Matolcsy: Jelentősen nő az állami beruházások mértéke

2012. október 31. 12:07

Matolcsy György elmondása szerint jövőre több nagy, korábban támogatásban részesített beruházás megvalósítása indul el Magyarországon és jelentősen nő az állami beruházások mértéke is.

2012. október 31. 12:07

Jövőre több nagy, korábban támogatásban részesített beruházás megvalósítása indul el Magyarországon, és jelentősen nő az állami beruházások mértéke is – válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Kiss Péter (MSZP) jövő évi beruházásokat firtató kérdésére. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által kezelt befektetési portfóliók összértéke az idei harmadik negyedéves adatok szerint 1722 millió euró működő tőkét eredményezhet a nemzetgazdaság számára sikeres megvalósulás esetén. A közvetlen külföldi tőkeberuházások következtében létrejövő új munkahelyek száma pedig elérheti a 17 235-öt pozitív döntések esetén – hangsúlyozza a parlament honlapján elérhető írásbeli válaszában Matolcsy György.   

A nemzetgazdasági miniszter a 2013-ban megvalósuló beruházások között említi a Robert Bosch, a Haribo, a Rába, a Valeo, a FAG, a Maxon Motor, a ZF Hungária Kft., a Grundfos és a Delphi vállalatok projektjeit. Hozzáfűzi: a külföldi befektetők érdeklődése Magyarország iránt folyamatosan nő, ezt mutatja egyrészt a folyamatban lévő projektek növekvő száma, másrészt a már bejelentett fejlesztések, átadott beruházások. A nemzetgazdasági miniszter kitér arra is, hogy az idén a befektetők elsősorban a járműipari beruházási lehetőségek iránt érdeklődnek. Ezen megkeresések olyan kanadai, egyesült államokbeli, német és francia nagyvállalatoktól származnak, amelyek az iparágban jelentős potenciállal bírnak. A szolgáltató szektorba érkező külföldi működő tőke forrása elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból és a nyugat-európai országokból érkezik – fűzi hozzá Matolcsy György.

Az állami beruházásokat illetően a tárcavezető kifejti: az európai uniós forrásoknak központi szerepük van abban, hogy várhatóan jelentősen nő 2013-ban az állami beruházások mértéke. A korábbi évekhez hasonlóan a forrásokat infrastrukturális beruházásokra fordítják majd, illetve komoly szerephez jut a mezőgazdasági szektor is. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) esetében 2012-ben több mint kétszer annyi, 429,4 milliárd forint értékű projekt nyert támogatást, mint 2011 azonos időszakában (212,5 milliárd forint). Ezzel összhangban a 250 millió forint fölötti támogatást elnyert gazdaságfejlesztési projektek száma is közel kétszeresére nőtt – emeli ki Matolcsy György.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Yuing
2012. október 31. 16:26
Ez a majom még az anyját is átverte a születésekor : elől várták és hátúl jött és nagyon büdös volt.
Felebarát
2012. október 31. 15:48
az az érdekes...ha meglátom , hoyg matolcsy..és rá se kattintok a cikkre..kb szelektiven szűrőm már
BőröndÖdön
2012. október 31. 15:47
A magántőke menekül,nincs új beruházás,így reménytelen növekedést várni.
szintiboj
2012. október 31. 14:36
Mamma míjjjááá...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!