Polgármester: Debrecen a közép-európai régió egyik legsikeresebb városa lehet

2021. március 22. 08:12

A járvány miatt tavaly Debrecenben is jelentős bevételkiesések voltak, öt és fél milliárd forintos éven belüli korrekciót kellett végrehajtani a költségvetésben.

2021. március 22. 08:12
null

A következő évtizedben akár ötven-hatvan százalékos gazdasági növekedést is el tud képzelni Debrecenben Papp László polgármester, aki arra számít, hogy a város oktatási, kulturális téren is tovább erősödik majd. Debrecen polgármestere a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban elmondta, hogy 2014-ben az ország egyik legjobban fejlődő városát vette át. A 2014 és 2019 közötti időszak sikerei közé sorolta, hogy több mint kétmilliárd eurónyi működő tőke érkezett Debrecenbe, és hatezernél is több munkahely jött létre.

Debrecen a közép-európai régió egyik legsikeresebb városa lehet

A 2019 és 2024 közötti ciklusban a városépítés lesz a fókuszban, amihez a korábbi öt év gazdaságfejlesztése adja az alapot – mondta. Hozzátette: ezt egészítette ki a Modern városok program, amelyben a város forrást kapott egyebek közt a repülőtér és a strandfürdő fejlesztésére, a nemzetközi iskola megépítésére, az egyetem innovációs központjának kialakítására, a Csokonai Nemzeti Színház felújítására; utóbbi két fejlesztés még folyamatban van. A városvezető szerint ha a 2030-ig szóló városstratégia elemeit végrehajtják, akkor Debrecen a közép-európai régió egyik legsikeresebb városa lehet. A polgármester a következő évtizedben

akár ötven-hatvan százalékos gazdasági növekedést is el tud képzelni, és emellett a város oktatási, kulturális téren is tovább erősödik majd.

Papp László a sikeres városfejlesztés érdekében fontosnak tartja a folyamatos párbeszédet az ellenzékkel, valamint azt, hogy nyitottak legyenek az emberek véleményére, javaslataira is. A polgármester a Magyar Nemzetnek beszélt arról is, hogy a járvány miatt tavaly Debrecenben is jelentős bevételkiesések voltak, öt és fél milliárd forintos éven belüli korrekciót kellett végrehajtani a költségvetésben, továbbá 1,4 milliárd forint hitelt vett fel a város azért, hogy a fejlesztéseket ne kelljen elhalasztani.

(MTI)

Fotó: Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester (j) és Gemza Péter igazgató (b) a felújítás alatt álló, debreceni Csokonai Nemzeti Színházban 2020. november 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!