Harminchárom

2022. október 24. 13:16

Volna miről beszélni, ha összevetnénk a harminchárom évig létező Kádár-rendszer és a most harminchárom éves „rendszerváltás rendszerét”.

2022. október 24. 13:16
null
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

»Mond azt, hogy harminchárom…nyald a s…gem télen-nyáron…« Ez a bizarr softobszcenitás Gárdos Péter Szamárköhögés című filmjében hangzik el. A film 1986-ban készült, és azért 1956 harmincadik évfordulóján, úgy vélhetnénk, bátorság kellett ahhoz, hogy fergeteges paródiát csináljon a »sajnálatos októberi eseményekből«, ám ez csak látszat, mert bár a rendező mindössze harmincnyolc éves volt akkor, de Aczél György kegyeltjeként mindent megengedhetett magának, tudta, merte, tette, mondhatnánk. Ezek szerint talán már azt is tudta 1986-ban, hogy a Kádár rendszer 1989-ben fog megbukni, szóval, hogy »kijön« a harminchárom. Ögyes!

A filmben egyébként akkor hangzik el ez a mondat, amikor a család tagjai az őket telefonon felhívó Amerikában élő rokonnak összevissza dadognak arról, hogy mi is történik 1956 októberének Budapestjén. Ám végül a család legifjabb tagja kikapja a kezükből a telefont és ő mondja ki a fenti mondatot, és ezzel hihetetlen pontossággal fejezi ki 1956, illetve a Kádár-rendszer, és egyben a rendszerváltás rendszerének ontológiai lényegét. Így vagyunk mi is hatvanhat éve, dadogva mellébeszélve próbálnánk elrejteni a két egymást követő rendszer történelmi lényegét, miközben magunkban azt gondoljuk, amit csak az ötéves gyerek mer kimondani.

Nagyon beszédes a csend ezzel kapcsolatban, pedig azért talán volna miről beszélni, ha összevetnénk a harminchárom évig létező Kádár-rendszer és a most harminchárom éves »rendszerváltás rendszerét«. Persze aligha reménykedhetünk abban, hogy nyugodt tárgyilagos módon összevessük a két rendszer történelmi teljesítményét, és hogy megvizsgáljuk, az adott helyzetben mennyire szolgálták Magyarország létének, fennmaradásának stratégiai feltételeit. Ahogy az erdélyi fejedelmek bölcsessége fogalmazott »Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet.« Ha a két rendszer »genezisét« vetjük össze, a Kádár-rendszer nyilvánvalóan illegitim, hisz idegen ország hadseregével döntötte meg a legitim kormányt. Ám ha volna bátorságunk (mitől lenne?), akkor ma már kimondhatnánk azt is, hogy ez a »rendszerváltás rendszerére« is igaz. Az, hogy néhány »csinált« pártvezetőség és a hozzájuk csatlakozó ravasz ügyvédek hada összebarkácsolt egy »jogállamiságot« (ismerős mostanában ez a »bullshit« ugye?!) ez még nem teszi a kialakuló rendszert általánosan elfogadottá.

Az új rendszer is eleve illegitim, mert soha nem is volt értelmezhető, hogy megnyíljon a beszédtér magáról a rendszerről. Nem is nyílhatott meg, mert akkor kiderült volna, hogy az új rendszert ugyanúgy külső erők »fegyvereinek« támogatásával hozták létre, csak annyi a különbség, hogy ezek a »fegyverek« nem véres fegyverek voltak, mert a kereskedelem, a pénz és a média nem közvetlenül és látványosan, hanem lassan s közvetve, ám annál brutálisabban pusztító fegyverek.”

Nyitókép: YouTube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. október 24. 22:43
Laci Bá. Nevén nevezzük. Jan Csermanek. Rosenfeld. Zazrivecz Gábor. Apró Klára. Qur Csány Fegyenc. Cohnbéla Sámueltibi.
brekker
2022. október 24. 19:10
Hatvanhat Ennek is van "megfejtése".
mokány
2022. október 24. 15:39
Nem borítékoltam ugyan , de így volt : Amikor 1989 - ben , a TV - n néztük a köztársaság kikiáltását , a következő Móricás viccet idéztem : A Pokolban Móricka választhat négy medence közüll . Az egyikben bokáig állnak a szarban , a másikban derékig , a harmadikban nyakig , a negyedik medence színültig van , de ott a parton állnak és cigiznek . Móricka , a negyediket választja . Alig gyujt rá , előkerül egy ördög és azt mondja : " Cigi szünetnek vége , lebukni . " Szóval , a közvetítés közben , annak a vélemenyemnek adtam hangot , hogy a rendszerváltoztatás csupán csak egy cigiszünet . Ugyanis , köztudott volt , hogy a libbantak és a komcsi/bolsik előre levajazták az átalakítást .
Alcofrybas
2022. október 24. 14:51
„Gárdos Péter Szamárköhögés című filmjében hangzik el. Valamiért tök aszittem, csak egyedül én láttam azt a filmet. Meg valami filmesztéta gyakornok, akinek azon a héten valamiért nem sikerült az öngyilkossága. Na, mindegy. Ideje újra elővenni. Bennem rossz érzéseket keltett. A rendszerkritikus humora ellenére, potosabban éppen azért, mert egy kisgyerek szájába adták. Megrendítő, megrázó. Ki nem állhatom, ha gyerekek halnak meg a filmben. Tudom, gyerek, kutya filmben félsiker. Értő kéz kell hozzá, Sergio Leone, Kobajasi Maszaki, Tarr Béla, a Volt egyszer egy Amerika, a Harakiri meg a Sátántangó, hogy ne basszam szét golfütővel a plazmát egyből, mint, mondjuk, egy Rambo V. Utolsó vérnél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!