Partizánok

„Maga a G20-as csúcs nem volt különösebben említésre méltó. Ami nyilvános belőle, az semmitmondó, ami nem, amit a háttérben beszéltek meg, azt meg nem kötik az orrunkra. De viszonylag könnyű kitalálni, mert nyilván olyan dolgokról volt szó, melyek nem ellenkeznek a big business szándékaival és érdekeivel. Bizonyos szempontból érdekesebb az események másik vonulata, az utcai harcokba torkolló antiglobalista tüntetéssorozat.

(...)

A lázadás a magára hagyott fiatalság egy része számára életformává vált. Ehhez készen várta őket a klasszikus marxizmusból, anarchizmusból és emberjogista liberalizmusból összebarkácsolt világfelfogás, a maga valóságtagadó abszurditásával. A régi anarchista és bolsevik taktika szerint létrejöttek az élcsapat egységei is, a hivatásosok, akik mindenütt ott vannak és mindenütt szervezik a »tüntetéseket« – már ha tüntetésnek lehet nevezni a tömeges vandalizmust. Mindezt természetesen az »igazságosság« nevében az »elnyomás« ellen teszik, miközben partizánnak képzelik magukat.

Valójában nincs másról szó mint a mindannyiunkban lappangó – szerencsés esetben a nevelés és a szocializáció által háttérbe szorított – barbár rombolásvágy szabadjára engedéséről. A szabadság balliberális hordáinak nyomát betört üvegek, bevert kirakatok, leégett autók mutatják. Ahogyan több mint kétszáz éve mindig. És ugyancsak kétszáz éve tanítják azt, hogy ez így van rendjén, mert előbb rombolni kell, hogy azután építkezhessenek. Bár erre, az elmúlt kétszáz évben, még volt érkezésük.”