Előválasztás: kínos kommunikációt és felelősséghárítást lát az elemző

2021. szeptember 18. 18:11

Kovács János szerint azonban minél több a folyamatot kísérő zavar, annál kevesebb lesz az esély a sikerre.

2021. szeptember 18. 18:11
null

A politikai elemző kínosnak tartja az ellenzéki pártok ellentmondásos kommunikációját az előválasztás szombati leállásáról – írta meg szombati cikkében az Index.

„Kínos. Ellentmondásos kommunikáció, zavaros magyarázkodás kínai hackerekről, nagy választói érdeklődés miatt újraindítandó informatikai rendszerről. Közben egyes szavazópontokon zajlott a szavazás, papíralapú adminisztráció mellett, míg más sátrakban központi utasításra időben leálltak. Átmeneti zavarról volt szó, majd kiderült: hétfőig nem kezdődik újra a procedúra” – írja a közösségi oldalán.

Az elemző úgy véli, most az ellenzéki pártközpontok „érdeke a felelősséghárítás, és lehetőleg az összeesküvés-elméletek terjedése”. Ugyanakkor két nagy problémát lát ezzel kapcsolatban.

A leállás gyengíti a professzionalizmusba vetett hitet

Kovács János szerint egyrészt egy ilyen technikai fiaskó gyengíti a professzionalizmusba, áttételesen a kormányképességbe vetett választói hitet,

a zavaros magyarázatok pedig a szervezők hitelességét csorbítják.

Másrészt az előválasztás akkor lehet sikeres, ha képes tiszta viszonyokat teremteni, és nem kísérik botrányok, relatíve magas a részvétel, a vesztesek pedig elismerik az eredmény legitimitását – teszi hozzá.

„Minél több a folyamatot kísérő, zavaró körülmény, annál nagyobb az esély arra, hogy az előválasztás nem fog tiszta képletet teremteni ” – fogalmaz az elemző.

Szerinte különösen a hat párton kívüli, az előválasztáson részt vevő szereplőknek áll majd érdekükben fogást találni az eljáráson, „hiszen az ő esetükben nehezen elképzelhető egy vesztes egyéni választókerületi vetélkedést követően a közös listáról történő kompenzáció”.

Ha megismétlődik, egy ilyen hiba, könnyen maga alá temetheti az előválasztási folyamatot

Azt is írja, egy országos előválasztást szervezni nem kis feladat, ráadásul Magyarországon az első ilyen alkalom, így szerinte várható volt, hogy kisebb technikai hibák, gyermekbetegségek fellépnek, mielőtt a rendszer korrigálja magát.

Amit azonban ma láttunk, azt „kritikus hibának” tartja az elemző, ami, ha megismétlődik, könnyen maga alá temetheti az „egyébként is szépséghibás előválasztási folyamatot”.

Szépséghiba alatt az ajánlásgyűjtést követő visszaléptetéseket érti az elemző, illetve azt, hogy még a szavazás megkezdésének napján is MTI-közlemények „repkednek egymás jelöltjeinek kizáratásáról”. (Az MSZP kizárna egy jobbikos jelöltet az előválasztásból.)

Kovács János szerint a kormánypártoknak és kormányoldali véleményformálóknak ebben a helyzetben

nem kell megerőltetniük magukat, hogy „önigazolást találjanak a jól látható szerencsétlenkedésben”.

Az elemző úgy véli, a következő napokban fog kiderülni, hogy visszahozható-e innen az előválasztás.

Nyitókép: Facebook

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2021. szeptember 18. 19:33
Elbaszták. Vagy hozzánemertő pártfaszokra bizták-vagy olcsó(!) jófej egyetemistákra,akik még nem csináltak "nagy rendszert"-es "letésdelt" az elméretezett "szerverpark". Ennyike.
sasszem
2021. szeptember 18. 19:29
Erre sem képesek, csak a pofázás megy, mögötte semmi! Előre az újabb 2/3-ra!
olajfa1
2021. szeptember 18. 18:54
Az ELTE-n nem lediplomázó, de tanító és angol nyelvi tudással nem rendelkező de tudástigazóló pappírral rendelkezők barátainak az informatikai szakosai is ugyan ilyenek! Pappírjuk van róla... csak a a fránya informatika nem tud róla! Szörnyű ez a liberalizmus! Mindegyiknek van doktoria csak az a fránya technika ezt nem veszi figyelembe! MERT AZ IS FASISZTA!
pollip
2021. szeptember 18. 18:51
Először azt mondták, a hatalmas érdeklődés miatt tulterhelodott a rendszer. Aztán a kínaiak és az ufók voltak. Estére eljutottak a Karmelita kolostor köreihez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!