Bajnai nem hívja össze a nemzeti csúcsot

2010. január 06. 15:40

Nem változott a kormányfő álláspontja, hiába kérte újra az MDF.

2010. január 06. 15:40
Bajnai Gordon miniszterelnök álláspontja nem változott, nem hívja össze a nemzeti csúcsot - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón arra reagálva, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke nyílt levelében ismét a csúcs összehívását kérte a kormányfőtől. Dávid először 2009. december elsején kezdeményezte a tanácskozás összehívását a kormányfőnél, majd hétfőn az államfőhöz fordult. A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden azonban azt nyilatkozta, hogy Sólyom László a tavaszi választások előtt nem látja értelmét az MDF által kezdeményezett nemzeti csúcs összehívásának.
 
Szollár Domokos hangsúlyozta: a kormányfő szerint a nemzeti csúcsot az államfő hívhatná össze. Mint mondta, fontosnak tartják az együttműködést és az értelmes párbeszédet a pártok között valamint azt is, hogy reális választási kampány legyen és ne induljon el az "ígéretspirál". Emlékeztetett arra, hogy a kormány nem választási költségvetést tervezett 2010-re.
 
A kormányszóvivő megjegyezte: egyetértenek Dávid Ibolya aggodalmaival a felelős politizálást illetően, de "az MDF akkor tette volna a legtöbbet, ha megszavazza a parlamentben a 2010-es büdzsét, ami a felelős válságkezelés költségvetése. Azt kellett volna megszavazni, nem pedig most levelekkel bombázni a miniszterelnököt" - fogalmazott Szollár Domokos. (MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bmucsai
2010. január 06. 20:19
zoli_29-nek! Minden héten bejelenti, hogy csúcsot akar! Ez média felület, tavaszig többször is elkövethheti! Remélem nyáron a bíróságon folytatja!
zoli_29
2010. január 06. 16:29
Nem értem, mi mozgatja Ibolyát csúcs-ügyben. Tényleg azt gondolja, hogy van egy választói réteg, akiket a nemzeti csúcs intézménye mozgat meg? Lehet, hogy tényleg vannak, akik szerint ez a menő, csak én nem látom?
bz249
2010. január 06. 16:20
drkovax: jogos a pont, es ha jol sejtem az MDF-nek pogira es uccsire se futna, szoval az egesz ertelmet veszitene. :)
drkovax
2010. január 06. 16:17
bz249 2010. január 6. 16:09 Azért, mert a MDF székházban nincs fűtés és szeretne valahol melegedni. Azzal, hogy az MDF szervezi, nem lesz megoldva a fűtés ;-).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!