Szekerest faggatják az izraeli gépekről

2010. március 23. 09:17

Összeül a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága, annak fideszes tagjai ugyanis választ várnak a honvédelmi minisztertől, hogy milyen célból érkezett Magyarország légterébe még március 17-én, szerdán két izraeli katonai repülőgép.

2010. március 23. 09:17
Fideszes tagok hívták össze a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságát, szerintük ugyanis az emberek joggal várnak választ arra, hogy miért éppen a választások előtt, milyen célból érkeztek az izraeli repülők Magyarország légterébe és milyen gyakorlatot végeztek itt. Az ülésen részt vesz Szekeres Imre honvédelmi miniszter, és meghívták a Külügyminisztérium, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselőit is.

Az ügyben vizsgálatot kezdeményezett a Honvédelmi Minisztérium és a kormány is. Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet szerint a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen. A gépek a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt, a gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba, Budapest mellett pedig Várna is szerepelt a gyakorlatban - közölte.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dagobert
2010. március 23. 13:27
Tiszta vicc az egész!!!
szpal
2010. március 23. 10:44
Felesleges bizottságosdit játszani, itt már rég be kellett volna adni egy feljelentést az ügyészségnek. A Jobbik is alszik ilyenkor? Kémkedés      147. § (1) Aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére a Magyar Köztársaság ellen hírszerző tevékenységet végez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.440       (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott kémkedést államtitok kiszolgáltatásával követi el, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.      (3) Aki kémkedésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.      Feljelentés elmulasztása      150. § (1) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.      (2) Az (1) bekezdésben felsorolt bűncselekmény feljelentésének elmulasztásáért az elkövető hozzátartozója nem büntethető.
miloka
2010. március 23. 10:37
S miért nem repültek Bécsig? Az is ugyanannyi lett volna km-ben! Szekeres meg biztosan tele volt mint a déli busz, s ezért nem tudhatott róla! Azonban érdekes az, hogy pont így választások idején repkednek felettünk! Na meg, hogy a nagykövet szerint ez már a sokadik alkalom!!!
Karcsi75
2010. március 23. 10:30
A szondát meg kellene fújatni vele előtte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!