Hétszáz embert tervez elbocsátani a Mol

2012. szeptember 28. 19:11

Hétszáz dolgozóját tervezi elbocsátani csoportos létszámleépítés keretében a Mol Nyrt. – erősítette meg az Index.hu értesülését az olajvállalat kommunikációs igazgatója az MTI-nek pénteken este.

2012. szeptember 28. 19:11

Szollár Domokos elmondta, hogy a vállalat vezetése kedden értesítette az érdekképviseleteket a tervezett leépítésről. A leépítés a Mol Nyrt.-t, valamint a csoporthoz tartozó TVK-t is érinti. A cég a magyarországi finomítás, a termelés, a logisztika, a nagy- és kiskereskedelem területén egyaránt tervez elbocsátásokat. Fele-fele arányban fizikai és szellemi foglalkozásúakat küld el a vállalat – tájékoztatott a kommunikációs igazgató.

Szollár Domokos közölte, hogy a szakszervezetekkel a jövő héten kezdődik a konzultáció, ennek lezárulta után hozza meg döntését a vállalat, várhatóan október közepén-végén. Elmondta azt is, hogy a Mol Magyarországon több mint 10 ezer embert foglalkoztat. A finomítás és kereskedelem üzletágban több mint négyezren dolgoznak, ezen a területen 12 százalékos leépítést helyezett kilátásba a vállalat.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaszandra
2012. szeptember 29. 07:01
Elbocsátanak 700 embert, hogy a 300 milliós beruházásból a későbbiekben 5000 munkahelyet teremtsenek. Hol itt a gond?
Odoaker
2012. szeptember 28. 22:54
Azért a mandi egy ügyes bolsi trükkel csak az érem egyik oldalát mutatja be - lásd az eredeti cikket. De az, hogy a jó Szollár örül a segglyukának Dombi itt szóvivő lehet, mindent visz. :(
G. Pantyelejevics
2012. szeptember 28. 22:07
700 embert reptet a MOL. De sebaj! Ha sikerül 701 szerencsétlent 4 órás árokcsesztetésre befogni nyomorbérért, akkor máris lehet tolni a győzelmi jelentést. :P
Gubbaszt0tt Zsivaj
2012. szeptember 28. 20:29
Múltkor Orbán nagy körítéssel tartott beszédet valami gyárban, ahol 50 embert készültek alkalmazni. Vajon elmegy oda is, ahol 700-at rúgnak ki? Elmegy-e a Telekomhoz, ahonnan 500-at decemberben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!