Elemző: A baloldal már egyáltalán nem hagyja önállóan beszélni Márki-Zay Pétert

2022. január 16. 20:43

A hét elején a Gyurcsány-féle baloldal végleg elvette Márki-Zay Pétertől a saját frakció reményét, most pedig az utolsó önálló kezdeményezésétől is megfosztották.

2022. január 16. 20:43
null

Amint arról korábban a Mandiner beszámolt, vasárnap este ismét képernyő elé ült Márki-Zay, ám ezúttal a baloldali kampánystáb már nem engedte egyedül beszélni, és melléültették az évtizedes kommunikációs múlttal rendelkező Simon Andrást.

BREAKING! Gyurcsány Ferenc már egyáltalán nem hagyja önállóan beszélni Márki-Zay Pétert

írta Facebook-oldalán Deák Dániel, majd hozzátette: „már a szokásos vasárnapi élő bejelentkezést is a Gyurcsány-korszakban nevelkedett Simon András kommunikációs szakember vezényli, Márki-Zay Péternek így csupán a statiszta szerep maradt.”

Az elemző emlékeztetett: a hét elején a Gyurcsány-féle baloldal végleg elvette Márki-Zay Pétertől a saját frakció reményét, most pedig az utolsó önálló kezdeményezésétől is megfosztották.

Sajtófőnöke mondja meg Márki-Zaynak, milyen témában nyilatkozhat. Márki-Zay Péter szeretett volna, de nem válaszolhatott egy szerdai sajtótájékoztatón feltett kérdésre. Bővebben is érdekel...

Fotó: Facebook

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
márkinemkell
2022. január 17. 22:23
Márki a szavazók tűréshatárát feszegeti. Még csoda, hogy bárhol fogadják, meghallgatják a sületlenségeit. Orbán gyűlöletén kívül semmi tartalom, nem lát, nem hall a gyűlölettől. Vitázni akar az Orbánnal? Nem tudja, hogy a sas nem kapkod legyek után?
márkinemkell
2022. január 17. 09:57
GYÁMSÁG ALATT A MINISZTERELNÖK-JELÖLT
Wezuv
2022. január 17. 09:16
Saját moslékai gyalázzák le ezt a szerencsétlent! Hihetetlenül gáz!
flesh ripper
2022. január 17. 08:36
Emezayost néha kiengedik az Emezay Intézetből. Engedélyt kap arra, hogy sétát is tegyen a városban. Ilyenkor azonban, mindig elkísérik az ápolói. Kezükben a póráz, készenlétben a kényszerzubbony, és a szájpecek. Kezük ügyében a lóadag, intravénásan: T61 injekció. 4-6 ml/50 ttkg. Összetétel: Embutramid 200 mg Tetracain hidroklorid 5 mg Mebezonium jodid 50 mg Viv- és segédanyag ad 1,0 ml
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!