Bródy-jelenség a nosztalgia- és veteránipar felett

2022. november 18. 14:23

Ez a múlt időből jelen időbe visszaparázsló jelenlét.

2022. november 18. 14:23
null
Kőbányai János
Index

„A Kádár-kor egyedinek számító tulajdonságához tartozott, hogy társadalmi és nemzedéki mozgásainak egy alapvetően szórakoztató zenei műfaj adott keretet. S nemkülönben sűrű hajszálgyökereket, amelyek szövedékében egy egész nemzedék terpesztette-nyújtóztatta szét vágyait, amelyeknek a központjában – ha nem is filozofikus argumentációval, de – az egyén szabadsága állt. Magyarországon a beatzene körül olyan sokrétű kulturális mozgalom buzgott felszínre, amely ennek a (nagy)generációnak képes volt zárójelbe tenni a nagyhatalmi és politikai kényszerek mindennapi realitásait. 

ENNEK A KORSZAKNAK IKONIKUS FIGURÁJA VOLT BRÓDY JÁNOS. VOLT?

Itt érhető tetten régi-új érdeklődésem fellobbanása, sőt: már tartósnak mondható hevülése. Ez a múlt időből jelen időbe visszaparázsló jelenlét. Ugyanis a beatkorszak, s vele hősei, arcai, sőt: közönsége letűnt. Sőt – bármilyen fájó – magáról a föld színéről is megkezdte csapatos levonulását. A nosztalgia- és veteránipar ezen nem változtat. Olyannyira nem, hogy azoknak a társadalmi és generációs önkifejezéseknek, amelyeket a Kádár-korban tapasztaltunk, ma már nem a populáris zene megalkotása és fogyasztása a fő médiuma. (E funkciókat ma leginkább a politikai pártok arculatformáló törekvései töltik be.) 

Ezzel a Bródy-jelenség – mert végig arról beszélek – veleje is kitapinthatóvá válik. Ha a beatkorszak valamelyik funkciója történelmi és kulturális értelemben újra aktualitássá éledhet, akkor csak olyan képviselője által – viheti át »fogában tartva« a ma »túlsó partjára« –, akit a beatkorszak teremtett meg. Bródy tavalyi koncertje és lemeze (Gáz van, babám) kapcsán megpróbáltam értelmezni, miért léphetett – és miért éppen ő – all after all »kétszer ugyanabba a folyóba«. 

A leütött akkordot-jelenséget illik végighallgatni, végigkísérni. A novemberi Papp László Aréna-koncert azt a kérdést horgasztotta fel, hogy a tavalyi találkozó teljesítménye, hatása megismételhető, netán fokozható-e? Vagy a történelmet tragikusan ismételni látszó elmúlt egy év történelmével átitatódik-e a saját beat(hős)korszakát egyszer már igazi aktualitássá emelő produkció? Bródy legutóbbi közszereplései s azok hevesen elutasító reakciói, a Szörényi Leventével vívott rosszízű nyilatkozatháborúi, a betegsége hírei – »az emberi életút« végső szakaszában (77 éves) – nem kevés drámai feszültséggel előlegezte meg az új találkozót.”

Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. november 19. 03:36
Bródy, meg Koncz komcsi. Mikor én Hortobágyon KL-ben,ezek banánt, fügét,narancsot,csokit zabáltak Rosenfelddel 1ütt..
kozmosz
2022. november 19. 00:37
Ennek is tudni kellene, mikor kellett volna abbahagyni.
NullaSalus
2022. november 19. 00:32
A "suszter maradjon a kaptafánál" tipikus esete.
zakar zoltán béla
2022. november 18. 21:20
Deák Bill...!!!! Kőbánya Blues, Kedves Lignit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!