évig egyetlen kormánynak sem sikerült: a társadalom egyfajta integrációját”

Ezzel szemben nem tartja teljesen reménytelennek az ellenzék helyzetét. „Nem tudni, mit hoz a jelenlegi válság, lehet, hogy felbukkan egy politikai vezéregyéniség, és így tovább”. „Mindenesetre szem előtt kell tartani, hogy a Fidesz 2010 után megoldotta, ami húsz évig egyetlen kormánynak sem sikerült: a társadalom egyfajta integrációját” – szögezte le a történész.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 216 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orygabor
2022. szeptember 05. 16:32
Ez a lángelme jól látja: nincs elég nagy csalódottság, pontosítok, nincs csalódottság. Ergo elég sokat kell még várni az elég nagy csalódottságra.
TMATMA
2022. szeptember 05. 00:51
A magyarországi baloldali értelmiség és politikusaik 1919; 1945; 1948; 1956; 2006; után újból véres bosszúról álmodoznak a magyar emberek bőrére. Recskről és "malenkij robotról" fantáziálnak. Pfű, köpni kell.
Namond
2022. szeptember 04. 15:56
Ez így van, a bablevesező Kádár helyére a a disznóvágó, hurka faló Orbán lépett. Kádárizmus helyett itt az orbánizmus. Tévedés ne essék, az orbánizmus nem egyenlő a békés hétköznapokkal, a közélet tisztaságával, nemzeti szuverenitással. Az orbánizmus az a miniszterelnökségre alkalmatlan, nagypofájú seggjej Vicc, a Brüsszelben partraszálló torpedó hatalmát konzerválják. A FIDESZ felelőssége hatalmas, hogy nem mást támogatott.
schiffertzoltan
2022. szeptember 04. 15:39
"Engem gyorsan lekevertek a képernyőről (meg menekültem is pár nap után), de a háttérben azért folyt tovább a munkálkodás. Ebben az időben lett felkapott az Útmutató a forradalomhoz , a Milosevicset megdöntő brigád rendetlenkedési kézikönyve. Nem teljesen rossz könyv, bár a módszerek mára meghaladták, hiszen a kontroll-apparátus is fejlődik és reagál a változó környezetre, úgyhogy Gyurcsány Ferenc is csak egy önalázó, szekunder szégyenérzetet kiváltó akciót hozott belőle össze amikor meghirdette a nagy ellenállást valamivel később. Pár dolog kimaradt a történetből, például az, hogy ehhez mennyi külföldi - különösen amerikai - támogatás kellett, és hát az Otpor vezéralakja, Popovics az konkrétan a Stratfornak dolgozik , ami a CIA egyik nyúlványa. Így amikor nekünk is jött képzést tartani a szervezetből két ember, akkor én elkezdtem nagyokat nézegetni, esetleg rossz szobában van, mert rendetlenkedni egy dolog, a CIA meg egy másik dolog. Egy nagyon, nagyon nem jó dolog. Miért hoztam most ezt fel? Hát, mert a hét legnagyobb botránya, az természetesen Márki-Zay külföldi tiltott pártfinanszírozása az Action For Democracy szervezeten keresztül. A hét elején ez még csak pár száz millió volt, ahogy ezeket a sorokat írom, már kétmilliárdról beszélnek. A sztori az, hogy ezt bizony külföldön élő magyarok pénzéből fundraiselték össze, de én nem sok olyan milliárdos közösségi finanszírozást láttam, amit konkrétan nem tudok megtalálni az internetről, pedig nekem többek között az internetről is szól, hogy olyan dolgokat találtak meg, amiket nem akarják hogy megtaláljanak. A jobbos sajtó már biztosan megtalálta a maga gumicsontját, hogy Soroshoz köthető embereket tartottak és megtartottak az MZP kampányt - és ez talán igaz is, Gyuri bácsi beefje a magyar kormánnyal már megy egy ideje. De az amerikai szarkavaró-gépezet, ami a demokraták alatt annyira felpörög, hogy már a neonáci terroristákat támogató GLADIO program újraindításán agyalnak, az jóval durvább, mint bármi nyílt társadalmas - valutashortolós dolog, amivel Gyuri bá dolgozik. Elég megnézni ennek az Action For Democracynak a tanácsadóit. Wesley Clark úr például személyesen vezényelte le Szerbia NATO-bombázását , és szakterülete a szövetség perifériáján megtérdepeltetni a renitens kormányokat." https://jovokor.substack.com/p/a-jenkik-mar-a-spajzban-vannak?sd=pf&fbclid=IwAR3eFpOvZjMU3HjsKRqsbhkoEd3YQpS4IZNoasC4AapwE3t858aAEgguCZc https://inthesetimes.com/article/wikileaks-docs-expose-famed-serbian-activists-ties-to-shadow-cia?fbclid=IwAR0hqi4z15MwvpoCUsi7_OvX0g786zdad_g5BQz6uwHO5XsBhByPx7irMeY https://nationalinterest.org/blog/buzz/gladio-insurance-policy-keep-nato-free-203666 http://nol.hu/archivum/archiv-351661-166738?fbclid=IwAR1rnrP5dYGD7hzvAoQN5RVERbUBfHyRyL_T9sMitYZGzNgdVlBvQvEj0uU https://files.libcom.org/files/NATOs_secret_armies.pdf?fbclid=IwAR3g-DXd_6SBp3gOkpBzZuyXk4wWHIYIQ7PsJ4sMY4cHfVC7OF9YVg9pMtE https://videa.hu/videok/hirek-politika/a-nato-gladio-hadserege-ukrajnaban-hadmuvelet-hamis-zaszlos-47S1o4KifKHJe3W6
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!