Elfogták Földesi-Szabó Lászlót

2011. május 17. 15:34

Budapest külterületén kedden elfogták az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány volt kuratóriumi elnöke még decemberben tűnt el a bíróságról ítélethirdetéskor.

2011. május 17. 15:34

Elfogták az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót kedden. Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivőjének tájékoztatása szerint a férfit Budapest egyik közterületén sikerült elfogniuk az NNI munkatársainak.

Földesi-Szabó László, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, egykori rendőr ezredes ellen 2008 áprilisában indítottak nyomozást. Tavaly december 22-én Földesi-Szabót milliárdos csempészés és sikkasztás miatt hét év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Fővárosi Bíróság. A vádlott azonban az ítélet indoklásának felolvasása közben, még azelőtt, hogy az ügyész az előzetes letartóztatását indítványozta volna, távozott a bíróságról. A bíró ezt követően rendelte el az előzetes letartóztatását és a kézre kerítéséhez szükséges intézkedéseket.

Földesi-Szabó a Budapesti Rendőr-főkapitányság top 10-es körözési listáján is szerepelt, a Fővárosi Bíróság pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
shighhopes
2011. május 17. 19:46
Ekkora balfaszt. :DDDDDD Vagy fél év alatt nem bírt elsomfordálni egy kellően messzi eldugott országba de még az országhatáron túlra sem? (a pletyka szerint valami kőbányai panelban bújkált)
nagykata
2011. május 17. 16:48
álnaiv kérdés: ez is szokca?
drieno
2011. május 17. 16:34
Mi a fene, kezd működni a szerv?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!