A héten végre bemutatták a régen várt HÉV-állomás új terveit

2021. december 16. 22:09

Természetesen a baloldali városvezetésnek, és Fülöp Zsolt polgármesternek ebbe is bele kellett kötni.

2021. december 16. 22:09
null
BalFake News
Facebook

„SZENTENDRE. Ahol a héten végre bemutatták a régen várt HÉV állomás ÚJ terveit.

Ez az egyik legjobban várt fejlesztés a körzetben. Hatalmas dolog.

Természetesen a baloldali városvezetésnek, és Fülöp Zsolt polgármesternek ebbe is bele kellett kötni. A Szentendre város hivatalos weboldalán azt állították, hogy az önkormányzatot nem vonták bele a fejlesztésbe ami nem igaz!

De ha így is lenne: Állami területen, állami cég, állami pénzből milliárdokat fordít Szentendre közlekedésének fejlesztésére, melynek terveit bemutatták az állam képviselői. Emellett extraként koncepció tervet készítettek az önkormányzati terület rendbetételére, felajánlották a segítségüket ehhez. Pár napon belül pedig bemutatják a terveket a városnak.

De persze ez NEM igaz hogy kihagyták volna őket, és ITT jött be Vitézy Dávid a képbe, aki az alábbi kommenttel kívánta emlékeztetni a polgármesteréket a múltra a Szentendre város hivatalos Facebook oldalán:

»Tisztelt Polgármester úr!

A hév-végállomás terveit az önkormányzattal több alkalommal egyeztettük és kikértük a szentendreiek véleményét is már - ezúton is köszönöm annak az 1300 embernek, aki kitöltötte a kérdőívünket. 2020. november 3-án, december 16-án, 2021. március 4-én és augusztus 11-én egyeztettünk a tervekről Szentendrével, ebből három alkalommal Polgármester úr is jelen volt. Augusztus 10-én a VSZ képviselőivel egyeztettünk. A Magyar Közúttal közösen négy alkalommal egyeztettünk a 11-es út csomópontjairól. Számos hivatalos leválváltás is volt - tehát nehéz azt mondani, hogy az önkormányzat ne lett volna bevonva a munkába.
Láttuk, hogy Szentendre most inkább saját kérdőívezésbe kezdett, kíváncsian várjuk az eredményét. A BFK kérdőív eredményei itt megtekinthetők.

A H5-ös hév fejlesztése kormányzati beruházás, hisz a hév fenntartása is kormányzati feladat. Természetes, hogy a beruházást ezért nem az önkormányzat menedzseli vagy irányítja. Tegnap a Tervező által december 11-én, tehát négy nappal korábban szállított koncepcióterveket mutattuk be, hogy a szentendreiek minél hamarabb értesüljenek a beruházás végleges koncepcióterveiről és véleményt tudjanak róla mondani az engedélyezési tervek elkészítése előtt – természetesen az Önkormányzat véleményét is várjuk, ezért küldtem meg Önnek külön is a terveket. Az európai uniós támogatás felhasználási határidői miatt a terveket jövő tavasszal építési engedélyezésre be kell nyújtanunk, ezért párhuzamosan végezzük a – sokadik – önkormányzati egyeztetési kört és a nyilvánosság tájékoztatását. Természetesen, ahogy eddig is, minden ponton bevonjuk az önkormányzatot – bízva abban, hogy nem a gyalogos és kerékpáros hídnál tapasztalt hozzáállással találkozik a hév fejlesztése Szentendre részéről.

A SPAR leégését követően Vitályos Eszter európai uniós ügyekért felelős államtitkár keresett meg minket azzal, hogy kiterjesztőbben értelmezzük a feladatunkat és készítsünk egy átfogó urbanisztikai tervet az önkormányzati telkekre vonatkozóan is a leégett áruház mihamarabbi, színvonalas pótlása érdekében - mindez szintén teljes nyilvánosság mellett történt idén júniusban, az önkormányzat előtt is ismerten. Éppen azért vállaltuk fel ezt a feladatot, hogy ezzel is segítsük Polgármester úr és az önkormányzat munkáját és lehetővé váljon, hogy a hév-állomáshoz igazodó, építészeti minőségében és közterületi struktúrájában is integráns megoldás lehetősége nyíljon meg a SPAR pótlására és a szentendrei hév-állomás mai, lerobbant, gazdátlan, bódékkal terhelt környezetének rendezésére. Ezt a feladatot elvégeztük, erről Polgármester urat is tájékoztattuk és a tegnapi napon hivatalosan is megküldtem Önnek felhasználásra ezeket az anyagokat.

A BFK tehát önként, az önkormányzati területek fejlesztését segítendő készített koncepcionális javaslatokat a hév állomás menti, Spar környéki területekre, melyeket díjmentesen további felhasználásra átadtunk az önkormányzatnak tegnap - köszönetet nem vártunk, nem ezért csináljuk, de az azért meglep, hogy ennek teljes elhallgatásával születik ezek után egy nekünk beszóló közlemény a szentendrei honlapon. Ezúton is biztosítom Polgármester urat: állunk Ön és munkatársai rendelkezésére a hév megújításában, a tervek illesztésében és ha a jövőben tudjuk bármiben támogatni azt, hogy új szolgáltatásokkal, színvonalas kereskedelmi funkciókkal, zöld közterekkel bővüljön a hév-állomás menti terület, rajtunk nem fog múlni - ahogy eddig sem múlt.
A további együttműködés reményében,

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petykabá
2021. december 28. 09:46
Haha Szentendre a ballibsikre szavazott és megérdemli sorsát. Nem kell nekik tervezgetni Dávid. Hagyni kell őket a saját mocskukban fetrengeni...
Papamaci1957
2021. december 17. 13:19
Szentendréről (libsik kedvéért: I. Endre) azt hinné az ember, hogy egy tipikus keresztény gyökerű, polgári kisváros. Erre megszavazzák ezt a f@szfejt polgármesternek.
yanoo
2021. december 17. 08:20
Szentendrei születésű vagyok, ott éltem az első 22 évemet, anyám még ma is ott lakik, sűrűn látogatom. ( Ezért tudom, hogy ez egy elbaszott, élhetetlen város, bár ez már kb. 40 éve így van, ezt nem varrnám a mostani moslékos nyakába.) De nem ez a lényeg. Anyám egy hardcore gyurcsányista lassúreagálású harcinyugdíjas. Az előző polgármestert ( Volt általános iskolai osztálytársam- nem kedveltük-) folyamatosan ócsárolta,( tényleg nem volt valami jó polgármester) ahogyan ha nem tetszett neki ahogy felkelt a Nap, azért is Orbán volt a hibás. Örömtáncot lejtett, hogy ez a mostani kevésbé képzett, de elkötelezetten marxista ( mint régen a traktorosból lett gyárigazgató) órásmester lett a polgármester. Mondtam neki, hogy csak nyugi, ugyanolyan telepofával fogja majd ezt is mocskolni, mert mit várhat bárki is egy bolseviktől. Mit ad Isten, két hónap múlva már azt hallottam, hogy ez rosszabb még az előzőnél , a fideszes Dietz Ferinél is.Ahányszor megyek hozzá, sorolja a panaszait az új polgármesterre, az új testületre.
balbako_
2021. december 17. 05:25
Ez a balliberális városvezetés. Kap valami újat és modernt, de neki az nem kell! Igaz a városnak jó, de az ő nagyra becsült személye csorbát szenvedhet. És egyébként is mint eddig mindig most is hazudik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!