HVG: Százmilliók a CBA-ból Földesi-Szabóékhoz

2011. október 10. 10:19

Több száz millió forinttal támogatta a CBA a csempészési ügybe és immár vesztegetés gyanújába keveredett Egymásért Egy-Másért Alapítványt - írja hétfőn a hvg.hu a birtokába került nyomozati anyagok alapján. A cég kommunikációs vezetője tagadta, hogy érintettek lennének az ügyben.

2011. október 10. 10:19

670 millió forinttal támogatta az egyik legjelentősebb magyar üzletlánc, a CBA a csempészési ügybe és immár vesztegetés gyanújába keveredett Egymásért Egy-Másért Alapítványt utóbbi nyilvántartása szerint - írja hétfőn a hvg.hu. A portál a birtokába került, a pénzügyőrök által végzett nyomozás anyagai alapján azt írja, a CBA-csoporthoz tartozó 18 vállalkozás 2006-ban mintegy 400 millió forintot, az azt követő évben pedig négy kft. – a Hamsa-Kontakt Kft., Krupp és Társa Kft., a Breier és Társa Kft, illetve a B.B.K. Drinks – 270 millió forintot adományozott az alapítvány számára.

A CBA-ban is tulajdonos és ügyvezető Breier László, a Breier és Társa Kft., Krupp József, a Krupp és Társa Kft. vezető-tulajdonosai, valamint a CBA Kereskedelmi Kft. illetekesei az ügyről nem nyilatkoztak a lapnak. Fodor Attila kommunikációs igazgató a hvg.hu-nak azt mondta, az Egymásért Egy-Másért Alapítványnak történő adományozásokról a CBA központjának nincs tudomása, és nem is érintett bennük.

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány tevékenysége kapcsán csempészet és sikkasztás miatt hét évre ítélték a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő kuratóriumi elnököt, Földesi-Szabó Lászlót. A kiemelten közhasznú szervezet megalapítása után abban rövid ideig szerepet vállaló Jakubinyi Róbertet vesztegetés gyanúja miatt szeretnék Ausztriából hazahozni a nyomozó hatóságok - összegzi a hvg.hu

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trevis
2011. október 10. 23:57
Szerintem is számla nélküli áruvásárlás ellentételezése lehetett. A hvg cikke szerint 2006 elején történtek az utalások, most 2011 van. Az adócsalás nem 5 év után évül el? Érdekes az ügy kipattanásának az időpontja. Valami ilyesmire utal: -Te figyelj Manókám, nem kéne nyilvánosságra hozni ezt az adomány ügyet! -Nem lehet Törpikém, túl sokan tudnak róla. De annyit tehetek érted, hogy megvárjuk az elévülést.
antala
2011. október 10. 13:06
Ha igaz - nem tudni -, nyilván így vették meg a konzerveket, vagy micsodákat. Persze senki nem tud semmit, nem is volt ott, nem ér az egész.
liberálzöld.
2011. október 10. 13:04
Az, hogy pénzzel támogatták a Szabó féle céget, önmagában nem baj. A baj az, hogy aki eddig a Szabó féle cég nagy adományozói közt szerepelt, az előbb-útóbb a nyomozó hatóságok "látókörébe került", egészen egyszerűen szólva simlizett. Talán itt az első üdítő kivétel.... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!