Az ellenzék csak addig húzta volna, mint a Tanácsköztársaság

2022. augusztus 01. 15:57

Megint hárommillió koldus országa lettünk. Interjú.

2022. augusztus 01. 15:57
null
Lovasi András
Napunk

„Többen is nyilatkozták, hogy a katatörvény megváltoztatása súlyos hatással lesz a szórakoztatóiparra. Ennek fényében hogyan látod a szakma jövőjét?

Ez a műfaj a covid miatt már eleve padlón volt. Azt hiszem, a Sziget menedzsmentjének vezetője nyilatkozta, hogy fekvő emberbe ekkorát még nem rúgtak bele. Nagyjából ezt gondolom én is. Persze a jövőt még nem látjuk pontosan. Attól tartok, hogy azok az idők térnek most vissza, amikor a 90-es évek elején milliók egzisztenciája került veszélybe, és az addig is meglévő szegény réteghez lecsúszott a kádárizmusból visszamaradt kispolgárság egy jelentős része – és megint hárommillió koldus országa lettünk.

Induljunk ki abból, hogy a magyar nettó átlagjövedelem háromszázvalahányezer forint. Ennek akár durván a fele is el fog menni ezután rezsire, főleg, ha a benzinen sem lesz már ársapka. Ehhez jönnek még az adóterhek, és akkor a lakbért még nem is említettem. Szóval sehogy sem jön ki a matek. Olyan »luxus« kiadásokra, mint az utazás vagy a kultúra, tehát mindarra, ami kikapcsolja az embert, aminek köszönhetően nem érzi magát egy állandóan dolgozó robotnak, ezután nem marad pénz.

Hangsúlyozom, nem a minimálbérről, hanem az átlagjövedelemről beszélek. Vagyis megint az lesz, hogy sokan a puszta megélhetésükért fognak kaparni. Ráadásul ez a válság még bőven súlyosbodhat, miközben a jobboldal dominanciája már most is a 20-as, 30-as éveket idézi. Nem véletlen, hogy a Fidesz mostanra a központi propaganda részévé tette azt, amit mondjuk tíz éve még csak a szélsőjobbtól hallhattunk. Egyre inkább tolják az összeesküvés-elméletekkel megtámogatott, egyre vállalhatatlanabb, akár rasszista kijelentéseket. Valószínűleg azért, mert erre vevő a magyar lakosság, amit én szomorúan veszek tudomásul.

De ez nem csak parasztvakítás, figyelemelterelés?

Ha az, ha nem, egy miniszterelnök nem mondhat ilyesmit. Ha azt is állítja, hogy ab ovo nem rasszista, a szóhasználata akkor is a fajelmélet kidolgozóinak szóhasználatával rokon. Bár úgy tűnik, ez már a gödör alja, de félek, lesz ez még így se.

Ugyanakkor abból, ahogy Orbánék felépítették az új kormányzatot, ahogy próbálják erősíteni a rendőri védelmet, arra következtethetünk: ők is tudják, hogy baj van, sőt már egy éve is tudták. Nyilván volt egy forgatókönyv, mi lesz a választások után, bár a katatörvény módosítása improvizációnak tűnik. A fene tudja, mi az igazság.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jack Reynor
2022. augusztus 16. 23:28
soha nem voltunk hárommillió koldus országa, csak a baloldali propaganda hazugsága alapján
Szélhámosok kíméljenek
2022. augusztus 04. 13:05
Hmmm... Idéznék a mestertől: "Andrásom, most már indul a buszod, Menj haza szépen, Látszik, hogy tudod, Hogy meg vagy bolondulva, S holnap ne gyere újra, Ne gyere újra!"
kistroglodita
2022. augusztus 03. 16:21
Sír-rí a megélhetési zenész, aki már vagy 20 utolsó utáni utáni búcsúkoncertet adott, de a végén mindig visszatért, mert a lényeg mégiscsak a pénz volt az egészben. Ráadásul művészieskedő, elvont, értelmetlen bölcsésszart játszott, az se baj, ha többet nem halljuk egy számát se.
igazmagyar
2022. augusztus 03. 15:34
Lovasi elvtárs (szerencsémre nem az én elvtársam)! Jobb ha befognád a pofádat, mert katázol, meg koldusok országáról hadoválsz, de halvány fingod sincs semmiről. A katát a te gittegylet elvtársaid meg sem szavazták, most meg rinyálnak. Rezsicsökkentést úgyszintén, most amikor meg egész Európában probléma a nagy infláció, úgy tesztek te meg az az agyhalott elvtáraid, mintha csak nálunk lenne ez probléma, és az a csúnya zorbááááán a hibás! Amikor fletó barátod meggyónta, hogy hazudtak reggel, éjjel, meg este, és majd bele döglöttek abba, hogy évekig nem csináltak semmit, lapítottál mint szar a fűben. Te is, Nagbandó barátod is, és ne soroljam tovább a díszes társaságot. Egy egy koncert után talán be kellene valamit fizetni állambácsinak is ahhoz, hogy majd nyudíjad is legyen, és ne mást okozz azért, mert nem vagy tisztességes. A kossuth díjat meg, ha volna pofád, vissza adnád, mert egy szarjankó voltál mindig, meg az vagy most is. Örülj annak, hogy a fogaid még a helyén vannak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!